hírek, képek, témák - Fogyiverseny
A mérleg és a centi mindent elárult
| Véget ért a fogyókúra versenyünk: a hat hölgy öszszesen 41.8 kilótól szabadult meg az elmúlt három hónapban. A győztes Vargáné Zolnai Szilvia lett, aki több mint 12 kilónak intett búcsút.
Félúton az álomsúly felé
| – Új ruhákkal ajándékozom meg magam, hiszen kemény munkával, életmódváltással már 16 kilót fogytam! – meséli büszkén Szalai Erzsébet, a Petőfi Népe és a FormaZona sportközpont közös fogyókúraversenyének egyik résztvevője.
Fogyókúra sportosan
| Virágcsokorral köszöntötte a hat fogyókúrázó versenyzőt pénteken Konfár Zoltán, a FormaZona vezetője. A hat hét kemény edzés eredménye szemmel látható volt: a hölgyek egyre csinosabbak!
Ismét feljön a kisebb ruhaméret
Mosolygó arcok, büszke tekintetek, bő ruházatok. Röviden így is jellemezhetnénk a hat fogyókúrázó hölgyet, akik lapunk pályázatának győzteseként a kecskeméti FormaZona sportközpontban edzenek immár hatodik hete.
Véghajrában a fogyis lányok!
A kötelező edzéseken túl szinte teljesen természetes számukra, ha idejük engedi, irány az FormaZona sportközpont!
Már példát mutatnak a barátnőiknek is
| A Petőfi Népe és a FormaZona sportközpont közös fogyókúra programjának hat résztvevője rendületlenül edz. Az akció negyedik hetében bátran kijelenhetjük: a hölgyek szembetűnő változáson mentek át: mosolyognak, fittek és elszántak.
A fogyás titka: edzések + tudatos étkezés
| Együtt könnyebb! Ez már bebizonyosodott. A Petőfi Népe és a kecskeméti FormaZona sportközpont közös fogyókúrajátékának hat versenyzője harmadik hete kitartóan edz és fogy.
Rendületlenül folynak a fogyiedzések
| Több mint egy hete hat hölgy vágott bele fogyókúraversenyünkbe.
Vigyázz, kész, rajt: elindult nagy fogyókúraversenyünk
| Már a szemükön is látszott, hogy mennyire elszánt az a hat hölgy, aki sikeresen jelentkezett lapunk és kecskeméti FormaZona hathetes fogyókúraprogramjára.
Fogyjon le a segítségünkkel!
| Személyi tréner és táplálkozási tanácsadó segítségével szabadulhat meg súlyfeleslegétől az a hat szerencsés, akik részt vesznek a Petőfi Népe és a FormaZona Sportközpont nagy fogyi versenyén. Jelentkezési határidő: április 22.
Képgalériák - Fogyiverseny
-
Véget ért a Petőfi Népe és a FormaZona közös játéka
2009. augusztus 7. (péntek)
Témák - Fogyiverseny
-
Sport
Bács-Kiskun megyei sportélet.
-
Egyéb
Ami máshová nem való, az itt található.
-
Egészség/ügy
Minden, ami egészségügy.
-
Fogyiverseny
A Petőfi Népe és a FormaZona közös fogyókúrás nyereményjátéka
Közélet
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!
- Közokiratot hamisított a főtanácsos?
- Villámrajt, majd vereség
- Fürdés közben érte áramütés az 5 éves kislányt
- Kéménybe fulladt a szerelmes doktornő
- Szurkolókkal egy hónappal a rajt előtt
- Csődöt mondott a szivattyú
- Füldugó kell az alváshoz
- Homlokon vágta egy kapával
- Késsel a kezében, üvöltve rontott a sétálókra egy férfi
- Befuccsoltak a CD-s telefonkönyvek
- Magyarországot mutatta be Szíriában
- Felmentették a bölcsőde vezetőjét
- Hat és fél év a játékpisztolyos rablónak
- A traffipax rémei: nézze meg köztük van-e!
- Elvarázsolt kastélykert a Petőfivárosban
- Érkezik a boa és a varánusz
- Bosszúból késelte halálra lányát
- Törökverés is lesz Bugacon
- Szivics: a legszebb élményeim Kecskeméthez kötnek
- A sorbanállás nem gyógyít
- Horogkeresztet festettek az áruház falára
- 11 millió tűnt el a víziközmű kasszájából
- Lassan, de méltóságteljesen jön a Duna
- Magas keresettel munkatársakat keresek, nem ügynöki munkára, fix + jutalék. 06-30/520-4512
- A Bolváry Biztonsági Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ...
- ÁLLÁSAJÁNLATTAL Biztonsági őr tanfolyam indul szept. 11-én Kecskeméten és Baján. Tanfolyam...
- BIZTONSÁGI őr tanfolyamok indulnak OKJ-s Kecskemét, Kalocsa, Baja, Kiskunhalas, Solt, Kiskőrös,...
- Juhar u.-i garázs kiadó. 06-20/9457-322
- KKFHÁZA, XI. ker.-ben, 104 m2-es, komfortos tanya 380V-al, 3 ha földdel, kőúthoz buszhoz bolthoz...
- 6x3 m-es szétszedhető új Lindab garázs, kiszállítva, szerelve eladó. 06-30/983-4372
- 2700 m2-es csarnok és 7000 t-ás gabonatároló hídmérleggel, vasút mellett kiadó 06-70/5099-876




