Szponzorált tartalom

2021.06.19. 17:35

Hív a Hagymatikum, vár Makó

A makói Hagymatikum fürdő a hazai idegenforgalom egyik meglepetése, amely egyre népszerűbb. Most éppen bővítik, de ettől függetlenül szinte teljes egészében működik. És ha már itt jár valaki, érdemes időt szánni a városra is.

Fotó: Daniel Magori

– A Hagymatikumnak csupán egyetlen medencéje, a kültéri élménymedencéje van lezárva az építkezés miatt, ezenkívül minden szolgáltatásunk működik – újságolta a fürdő divízióvezetője, Lajtosné Papp Noémi.

Hozzátette, az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően jelenleg a védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeket tudják fogadni, illetve a kíséretükben érkező 18 év alattiakat. Külföldiek esetében azoknak az országoknak a fürdőzői előtt áll nyitva a Hagymatikum, amelyekkel Magyarország már kötött egyezményt a kölcsönös elfogadásról. A tapasztalatok szerint a legtöbben Romániából és Szerbiából jönnek – mindkét ország esetében megvan már a megállapodás.

Mit kínál vendégeinek az Európa-szerte páratlan küllemű, Makovecz Imre tervezte makói fürdő?

Ha mindent beleszámolunk, összesen 17 medence várja a fürdőzőket, közte gyermek-, élmény- gyógyvizes termál- és sportmedence. Vannak csúszdák és szauna is. Utóbbi természetesen nyáron is ugyanolyan nagy élményt, felüdülést és megtisztulást nyújt, mint a hűvösebb év-szakokban. Aki akar, az egy egész napot is eltölthet itt, és az sem véletlen, hogy a Hagymatikum a családbarát fürdő címet is elnyerte. Akkor sem kell lemondani a csobbanásról, ha borúsra vált az idő, hiszen több fedett medence is van – a termálvizes ráadásul félig fedett, félig nyitott. Ennek alkáli-hidrogénes vize reumás panaszokra a legjobb.

Azt is elmondta Lajtosné Papp Noémi, hogy újra tartanak rendezvényeket hétvégente. Az első program a szezonnyitó lesz, de szervezni fognak sportnapot, fürdőfesztivált, strandpartit, a gyerekeknek pedig csobbanós napközit. És nem csak fürödni lehet: várja vendégeit a hangulatos Nyugi Bár, ahol meccset is nézhetünk, sőt bowlingpálya is van, ráadásként nyitva a széles választékot kínáló étterem is. Gyógyulásra, pihenésre, feltöltődésre és szórakozásra, kikapcsolódásra egyaránt kitűnő választás a Hagymatikum!

Csábít a Maros-part

Aki ellátogat Makóra, nem csak a Hagymatikumban gazdagodhat élményekkel. Érdemes kilátogatni például a Maros-partra, ahol a strand területén kalandpark működik olyan attrakciókkal, mint a folyón átsuhanó canopy, a trambulin vagy az akadálypálya kicsiknek és nagyoknak. Szomszédságában pedig lombkoronasétány is található, ahol a fák lombjaival egy magasságban lehet kirándulni, és még csúszda is van. A folyópartra óránként közlekedő városnéző kisvonat visz ki. A városon belül pedig figyelemre méltóak a Makovecz-épületek, a múzeum és a skanzen, illetve a Hagymaház mozija és a kulturális programok. Kiváló cukrászdák, vendéglők várják a látogatókat, és szálláshelyekből is van bőven.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!