19°

Diákjaival már harminc éve szerepel a világ élvonalában

Szobafogság
A házi macskák egyes betegségei az emberre is veszélyesek
Űrkutatás / 13 perce
Vízpárát figyeltek meg a Holdon
A nedvesség meteorit-becsapódás nyomán szabadul fel.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik TABAJDI LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen két áldott kéz, mely értünk dolgozott." A Gyászoló Család tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JURÁSZIK LÁSZLÓNÉ Kajdácsi Mária 2019. április 10-én, életének 74. évében elhunyt. Utolsó kérését tiszteletben tartva hamvasztás utáni temetésére 2019. április 24-én, 12.00 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint kerül sor a kunbaracsi temetőben. Ezúton köszönjük akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy UDVARDI ISTVÁN kecskeméti, volt szentkirályi lakos, 2019. április 4-én 68 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. április 24-én, 13.00 órakor lesz a szentkirályi köztemetőben. Ezúton szeretnénk megköszönni a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
"Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telnek a hónapok, múlnak az évek szívből szeretünk, s nem feledünk téged." ANTAL JÓZSEF halálának 20. évfordulójára. Szerető családja.
"Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, még élünk örökké fáj." Fájó szívvel tudatjuk, rokonokkal, ismerősökkel, hogy id. ERDÉLYI JÓZSEF Kecskemét, Szent Gellért u-i , volt kunszentmiklósi lakos, életének 73. évében, 2019. április 14-én örökre elment. Szerettünktől szűk családi körben veszünk búcsút. Gyászolják: felesége, fia és menye, lánya, 6 unokája és azok társai, Viskolczi család, nővére és családja, vecsei sógornője és családja, barátok, ismerősök.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. POGÁNY MIHÁLYNÉ Karai Erzsébet úrréti lakos, életének 83. évében csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunk megfáradt testét 2019. április 23-án, 14.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TABAJDI LÁSZLÓ szabadszállási lakos, 61 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 17-én, 15.00 órakor lesz a szabadszállási temetőben. A gyászoló család.
"Kereslek, de nem vagy már sehol, mégis itt vagy mindig valahol, talán egy napsugárban, talán egy holdfényben, vagy csillag lettél, fenn a kék égben." HERCZEG ENDRE halálának harmadik évfordulójára. Szerető feleséged, lányaid, unokáid és dédieid.
Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, volt munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek akik LUCZA JÁNOS búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik FARKAS PÉTER PÁLNÉ Szécsényi Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Szerettem volna még élni köztetek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, szeretteim, Isten veletek!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÉDECZI LÁSZLÓ kecskeméti lakos, 77 éves korában, 2019. április 7-én elhunyt. Utolsó földi útjára 2019. április 16-án, 10.45 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Engesztelő szentmise 2019. április 16-án, 08.00 órakor lesz a kecskeméti Nagytemplomban. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZENTKIRÁLYI JÓZSEF kecskeméti lakos, 79 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. április 15-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EGERSZEGI PÉTER LÁSZLÓ temetésén megjelentek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Lehunytad a szemed csendben elmentél, szívedbe csak az volt, hogy minket szerettél. S majd mi is elindulunk arra az útra, gyere elénk, találkozzunk újra." FARKAS ISTVÁN halálának 1. évfordulójára. Feleséged és a család.
"Búcsú nélkül mentem én el Tőletek nem búcsúzom, ma is élek köztetek. Szíveteket ne eméssze fájdalom, vígasz legyen, hogy örökké álmodom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÖLLŐSI GYÖNGYI KATALIN kecskeméti lakos, 61 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 13-án, szombaton 11.00 órakor lesz a kecskeméti Református Temetőben.
"El sem köszöntél, s itthagytad mindened, semmi egyéb, csak az mi bevégeztetett. Tragikus keresztút, Te elindultál rajta, először egyedül, mindent hátrahagyva." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett lányom, édesanyám, keresztanyánk TÓTH LAJOSNÉ Kovács Katalin kecskeméti lakos, 59 éves korában április 6-án, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. április 15-én, 10.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Engesztelő gyászmise a temetés után 11.00 órakor lesz a helvéciai templomban. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÁPAI LAJOSNÉ Fekete Sarolta a Tüdőgondozó volt védőnője életének 84. évében rövid, súlyos betegség után elhunyt. Temetése április 12-én, pénteken 9.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Rövid búcsúztatása csak a sírnál. A gyászoló család.
Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a lélegzés túl nehéz lett, átölelt, és mondta: GYERE HAZA! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, és szerették, hogy KÖKÉNY JÓZSEFNÉ Tóth Erzsébet szentkirályi lakos, 2019. április 6-án csendesen elhunyt. Szerettünktől 2019. április 12-én, 14.00 órakor veszünk végső búcsút a szentkirályi temetőben. Gyászoló család.
"Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, A domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, Átölelt és azt mondta: gyere haza!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. KÖKÉNY JÓZSEFNÉ Tóth Erzsébet szentkirályi lakos, 85 éves korában csendesen elhunyt. Szerettünktől 2019. április 12-én, 14.00 órakor veszünk végső búcsút a szentkirályi temetőben. Ezúton szeretnénk megköszönni a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VIRÁGH JÁNOS tanár kecskeméti lakos, életének 85. évében, hosszantartó súlyos betegség után elhunyt. Temetése szűk (családi) körben megtörtént. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, volt tanítványoknak, akik utolsó útjára elkísérték, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Világóra, időmanó / 13 perce
Időradír című albumát mutatja be Bíró Eszter
Együttműködés / 31 perce
Szijjártó: Szerbia megerősödött, mert vezetői figyeltek a nemzeti érdekre
új feltételek / 1 órája
Változhat az építőipari kis-és középvállalkozások támogatása
interjú / 1 órája
Megnyílnak előtte az elítéltek, és a szavaikat is megválogatják
Hraskó István
3,7 millió Ft egy kép / 2 órája
Bámulatos technikával festi a Hold sötét oldalát – a robot
A hit bátorsága / 9 órája
Életét kockáztatva mentette ki Krisztus töviskoronáját az égő Notre-Dame-ból