Keresett kifejezés

Relikviákból szeretne kiállítást

Sportrelikviákból szeretne kiállítást berendezni a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre. A cél, hogy a közönség megismerje a város sporttörténelmét.

Koncz Zsolt Félegyházán folytatja

Nemrég röppent fel a hír, hogy Koncz Zsolt távozik a Kecskeméti LC megyei első osztályú csapatától, a megyeszékhelyen ugyanis az egyik fő irányelv a fiatalítás.

Thompson mindig keményen dolgozik

A pontszerzés és a védekezés is Bernard Thompson erősségei közé tartozik. A védő reméli, hogy elöl és hátul jó játékra lesz képes.

Szívesen ment Kécskére

Új vezetőedzője van a Tiszakécskének. Ez a hír a közelmúlt ismeretében akár meglepőnek is hathat, ­hiszen Tiszakécskén­ rend van, és nem utolsósorban friss sikerélmény­. Ráadásul a ­klubot az NB III.-ba vezető ex trénert, Nyilas Eleket a ­Tisza partján szinte a rajongásig szeretik. (Ő természetesen – szakmai igazgatói szerepkörben – marad is a Duna-Aszfaltnál.) Ennek ellenére az egyesület a múlt hét elején bejelentette, hogy új edzővel, Szabó ­Istvánnal vág neki a 2017/18-as NB III.-as idénynek.

Ifista játékos lőtte a mennybe az Alpárt az örökrangadón

A Bács-Kiskun megyei bajnokság másodosztályának Déli csoportjában újabb rangadót nyert meg a Sükösd a Hajós vendégeként, 2–1 arányban, így továbbra is az élen áll, Északon győzött, és maradt az élen a Városföld, az örökrangadón a cserék nélkül kiálló Tiszaalpár legyőzte a Lakitelek együttesét.

1

Legolvasottabb

1
Már balesetet is okoztak a vad lovak a határban
2
Bács-Kiskunt is letarolta a vihar
3
Ittasan okozott balesetet a BMW-s
4
Egy autó borult fel a kecskeméti balesetben
5
Lassan fedezik fel a kórházba érkezők az új parkolót
a demokráciáért
Tizenhat éves fiút öltek meg a venezuelai összetűzésekben
Trükkös / 43 perce
Birkákon szörfözve úszta meg az árvizet néhány élelmes nyuszi (videó)
Új-Zélandon pattantak fel a bundás taxikra.
Gyász
SÁRKÖZY MISI 1977.04.04.- 2004.07.27.
EYOF / 4 órája
Tizenhárom magyar érem szerdán
kitüntetés / 11 órája
FINA-díjat kaptak a vizes vb szervezői
Felvételi / 12 órája
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat
vizes vb – úszás / 16 órája
Egy érem jutott a magyar úszóknak szerdán
Kasszasiker / 16 órája
Megvan, hogy mikor támad újra Wonder Woman!
özönvíz / 17 órája
Árvíz sújt több németországi települést, egy ember eltűnt