Közélet

2016.09.26. 12:11

Pálinkával koccintott a 110 éves Margitka néni

Hetente egy szerelmesregényt elolvas Bács-Kiskun megye legidősebb lakója, Kovács Dezsőné Margitka néni. „Hogy mi a hosszú élet titka? Ezen soha nem volt időm gondolkozni, mindig volt mit csinálni” - mondta a mosolygós szépkorú hölgy.

H. I.

Fotó: BUS_CSABA

1906-ban hazánk még királyság volt, a Monarchia része, Ferenc József császár volt az uralkodó. Ekkor jelent meg Ady Endre Új versek című kötete, zajlott le az első rádióadás Kanadában, megnyílt a világ első nagy mozija Párizsban és ekkor rendezték az első Grand Prix autóversenyt is. És ebben az évben, egész pontosan 1906. szeptember 25-én a Bihar megyei Berekböszörményben megszületett Balogh Margit, aki ma Kecskemét és Bács-Kiskun megye legidősebb lakója.

A család már vasárnap megünnepelte a jó kedélyű dédnagymamát, hétfőn pedig Gaál József alpolgármester és Nemcsik Mátyás képviselő köszöntötte fel a szépkorú hölgyet Petőfi Sándor utcai lakásán. Könyvet, virágot és a miniszterelnök által aláírt oklevelet vittek ajándékba. A koccintásra előkerült egy üveg szilvapálinka, egy pohárkányival Margitka néni is felhajtott belőle.

Margitka néni a legidősebb

Megkerestük a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, ahol érdeklődésünkre közölték: az online személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerint jelenleg Kovács Dezsőné Kecskemét és a megye legidősebb lakója. Hazánk legidősebb embere pedig egy 114 éves hölgy.

Mint megtudtuk, reggelente általában ez szokása, de természetesen mindig ismerte a mértéket. A könyveket viszont valósággal falja: hetente általában egy szerelmesregényt elolvas, úgyhogy a családtagoknak gyakran kell menniük kölcsönözni a könyvtárba. Fiatalasszonyként már szemüveget viselt, mivel az irodai munka, a varrás egyaránt igénybe vette a látását. Kilencvenéves korában előbb az egyik, majd másik szemét is műtötték, azóta szabad szemmel is kiválóan lát.

Margitka néni édesapját, Balogh Zsigmondot 1905-ben a Monarchia osztrák részébe hívták be katonának. Akkor más ismerte Margitka édesanyját, Szabó Margitot és még a katonaság előtt feleségül akarta venni, de az esküvőhöz külön engedély kellett, mert a menyasszony még alig múlt 15 éves. Nem sokkal később megszületett a házaspár első gyermeke, Margitka, apja a katonaság miatt csak hónapokkal később láthatta meg. Amikor hazatért, Nagyváradra költöztek, ott lett rendőr a családfő. Margitkának még négy testvére született, de ma már csak ő van életben.

Gyerekkori emlékei közül a 110 éves hölgy megemlítette, hogy édesapja egy cikket olvasott fel neki az elsüllyedt Titanicról (ő akkor volt 5 és fél éves). Iskoláit Nagyváradon kezdte el, majd a család Hajdúnánásra költözött, a legnagyobb lány elvégezte a polgári iskola negyedik évét, ezután dolgozni kezdett. Egy fűszerüzletben volt pénztáros, első fizetését még koronában vitte haza nagy boldogan a szüleinek. Máig hálás nekik, hogy neki és három testvérének is szakmát adtak a kezébe.

Margitka néni még Nagyváradon ismerkedett meg későbbi férjével. Kovács Dezső 8 évvel idősebb volt nála, kereskedősegédként dolgozott, és gyakran elkísérte a lányt iskolába, ami természetesen imponált a fiatal hölgynek. Aztán az élet elsodorta őket egymástól, Dezső az olasz fronton, Doberdónál szolgált, a háború befejezése után viszont román katonának akarták behívni, ezért Magyarországra szökött. Berekböszörményben mindketten gyakran jártak rokonlátogatás miatt, így találkoztak újra, és 1927-ben össze is kötötték életüket.

Mezősason, az ottani Hangya Szövetkezetnél a férj vezette a kocsmát, Margitka néni a fűszerüzletet, majd Debrecenbe költöztek, ott született meg Éva lányuk. Margitka néni ekkor egy kertészet termékeit árulta, szabadidejében varrt, ruhát javított.

A második világháború vége Nagyváradon érte őket, de nem akartak Romániában élni, ezért ismét Hajdúnánásra költöztek. A házaspár kertet bérelt, a megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket a piacra vitték. Éva lányuk közben Debrecenben megismerkedett későbbi férjével, Mester Barnabással, mindketten Kecskeméten kaptak munkát, és velük jöttek a szülők is (Mester Barnabás később a Katona József Gimnáziumnak lett legendás igazgatója). Margitka néni Kuti Béla fűszerüzletében dolgozott pénztárosként, de ha kellett, több zsák diót, mogyorót is megpucolt.

Férje 1984-ben halt meg. „Ha teljesülhetne egy kívánságom, őt kérném magam mellé vagy magamat őhozzá, semmi egyebet” - mondta egyszer Margitka néni. Az olvasás mellett szeret rejtvényt fejteni, néha varr régi Singer gépén, de a legnagyobb öröm számára, ha lánya, két unokája - Éva és László - és három lány és egy fiú dédunokája meglátogatja.

 [caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotók: Bús Csaba
[/caption]

 

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!