Szponzorált tartalom

2021.06.19. 17:22

CsongRÁD vár

Pezsgő kulturális élet, gyógyvizek, remek borok, skanzenhangulatú óváros és tengerpart az Alföldön: ahhoz, hogy mindezt átéljük, nem szükséges egy hosszabb körutazásra indulni, elég, ha csak Csongrádra látogatunk. Ez az a város, ahol megfér egymás mellett a tradíció és az innováció, a nádfedeles házak és az üvegbeton.

Már több mint ezer éve áll a település a Tisza partján; a monda szerint a vidéket Árpád fejedelem adta szálláshelyül Ond törzsének. Ond fia, Ete földvárat építtetett ide, amit Csernigrádnak, azaz fekete várnak neveztek el, innen a város neve. A földvár ugyan az évszázadok folyamán nyomtalanul elpusztult, de a város – és azon keresztül a megye is – őrzi a nevét.

Időutazásra csábítanak a macskaköves utcák

A település élete szorosan összekapcsolódik a Tiszával – a folyóhoz tapadva alakult ki Csongrád nádfedeles, ősi magja is. A Belsővárosban kacskaringós, macskaköves utcácskák, fehérre meszelt, nádtetős házak idézik meg a 18–19. század hangulatát. A hely neve az évek során Belvárossá kopott, a „belső” elnevezés a hely fekvésére utalt: a Tisza szabályozása előtt, a 19. század végéig a folyó északi, északnyugati irányból éles kanyarulatot véve, félszigetszerűen délről is határolta Csongrád legrégebbi részét; a folyó és a Bökény nevű településrész egykori mocsaras, nádas területe védelmet nyújtott az itt lakóknak. A Belsőváros fejlődési irányát a természeti adottságok szabták meg, a település bővülése csak nyugat felé volt lehetséges, így mára a városközpont teljesen eltolódott. A Belsőváros azonban többé-kevésbé érintetlenül megőrizte eredeti képét és hangulatát.

A csongrádi Belsőváros az Alföld egyetlen településméretű műemléki együttese, ahol az ember egy pillanatra úgy érzi, hogy megállt az idő. Egykor leginkább a vízhez kötődő mesterségek művelői, halászok, hajóácsok vagy ha-jósok éltek itt, de kisparasztok és alföldi napszámosok, azaz kubikosok is. A halászok és a kubikosok belsővárosi jellegzetes ott-honait a hatvanas években nyilvánította védetté az Országos Műemléki Felügyelőség.

Az egyedi hangulatú, két-háromszáz éves házakon először a díszes oromzaton akad meg az ember szeme: az állóhézagos deszkaoromzat a Kárpátokból a Tiszán leúsztatott fenyőfából készült, díszét pedig a vízvezető deszka és a tartójának csipkézett széle, a kis világító ablak formája – ami háromszög, hold vagy szív alak lehetett –, valamint a fölé rakott ciráda adja. A Belsővárosban harminchét ház élvez műemléki védettséget; a Gyökér utca 1. szám alatti épület pedig múzeumházként működik, ahol a korabeli halász- és kubikosélet berendezéseit, használati tárgyait láthatják az erre járók.

Az épületek egy részét 2014 végére egy nemzetközi-pályázatnak köszönhetően felújították, egy-egy házban a hagyományos foglalkozásokat; kézművességeket mutatják be, így az arra járók megismerhetik többek között a halászatot, a fazekasságot, a kosárfonást, a horgolást és a tojásfestést is, előre egyeztetett időpontban. A műemlékileg védett házak közül több magán-tulajdonban van: néhányuk turisztikailag hasznosított, vendégházakként működnek. A Belsőváros nádfedeles házai élő skanzenként őrzik az évszázadokkal ezelőtti építkezés kultúráját, utcaképét, ablakot nyitva egy letűnt világra.

Buli hajnalig a homokparton

A Belsővárostól csak pár perc sétára fekszik a város egyik különlegessége, a Körös-torok, amely sokak szerint a legszebb folyó menti strand az egész országban. A Tisza és a Körös találkozásánál kialakult strandot az Alföld tengerpartjának is nevezik, nem is alaptalanul: a 700 méter szélesen elhúzódó homokpad és a napernyők egy igazi „beach-et” idéznek meg. A homokos part mágnesként vonzza a napozás szerelmeseit: nyaranta tengerpartokkal vetekedő strandélet alakul itt ki a 25– 27 Celsius-fokra melegedő víz mellett. Az utóbbi években több fejlesztés is történt, hogy még komfortosabb körülmények várják a strandolókat. Mintegy 300 millió forintból korszerű látogatóközpont és rendezvénytér épült, valamint megújult az üdülőterületi úthálózat is, emellett felújították a lépcsőlejárókat is, a kerékpárosok számára pedig kibővített és felújított biciklitároló áll rendelkezésre.

Erre a szezonkezdésre készül el több családbarát fejlesztés is: egy családi vizes-blokkot telepítenek, ivókutakat pedig három különböző méretben szerelnek fel, hogy a felnőttek mellett azt az óvodás- és iskoláskorú gyerekek is kényelmesen tudják használni. A kültéri zuhanyzók is hasonló módon, a kisebbekre is gondolva újulnak meg, illetve bővülnek. A strandolók biztonsága érdekében új információs táblarendszert, LED-kijelzős tájékoztatást és hangosítást vezetnek be, a növekvő számú külföldi vendégek informálására pedig angol és német nyelvű tájékoztatót állítanak össze.

Szintén a Körös-torok ad otthont a KTN Fesztiválnak.

A nagy múltú rendezvény az utóbbi években arculatváltáson esett át, így pedig a hazai „fesztiváltérképre” is felkerült. A fesztivál idén ugyan a járványügyi intézkedések miatt elmarad, de a szervezők ígérik, hogy jövő augusztusban töretlen lendülettel várják majd a bulizni vágyókat.

Kulturális kavalkád

Csongrádon, úgy tűnik, az éjjel soha nem érhet véget: a város is bőséges kulturális programokat kínál. A nyári szezon kezdete hagyományosan a Csongrádi Napokkal indul, itt idén az Experidance várja a csongrádiakat. A magyar kulturális élet megkerülhetetlen pontja a Csongrádi Művésztelep, ahol évről évre számos hazai és külföldi művész alkot. Az alkotótelep egy alapítója, Aranyi Sándor festőművész a városi galériában állít ki júliusban, a hónap végén pedig a Plein Air záró kiállítását tartják a kulturális térben. Július a levendulavirágzás hónapja is: a város szélén egy levendulafarm várja a színek és az illatok szerelmeseit. Augusztusban a boré a főszerep a városban: 7-én a város és a közönség borát is megválasztják, 19-től 22-ig pedig a Borfesztivált ünneplik Csongrádon remek italokkal, finom harapnivalókkal és színvonalas koncertekkel.

A szellemet és a lelket a város épített környezete is felpezsdíti: a Tisza felett százéves „fahídon” kelhetünk át, a Fő utcát díszítő platánsoron végigsétálva pedig a városközpontban a kétszázötven éves Nagyboldogasszony-templom, az 1934 után épített városháza és az Ybl Lajos tervei alapján, szecessziós stílusban épült Batsányi János Gimnázium épülete varázsolja el a látogatókat. A kultúra kedvelői is megtalálják a számításukat: a városi galéria mellett a Tari László Múzeum gyűjteményei és kiállításai, a népek tradicionális öltözékeit bemutató Babamúzeum, valamint az Ellés-monostor romjai kínálnak kikapcsolódási lehetőségeket.

Bor, mámor, Csongrád

Csongrád sokszínű arculatát az itt élők vendégszeretete teszi teljessé. A városban járók semmiképpen se hagyják ki a helyi finomságok közül a csongrádi csípős tekercset, desszertként pedig érdemes kipróbálni az édes csíramálét. Az italválasztás nem lehet kérdés, Csongrád ugyanis a szőlő és a bor nemzetközi városa, ahol egyre több fiatal foglalkozik borászattal. Bodor László, Gutpintér Tamás, Bodor Martin vagy Losonczi Áron borait vétek lenne kihagyni az erre járóknak. Utóbbi nem csak borászként alkot maradandót – építészként az ő nevéhez fűződik a fényáteresztő beton feltalálása is.

Aki a csongrádi menüsor után lazítani szeretne, az a helyi Gyógyfürdő és Uszodában teheti meg.

A komplexumot 2014-ben újították fel; az új, impozáns, fedett épületben három medence közül választhatnak a vendégek, amelyből kettő az év minden szakában gyógy-vízzel üzemel.

Kültéren az 50 méteres úszómedence, gyermekpancsoló, valamint a 400 négyzetméter felületű élménymedence várja a vendégeit. A fürdő fedett részében a medencéken kívül szolárium, valamint szauna és infraszauna, sószoba és aromakabin is szolgálja a vendégek kényelmét, a gyógyászati részleg pedig komplett fizioterápiás kezelést kínál a gyógyulni vágyóknak. A fürdőben pihenve átgondolhatja az ide látogató, hogy milyen város is Csongrád: „bulizós”, kulturális értékekben bővelkedő, tengerpartot idéző vagy gasztronómiai fellegvár.

A legjobb azonban az, ha mindenki maga fedezi fel az Alföld rejtett gyöngy-szemét – CsongRÁD vár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!