Máté Bence: a kedvencem mindig is Magyarország marad

A Múzeumok éjszakáján nyílt fotókiállítását július 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők a kecskeméti Kápolna Galériában.

– Hogyan lett természetfotós?
– Nagyon szerencsés vagyok, mert olyan családba születtem, ahol nem fojtották el az érdeklődésemet. Emellett falun nőttem fel. Ez általában egy fiatalnak hátrány, számomra azonban előnynek bizonyult. Már egész fiatal koromban érdekelt a természet. Mindig próbáltam belőle valamit hazavinni: kezdetben állati tollakat, fűszálakat, virágokat, emlékeket. Később ezek helyét vették át a fotók. Összességében nem is igazán a fényképezés, hanem a természet szeretete miatt választottam ezt a hivatást. 12 éves koromban kapcsolódott össze a természet iránti szeretetem és a technikai érdeklődésem, attól kezdve készítek természetfotókat. Hozzá kell tenni, nyilván akkor tart ki az ember lelkesedése valami iránt, ha sikerélménye van benne, és nekem sok ilyen élmény adatott már a legelején.

– Évente körülbelül mennyi időt tölt külföldön?
– Körülbelül 3 hónapot. 43 országban jártam már életem során: Európában nagyon sok helyen, valamint többek között Oroszországban a Bajkál-tavon, Amerikában, Texasban, Costa Ricaban, Brazíliában, Dél-Afrikában, Sri Lankán, Marokkóban. A kedvencem azonban mindig is Magyarország marad. Az itthoni élővilág megismerésével lettem természetfotós, ezt érzem igazán a magaménak.

– Világhírűek a lesei, mi a különlegességük?
– A detektívüveg, melyet még 2005-ben találtam ki. Ez egy félig áteresztő üveg, melyből belülről ki lehet látni, mint egy ablakon, kívül azonban tükröződik, nem lehet belátni rajta. Ennek az elterjesztése fűződik a nevemhez. Dél-Afrikában 6, Costa Rica-ban szintén 6, Magyarországon pedig 18 lesem van. Alapvetően egy nagyon egyszerű dolog, azt nem értem, miért nem kezdték el hamarabb használni a szakmabeliek. Nagy gondja volt korábban a lessátraknak, hogy nem lehetett belőlük kilátni rendesen, illetve nagyon könnyen el lehetett zavarni a madarakat az objektív mozgásával. Az üveg mindkét problémára megoldást ad, sőt valamilyen szinten csalogató hatása is van: azáltal, hogy az állat meglátja magát a tükörben, érdeklődni kezd önmaga iránt, főleg nászidőszakban. Egyébként problémát is tud okozni, ha agresszívabb hímek odaröppennek az ablakhoz, és azt hiszik a tükörképükről, hogy egy rivális hímmel akadtak össze. Ezért, mikor nem vagyunk a lesben, mindig letakarjuk az üveget.

– Számos díjat elnyert már a szakmában, melyikre a legbüszkébb?
– Sok érdekes és megtisztelő díjam van, de természetesen a világverseny fődíjára, Az év természetfotósa 2010 díjra vagyok a legbüszkébb, melyet a világ legjobb természetfotósa nyer el minden évben. Számomra ez egy óriási kitűzött cél volt, amelyet egyszer el szerettem volna érni. Azt tudtam 2010-ben, hogy milyen egyéb díjakat fogok kapni Londonban, de a fődíj nyertesét nem közlik előre. Mikor lezárult a díjátadó, és tájékoztattak, hogy most jön a fődíjas, akkor tudatosult bennem, hogy akár én is esélyes lehetek. Mikor kiderült, hogy megnyertem, az egy elég jó kis este volt az életemben.

– Mennyi idő alatt készül el egy díjnyertes kép?
– Nagyon változó. Lehet egy nap, de több év is. Általában egy komolyabb projekt egy hónapig tart. A téli madárfotózás időszakában például egész nap párás, ködös az idő, a nap nem nagyon látszik, úgyhogy akkor naponta minimum 12 óra fotózás kell, hogy jó kép szülessen. Persze igazából napi 24 órában lehetne fényképezni.

– Mi kell ahhoz, hogy valakiből igazán jó természetfotós váljon?
– Véleményem szerint akkor lehet eredményeket elérni nem csak a fotózásban, hanem az élet egyéb területein is, ha az ember pozitívan áll a dolgokhoz. Tehát, ha nem a kifogásokat keressük, hanem a megoldást bármilyen körülmények között. Ha az a problémája valakinek, hogy nincs pénze, akkor megoldást kell találni arra, hogy hogyan legyen: nem a rendszert okolni, vagy a szomszédot, hogy neki miért van. A fotózással ugyanez a helyzet. Ha valaki innovatív, mindig az újdonságra és a megoldásra törekszik, igényes, kitartó és korrekt, akkor ez hosszú távon meghálálja magát.

– Jelenleg min dolgozik?
– Amivel most foglalkozom: madarak a napfelkelte előtt. Minden hajnalban kint vagyok a lesben 3 óra 50-től reggel 6-ig. Emellett természetfotós turizmussal is foglalkozom: egy hétfős csapatot irányítok, akik viszik a vendégeket terepre, biztosítják az ellátásukat. Intézem közben a fotós projektjeimet, és különböző új technikákon agyalok. Sokan kívülről úgy képzelik, hogy a természetfotósok állnak, és várnak a pillanatra, holott ez csak a legritkább esetben igaz. Inkább valamit alkotunk, létrehozunk: ez sokszor a lesekben teljesedik ki, azonban gyakran fotótechnikában vagy akár egy élmény létrehozásában. A változatosság miatt nem lehet ráunni. A közeljövőben ismételten elutazom Böjte Csaba atyához Erdélybe. Körülbelül kéthavonta meg szoktam látogatni. A célunk az atyával, hogy a gondozásában lévő gyerekek már egészen kiskorukban megszeressék és megismerjék a természetet. Rengeteg érték található az erdélyi erdőkben, melyet be szeretnénk nekik mutatni: elkezdtünk egy medveles-hálózatban gondolkodni, de elsőre túl nagy falat volt, hiszen kisgyerekeket ne küldjünk már rögtön medvét fotózni. Úgyhogy végül az egyik játszóteret egészítettük ki madárlessel, ahol télen tudják nézegetni a madarakat, nyáron pedig mászókázhatnak és csúszdázhatnak. Erdély után pedig Dél-Afrikába utazom, most először vendégekkel, és kipróbáljuk az ottani leseket, melyeket én építettem. Terveim szerint mindenféle vadállatot lehetőségem nyílik majd fotózni: nílusi krokodilt, elefántot, leopárdot, varacskos disznót, kafferbivalyt és apró madarakat is.