"Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell." (Ézs 48,17) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÉTER ÁGOTA MARIANNA 2021. március 18. napján életének 60. évében elhunyt. Utolsó útjára a kecskeméti Református Temetőbe szűk családi körben elkísértük.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BERA TIBOR kecskeméti lakos, 86 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 6-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal és végtelen szomorúsággal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Kara József 2021.március 19-én életének 77. évében súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. április 6-án 11:45-kor a kecskeméti Köztemetőben lesz. A részvét nyilvánítást kérjük mellőzni. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
"Mosolygós kedves arcod, szerető szíved elvették tőlünk, De lelkünk mélyén minden veled töltött percet örökké őrzünk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédike TÓT ANTALNÉ Jakab Klára életének 81. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése a jakabszállási temetőben 2021. március 31-én, 14.00 órakor lesz református szertartás szerint. A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN kadafalvi lakos, 64 éves korában elhunyt Temetése 2021. április 6-án, 10.00 órakor lesz a ballószögi temetőben. Ezúton köszönjük mindenkinek aki eljön, mély gyászunkban velünk együtt érez. A gyászoló család.
"Nem búcsúzunk, hisz szívünkben megmarad a helyed, s reméljük, hogy egyszer majd találkozunk Veled!" Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik AMREIN JÁNOSNÉ Orosz Margit Mária temetésen megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÁNÁSI ISTVÁNNÉ Kardos Erzsébet kerekegyházi lakos, 63 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 31-én, 11.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Szerettél, küzdöttél és bíztál, szomorkodtál, örültél, nevettél és hirtelen búcsú nélkül elmentél. De a lelked tovább él. Szeretünk még élünk." Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARJÚ JÓZSEFNÉ Magócs Anna Mária kecskeméti lakos, 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 30-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk voltál, örökre elmentél. Szereteted szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapám, apósom, nagypapánk, dédnagypapánk TÓTH JÁNOS kecskeméti lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 1-jén, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. JAKUBEK FERENCNÉ Turkevi-Nagy Eszter kecskeméti lakos, életének 88. évében elhunyt. Temetése 2021. március 31-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Elcsitult a szív, ami értünk dobogott, megpihen a kéz, ami értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy szerettünk id. MÁK TIBOR ballószögi lakos, életének 60. évében elhunyt. Temetése 2021.április 1-jén, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Lelkiüdvéért 2021. április 15-én, 18.00 órakor mondanak gyászmisét a kecsekeméti Nagytemplomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÜSKE JÁNOS bv. ezredes, volt börtönparancsnok életének 72. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. március 31. napján, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Itt szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik elkísérik utolsó útjára és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy BAJÁKI ENDRE GYULA hetényegyházi lakos, 2021. március 13-án életének 76. évében váratlanul elhunyt. A hálaadó szentmisét 2021. március 30-án, 13.00 órakor mutatjuk be a hetényegyházi katolikus templomban. Drága Szerettünket 2021. március 30-án, 14.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a kerekegyházi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a szertartáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TURZA GÁBORNÉ Szikszai Veronika nyárlőrinci lakos, 81 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. március 26-án, 14.00 órakor lesz a nyárlőrinci Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton megköszönjük a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERCZEG BÉLA helvéciai lakos, 69 éves korában rövid, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2021. március 29-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben a római katolikus egyház szertartása szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÁNTÓ ÁRPÁD kecskeméti lakos, 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 30-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FILUTÁSNÉ DUDÁS ILONA helvéciai lakos, 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 26-án, 15.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! A gyászoló család.
"Nem foghatjuk már dolgos két kezed, nem simogathatjuk őszülő fejed, nem tekint már ránk aggódó szemed, marad a csend, mindent köszönünk Neked!" Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ IMRÉNÉ Kemenczei Teréz szíve, életének 80. évében örökre megszűnt dobogni. Felejthetetlen szerettünket 2021. március 29-én, 15.30 órakor kísérjük utolsó útjára a hetényegyházi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ MIHÁLY a kecskeméti kosárlabdasport kiemelkedő alakja, tragikus hirtelenséggel, 59 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 26-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"A csend gyümölcse az ima. Az imádság gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat." Teréz anya Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérem AMREIN JÁNOSNÉ Orosz Margit Mária életének 74. évében, 2021. március 2-án, átadta lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 29-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A megemlékező szentmisét a kecskeméti Piarista templomban 2021. március 30-án, este 18.00 órakor mutatják be. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Emlékét szívünkben őrizzük! A gyászoló család.