hírek - Ország-világ
A bevándorlás kettős arca
Kettős szorításban vannak az elöregedő népességű, fejlett államok politikusai a migráció kérdése kapcsán.
Görögország megint kimerészkedik a piacra
Görögország szeptembertől minden hónapban tart majd kincstárjegy aukciót, az eddigi negyedéves kibocsátások helyett - mondta kedden az athéni államadósság-kezelő központ (PDMA) egy vezetője a Reuters hírügynökségnek.
10 napja tart a 100 kilométeres dugó - fotóval
Az lenne a hír ha nem lenne forgalmi dugó - mondja a kínai szakember.
Bepereli a "Jedi gondolatátvitelt" forgalmazó céget Lucas
George Lucas, a Csillagok háborúja író-rendezője pert indít a Jedi Mind cég ellen, mivel az szerint jogtalanul használta fel szellemi termékét kereskedelmi célra.
Magyar halál Afganisztánban
Hétfő hajnalban Afganisztánban egy Tatán szolgáló katonanő is életét veszítette, három társa pedig megsérült a magyar konvojt ért támadásban.
Visszakaphatja régi dicsőségét a Ssangyong
Az új tulajdonos nagy tervekkel készül a Ssangyong átalakítására: az indiai Mahindra elnöke globális terepjáró márkává fejlesztené a csőd szélére sodródott dél-koreai autógyárat.
Meghalt egy magyar katona Afganisztánban
Harc közben halt meg egy magyar katona ma hajnalban Afganisztánban. Egy másik katona életveszélyesen, ketten súlyosan sérültek meg, miután támadás érte konvojukat.
A harmincharmadik legjobb országban élünk
A Newsweek több paraméter segítségével elkészítette azoknak az országoknak a listáját, amelyekben a leginkább érdemes élni. Eszerint Magyarország a harmincharmadik helyet foglalja el.
Az IMF ronthat az orosz inflációs és GDP-növekedési várakozásán
A Nemzetközi Valutaalap(IMF) valószínűleg rontja Oroszország idei inflációs és gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzését az országot sújtó aszály miatt.
Újabb bankok mentek csődbe az Egyesült Államokban
Nyolc bank jelentett csődöt a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma így 118-ra emelkedett.
Belföld
- Meghalt az Afganisztánban megsérült magyar katona
- Figyelem devizahitelesek! Nem biztos, hogy az állami mentőöv a megoldás
- Giró-Szász: A reform nem feltétlenül jelent megszorítást
- ÁSZ-os fenyegetéssel akartak választást nyerni
- Kövesse élőben Orbán Viktor kormányértékelő beszédét!
- Tetőcserép-szállítmány az árvízkárosultaknak
Gazdaság
- 3,5 milliárd eurója van Orbán kormányának hiteltörlesztésre
- Százezres nagyságrendben hiányos a nyilvántartás
- Valami történhetett éjszaka - Meredeken zuhan a forint
- Valami történhetett éjszaka - Meredeken zuhan a forint
- Új tulaj az Orangeways-nél - Kedves Ferenc eladta többségi részét
- A pénz boldoggá tesz - Kutatók kiszámolták a pontos összeget
Sport
Tudomány
Kék hírek
Balaton
- Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
- Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
- A rendőrség fokozottan készül: látogatórekord a BB Szüreten
- Sorban nyalókáztak a gyönyörű lányok a színpadon - képek
- Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
- Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
Focivb
Reflektorban
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!
- Lassan, de méltóságteljesen jön a Duna
- Arcon szúrta feleségét
- Zsebből szórják szét a vaddohány magjait?
- Kamionba rohant a Suzuki
- Egymás után két gyalogost gázolt a rendőr
- Teherautó lökte fel a segédmotorost
- Zuschlag-ügy: második felvonás
- Elütöttek egy nőt a régi ötösön
- Tíz forintot kért – tízmilliót zsákmányolt
- Kétmilliárdos szállodakomplexum épül
- Száműzik a galambokat
- Vér folyt a színháznál: újabb fejlemények
- Kik szállnak ringbe a polgámesteri székekért?
- Meghalt az Afganisztánban megsérült tatai katona
- Kövesse élőben Orbán Viktor beszédét!
- Eső és Afrodité is született Kecskeméten
- Vizsgaidőszakban kerüljük a Facebookot!
- Mi az orvoshiány gyógyszere?
- Már a síremléket is ellopják
- Ez nem vicc: Hír TV kontra halasi Fidesz
- 16 éves lányt gyilkoltak meg Pécsett
- Tandíjmentes szakképzés felnőtteknek! A Csányi János Szakközépiskola internetes...
- A Bolváry Biztonsági Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ...
- ÁLLÁSAJÁNLATTAL Biztonsági őr tanfolyam indul szept. 11-én Kecskeméten és Baján. Tanfolyam...
- Ausztriai, németországi munkalehetőségek teljes lebonyolítással is! Segédmunkák is....
- SUZUKI Vitara 1 db vasfelni, 6 lyukú, 7x15-ös, autógumik vegyes méretben több darab, elfekvő,...
- OPEL Astra 1.7 DTI 2002-es évjárat, fehér, műszakival, zöldkártyával, króm dekorációval,...
- GOLF II. hűtőrács új állapotban, Mercedes 123 karosszéria elemek, újak, 2 db komplett küszöb, 1...
- Bontásra autót veszek. T.: 06-30/432-6226
- ZÁRT központifűtéses 80 m? tanyás ingatlanomat cserélném kecskemétire. 06-30/418-57-96
- KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat, külföldi és belföldi ügyfeleink...
- KEREKEGYHÁZA mellett, a tanyasoron, bekerített tanya, sok melléképülettel, nagy területtel eladó....
- KMÉT, Nagykőrösi u., belvárosi 70 m2, 3 szobás, I. em-i lakás eladó. 06-20/557-3489
