Fegyverek, erőszak

2023.06.19. 07:07

Mindennapossá vált a félelem Szabadkán az illegális bevándorlók miatt

Folyamatos a migránsok érkezése a balkáni útvonalon, az embercsempészek és a taxisok próbálnak segíteni nekik az Európai Unióba jutni.

MW

Menekültek a magyar-szerb határ szerb oldalán, a vajdasági Kelebiánál, a tompai határátkelõ közelében 2017. április 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Ujvári Sándor

Videók és fotók bizonyítják, hogy habár a hivatalos statisztikák szerint tavaly óta csökkent némileg az illegális bevándorlók száma a nyugat-balkáni útvonalon, a helyiek mégsem nyugodhatnak meg.

Ezt támasztja alá az is, hogy szombaton lövöldözés tört ki a migránsok között a szerb–magyar határon. A gyanú szerint afgánok lehettek az elkövetők, akik fegyverekkel támadtak egymásra, az esetnek két sérültje van.

A továbbra sem szűnő bevándorlásról a Magyar Nemzet egyik szabadkai olvasója több videót is küldött a szerkesztőségnek. A helyi lakos telefonjával rögzítette, ahogy a városközpont felől érkező fiatal férfiak a makkhetesi erdő, illetve a magyar határ felé vonulnak.

Útközben a köztéri kutakon mosdanak, s nemegyszer az is előfordult, hogy ott fürödtek napközben. Ez az út az egyik legfrekventáltabb szakasz, közel az egyik nagyobb iskolához, így többször a legkisebbek is szemtanúi annak, hogy a migránsok alig néhány ruhadarabban tisztálkodnak az út szélén.

A gyerekeket már lassan nem engedjük maguk iskolába menni nemcsak a megnövekedett forgalom miatt féltjük őket, hanem azért is, mert a bandákba verődött migránsok közül sosem lehet tudni, melyiknek mi jár a fejében

– mondta a lapnak név nélkül az egyik elkeseredett szabadkai szülő, aki azt is felidézte, hogy, amikor még ő volt diák, már elsős korában is egyedül mehetett iskolába a barátaival.

– Erre most elméleti esély sincs, még úgy sem, hogy már harmadikos a gyerek – tette hozzá az édesapa.

Nem is véletlen, hogy féltik a legkisebbeket a szülők, hiszen az elmúlt év során több atrocitás is történt az észak-vajdasági városban, amelyben az illegális bevándorlók játszották a főszerepet.

Tavaly nyáron és azt követően is volt véres leszámolás közöttük a makkhetesi erdőben, néhány héttel ezelőtt pedig egy terhes nőt inzultáltak a nyílt utcán a migránsok. Mint beszámoltunk róla, fényes nappal támadtak az illegális bevándorlók a 28 éves terhes nőre, az erőszakos migránsok szexuálisan zaklatták az áldott állapotban lévő fiatal nőt. A sértett férjének elmondása szerint két migráns támadt a belváros közelében a nőre, egyikük megpróbált a nő nemi szervéhez nyúlni, mire a megijedt sértett kiabálni kezdett, és eltolta a bevándorló kezét. A hangoskodás után a migránsok elfutottak.

A városközponttól a magyar határ felé haladva egyre több migránst látni. A tehetősebbek taxikba szállva utaznak az erdő irányába, míg vannak, akik mezítláb, papucsban és szakadt ruhában próbálnak meg valahogy átjutni a határkerítésen. 

A szerb rendőrség eközben folyamatosan akciókat hajt végre, hogy begyűjtse az illegális bevándorlókat. Ezekben az esetekben akár több száz migránst is összeszednek, de a helyiek szerint ez csak időszakos megoldást jelent, mert már pár órával később ugyanazon személyek ismét visszatérnek, s a határon való átjutással próbálkoznak. Ezt megtehetik, mert a szerbiai befogadóközpontok nyitottak, onnan bárki, bármikor kijöhet.

Fotó: Magyar Nemzet / Forrás: Frontex

A migránsok azonban nem csak a Nyugat-Balkánon ostromolják az Európai Unió külső határait. A Frontex kimutatása szerint 2023 első három hónapjában a nemzeti hatóságok által bejelentett szabálytalan határátlépések száma 26 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában. Továbbra is a közép-mediterrán és a nyugat-balkáni útvonalak a legaktívabbak.

Csak márciusban egyébként több mint 22 500 szabálytalan határátlépést észleltek az EU külső határain. Ez 60 százalékkal több mint egy évvel ezelőtt – írja a Frontex oldala. 

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában