Járvány

2021.12.07. 15:47

Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt

A köztársasági elnök adventi ebéden látta vendégül a magyarországi történelmi egyházak vezetőit a Sándor-palotában.

Az egyházak társadalmi jelenléte a koronavírus-járvány idején is élő, eleven maradt – mondta a köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden kedden a Sándor-palotában.

Áder János köszöntőjében arról beszélt:

az elmúlt csaknem két esztendőben a koronavírus-járvány rendkívüli feladatokat adott a magyarországi egyházaknak is.

Válaszokat kellett adniuk a legnehezebb kérdésekre, vigaszt kellett nyújtaniuk, amikor a lélekharang naponta szólt az elhunytakért, tartaniuk kellett a lelket a betegekben és családtagjaikban. Emellett a spirituális és közösségi élet szokatlan, online módjait kellett kialakítaniuk és felelősséggel kellett dönteniük a rájuk bízott iskolák és diákok, idősotthonok és lakóik érdekében – sorolta az államfő.

Néha pedig megrendülten tudomásul kellett venniük, hogy egy közösség elveszítette papját, lelkészét, hitoktatóját – mondta.

Áder János köztársasági elnök és Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek beszélget a magyarországi történelmi egyházak vezetői tiszteletére rendezett adventi ebéden a Sándor-palotában 2021. december 7-én. 
Forrás: Bruzák Noémi / MTI

Miközben sokféle rítus és kapcsolattartási forma vált egy időre lehetetlenné, az egyházak társadalmi jelenléte eleven maradt.

A járvány idején is erős, cselekvő, éltető közösségeknek, szeretettel szolgáló egyházaknak bizonyultak

- fogalmazott Áder János, köszönetet mondva az egyházak minden tagjának, a vezetőktől az önkéntesekig.

Azt is mondta: a járvány most is számtalan egyéni és közösségi aggodalomra ad okot, „de a sokszor felfoghatatlan drámák mellett a tavalyi helyzetünkhöz képest a küzdelemhez mégiscsak jobb, hathatósabb emberi eszközök vannak a kezünkben”.

Áder János elbúcsúzott az egyházi vezetőktől, akikkel köztársasági elnökként utoljára találkozott adventi ebéden és megköszönte nekik az elmúlt tíz évben tőlük kapott segítséget.

Borítókép: Áder János köztársasági elnök beszédet mond a magyarországi történelmi egyházak vezetői tiszteletére adott adventi ebéd előtt a Sándor-palotában 2017. december 18-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában