A NATO-csúcs lelassítja a forgalmat
Mik ezek?
XHavasi Zsolt, a Fővinform ügyeletese elmondta: a belvárosban jelenleg csak a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Károly körúton erős a forgalom, a Margit híd mindkét irányban telített. A Lágymányosi hídon és a Budafoki úton történt balesetek miatt Buda déli részén is zsúfoltság tapasztalható
– tette hozzá.
A NATO védelmi minisztereinek találkozója miatt csütörtök délelőtt és péntek délután jelentős forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, az Üllői úton, a Haller utcában és a Soroksári úton.
A Fővinform honlapjára feltett közlemény szerint a pesti alsó rakpartot, valamint a Nagykörút–Andrássy út–József Attila utca útvonalat is lezárják. A gyorsforgalmi út zárásának ideje alatt a 200-as, 282E, 284E jelzésű autóbuszok módosított útvonalon, a Gyömrői úton járnak. A Haller utca és a Soroksári út zárásakor várhatóan 8 óra és 12 óra között a 23, 23E,
54-es, 55-ös jelzésű autóbuszok a Közvágóhíd és a külső végállomások között közlekednek – olvasható.
A NATO védelmi minisztereinek találkozója miatt lezárták a forgalom elől a XIII. kerületben a Bessenyei utcát a Pannónia utca és a Hegedűs Gyula utca között. Tilos megállni a pesti alsó rakparton a Közraktár utca és a Garibaldi utca között, a Belvárosban az Apáczai Csere János utcában, a Dorottya utcában, a Szende Pál utcában és a környező utcákban a táblákkal jelzett szakaszokon – áll a közleményben.
A Fővinform szerint lezárták péntek éjfélig a Belvárosban a Lánchíd és az Erzsébet híd között a pesti alsó rakpart, a Dorottya utca és a Váci utca által határolt területet, valamint a pesti alsó rakpartot a Parlamenttől a Közraktár utcáig.
Várhatóan péntek estig a 2-es villamospótló és a 15-ös autóbuszok módosított útvonalon járnak, a 2-es villamosok csak a Jászai Mari tér és a Kossuth Lajos tér között közlekednek. A Kossuth Lajos teret lezárják a forgalom elől 7.00–15.00 óráig, ekkor a 2-es villamos helyett a Boráros tér felé a körúti villamosokkal, illetve a 15-ös jelzésű autóbuszokkal lehet utazni. A 70-es és a 78-as trolibuszok csak a Kozma Ferenc utcáig viszik el az utasokat – áll a közleményben.
A közlekedési nehézségeket fokozhatja, hogy a Hegyalja úti felújítást is elkezdték a BAH-csomópont és a Németvölgyi út között. Ott sávszűkületre, illetve szakaszosan félpályás lezárásra kell számítani.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X| EUR/HUF | 302.54 | +0.121% | ![]() |
| EUR/USD | 1.27 | +0.037% | ![]() |
| USD/HUF | 238.54 | -0.029% | ![]() |
| CHF/HUF | 251.58 | +0.091% | ![]() |







