Hallgassa élőben!
Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Kapás Boglárka negyedik lett, Németh Nándor és a női váltó hetedik

A nyári olimpia hatodik napján Kapás Boglárka, Németh Nándor és a női 4x200-as gyorsváltó is döntőzött: Kapás 200 méter pillangón a negyedik, Németh 100 méter gyorson a nyolcadik, míg a váltó a hetedik helyen végzett. Telegdy Ádám 200 méter háton parádés úszással jutott be a fináléba, az ötödik, egyúttal utolsó olimpiáján szereplő Cseh László pedig 200 méter vegyesen tett hasonlóan.

Magyar szempontból nagyszerűen kezdődött a csütörtöki úszóprogram: Telegdy Ádám kissé nehézkes kezdés után óriásit hajrázott a 200 méter hát elődöntőjében, 1:56.19-es ideje mindössze két századdal maradt el a legjobbjától. A futamban ez a második helyhez volt elegendő, összesítésben pedig a negyedikhez, vagyis bejutott a fináléba!

„Próbáltam nem Bogira és a kétszáz pillangó döntőjére gondolni, mert tudtam, az csak összezavar – mondta Telegdy. – Kicsit tartottam a reggeli úszásról, de ez a legjobb idő délelőtt – a döntőben bármi megtörténhet.”

Következett Kapás Boglárka döntője 200 méter pillangón: a számban 2019-ben világbajnokságot nyerő magyar úszónő a harmadik idővel kvalifikált a 200 méteres pillangó fináléjába, s minden esélye megvolt az éremszerzésre. Sajnos a rajt nem sikerült túl jól, a korán meglépő kínai Csang Jü-fej mellett a két amerikai, Regan Smith és Hali Flickinger is elhúzott kicsit a mezőnytől. Kapás a szokásos nagy hajrázásával mindent megtett, de nem tudta utolérni őket, így a negyedik helyen végzett.

„Elhittem én is, hogy képes vagyok a 2:05-ös időre… – kezdte Kapás. – A célba érkezésnél tudtam, hogy nem vagyok dobogós, mert nem gyulladt a lámpa. Sajnálom. Csalódott vagyok, igen, hiszen elképzelni sem tudtam, hogy nem szerzek érmet, de kiúsztam magam, ez az egy vigasztal.”

Németh Nándor parádés országos csúccsal (47.81) valósította meg nagy álmát 100 gyorson, bekerült az olimpiai döntőbe is a vb- és az Eb-finálék után. Nem kis fegyvertény: magyar úszó legutóbb szintén Tokióban volt finalista a királykategóriában, még Dobai Gyula, 1964-ben. A 21 éves úszó jól kapta el a rajtot, azonban a második 50 méterre visszaesett, s végül nyolcadik lett – kritika így sem érheti.

„Nem fogok panaszkodni, hiszen életem első egyéni olimpiai döntőjét úszhattam – mondta Németh. – A középdöntőben úszott időmnél ezúttal rosszabbat jöttem, de az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyedül a célba érkezés miatt bánkódom, ott rátettem egy tempót, és nem kellett volna – nem azt mondom, hogy akkor sokkal előrébb végeztem volna, de mégiscsak jobb lett volna, ha ott a végén nem csúszik be az a pici hiba.”

Az ötödik olimpiáján versenyző Cseh László a legszebb napjait idézve kezdett a 200 méter vegyes elődöntőjében, a pillangónál világcsúcs időn belül, a hátnál továbbra is az első helyen fordult, mellen viszont visszacsúszott, és a gyors nagy hajrája után végül a negyedik lett futamában. A továbbjutáshoz ez is elég volt, négyszeres olimpiai ezüstérmesünk a nyolcadik idővel kvalifikálta magát a fináléba.

„Én már az előfutam után is elégedett voltam, régen azért ez nem így volt – mondta Cseh. – Kicsit rosszabbat úsztam, mint tegnap, annak örülök, hogy ez is döntőt ért. Ez a legfelszabadultabb versenyem, olimpiám, még egy úszás, és elköszönök – mennek is kell haza, mert rengeteg tennivaló vár rám, például ideje már rendet tenni a garázsban is.”

A program a női 4×200 méteres gyorsváltóval zárult, a mieink Kapás Boglárka került be a csapatba Verrasztó Evelyn helyére Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura és Késely Ajna mellé. A magyar váltó az orosz, a német és a francia csapattal csatázott a mezőny hátsó felében, végül utóbbit megelőzve a hetedik helyen ért célba. Az aranyat a világcsúcsot úszó kínaiak nyerték, mögöttük az Egyesült Államok és Ausztrália zárt érmes helyen.

Telegdy Ádám magyar idő szerint péntek hajnalban 3.50-től, Cseh László 4.16-tól úszik döntőt.

A videókkal, teljes eredménysorral színesített összefoglalót megtekintheti a Nemzeti Sport Online-on.

Dosszié

Hozzászólások

kiskunhalas baon
Jogosítvány nélkül vezettek, őrizetbe vették őket
útinform / 20 perce
Itt lassíthatják közúti munkálatok a forgalmat Bács-Kiskun megyében
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy hol kell forgalomkorlátozásra számítani kedden Bács-Kiskun megyében.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TERECSKEI ZSIGMONDNÉ Bognár Katalin temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem." /Márai Sándor/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. SZENTE ISTVÁN ügyvéd szeretett férj, testvér, édesapa, nagypapa, dédnagypapa életének 80. évében, 2021. október 18-án elhunyt. Búcsúztatására 2021. október 30. napján, 10.00 órakor a kecskeméti Református Temetőben kerül sor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Emléke örökké velünk marad! A gyászoló család.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy CSAPÓ LÁSZLÓ életének 84. évében 2021. október 20-án szerettei körében kegyelemmel, békében elhunyt. Temetése 2021. október 27-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Köszönjük minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, akik osztoznak fájdalmunkban és velünk együtt kísérik el utolsó útjára. Kérjük a helyszínen történő részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető családja.
"Drága jó szívét, két dolgos kezét Áldd meg Atyám! S mi köszönjük, hogy Ő lehetett a mi Édesanyánk." Szomorúan emlékezem TÓTH ISTVÁNNÉ Verdung Eszter halálának 2. évfordulójára. Szerető lánya Ági
"Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az az Istenben marad, és az Isten is őbenne." /1 János 4, 16/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. SZAPPANOS LAJOS kecskeméti (1984-ig Kunszállás-fülöpjakabi) lakos, életének 91. esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének. Édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, Lajos bácsi hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. október 27-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Azt követően gyászmisét mutatunk be érte a hetényegyházi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, áldott emlékét szívünkben megőrzik! A gyászoló család.
"Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és mondta gyere haza..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyám, nagymamánk, anyósom DIÓSZEGI JÓZSEFNÉ Szabó Ilona hetényegyházi lakos, 81 éves korában, 2021. október 16-án elhunyt. Temetése 2021. október 26-án, 15.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Ezúton mondun köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreznek. A gyászoló család.
"Amíg élünk Ő is él velünk, szívünkben itt marad nekünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TERECSKEI ZSIGMONDNÉ Bognár Katalin kecskeméti lakos, 77 éves korában hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2021. október 25-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászmise 2021. október 26-án, 8.00 órakor lesz a kecskeméti Nagytemplomban A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEF Kecskemét, Lánchíd utcai lakos, 74 éves korában, 2021. október 13-án hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 22-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KRACKER EMILNÉ Kis Erzsébet kecskeméti lakos, 98 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 22-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik IGNÁCZ PÁL búcsúztatásán megjelentek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Szeretett Édesapánkra GÁL MIHÁLY halálának 55. évfordulóján. Négy gyermeke és kilenc unokája.
"Amíg élünk, ő is él velünk, szívünkben itt marad nekünk." A gyászoló család tudatja, hogy MÓCZA JÁNOSNÉ Kuczka Ilona a Görbemajori, illetve a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyugalmazott vasdiplomás pedagógusa 2021. szeptember 30. napján, életének 92. évében, a betegek szentségével megerősítve, visszaadta földi életét Teremtőjének. Hamvait 2021. október 22. napján 10.45 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. Az engesztelő gyászmisét 2021. október 23. napján 18.00 órakor a kecskeméti Szent Miklós (Barátok) Templomban mutattatjuk be. Külön köszönetet mondunk a kalocsai Szent Kereszt Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztálya valamennyi orvosának és ápolónőjének. Gyászolják: fia Attila, lánya Csilla, unokái Orsi, Csaba, Emese, Réka, dédunokái Csenge és Szabolcs, rokonai és mindazok, akik szerették.
Szomorúan tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy VIRÁGH ERZSÉBET JUDIT életének 73. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 22-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TALMÁCSI BALÁZS kecskeméti lakos, 85 éves korában hosszú súlyos betegség után megtért Teremtőjéhez. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 19-én, 15.00 órakor lesz a Hetednapi Adventista Egyház gyülekezeti termében (Kecskemét, Liszt Ferenc u. 28.). Kérjük, hogy Szerettünktől csak egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEKÉR JÓZSEF kecskeméti lakos, 98 éves korában szíve örökre megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 21-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Szeretett férjem és édesapánk HEGEDŰS ANDRÁS halálának 20. évfordulójára. "Azt hittük könnyebb lesz ahogy múlnak az évek. De nem hozott enyhülést a gyászunkra az élet. Szívünkben nincs más csak örök bánat, Amíg élünk siratjuk az Édesapánkat." Szerető feleséged és családod.
"Hűségedért megbecsültek, becsületességedért megszerettek, jóságodért megsiratnak." Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. SUTUS JUHÁSZ GYULA ny. r. alezredes, ügyvéd kecskeméti lakos, életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 19-én, 10.45 órakor a kecskeméti Köztemető ravatalozójában lesz. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. 
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesapánk REBEK ANTAL PÁL kecskeméti lakos, 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 18-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Aki ember volt, küzdő, tiszta ember, változzék át bár porladó rögökké, az élőkben tovább él - mindörökké." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Férjem GELLÉRT LÁSZLÓ orgoványi lakos, életének 62. évében elhunyt. Temetése 2021. október 16-án, 14.00 órakor lesz az orgoványi Református Temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család kéri, hogy a részvétnyilvánítás helyett, közvetlenül a szertartást követően az Orgovány, Sport u. 8. szám alatti telephelyen, elhunyt szerettünk életműve helyén tartandó megemlékezésen egy fejbólintással búcsúzzanak Tőle. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreznek. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik NYILAS MIHÁLY búcsúztatásán és temetésén megjelentek, fájdalmunkban velünk együttéreztek. A gyászoló család.
labdarúgás / galériával / 21 perce
Pontot vett el a dobogós Kunszentmiklóstól a Katonatelep
Vincze Miklós
SARS-COV-2 / 37 perce
Megérkeztek a friss kecskeméti szennyvízadatok
baon.hu
aggasztó / 38 perce
Kialakult egy új vírustörzs? Komoly vizsgálatok indultak a szomszédban
kegyetlenség / 39 perce
Vadállatok! Hárman erőszakolták meg a 13 éves miskolci lányt
Baldvin fegyverbalesete / 44 perce
Hecckampány folyt annak idején a TEK ellen a „kellékfegyverek” miatt
Meglátni és megszerezni / 59 perce
Találja meg kedvenc alkotását az új képzőművészeti portálon!