Áthallgatás

2019.02.06. 16:35

Egyre több magyarországi diák választja az erdélyi egyetemeket

Ott könnyebben teljesíthetőek a feltételek. A lényegében akadálytalan bejutás pedig komoly vonzerő.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Bíró István

Az Átlátszó Erdély blogon szerdán közölt összeállítás szerint egyre több magyarországi diák tanul erdélyi egyetemeken. Ők általában a könnyebben teljesíthető felvételi feltételek és az alacsonyabb tandíj miatt választják a romániai felsőoktatási intézményeket.

Az Átlátszó Erdély közérdekű adatigényléssel fordult a magyar nyelven is oktató romániai egyetemekhez, és a tanintézetektől kapott adatok mellett interjúkat is készített az Erdélyben tanuló magyarországi egyetemi hallgatókkal és oktatókkal. A felvázolt helyzetkép azért nem lett teljes, mert a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) százalékos adatokat, a többi tanintézet pedig abszolút számokat közölt.

Amint az adatsorokból kiderült,

2012-től kezdtek számottevő arányban beiratkozni a magyarországi diákok az erdélyi egyetemekre, és számuk azóta folyamatosan nő. Slágerszak a kolozsvári BBTE antropológia alapképzése, amelyen egy-egy évfolyam kétharmadát magyarországi hallgatók adják. Számottevő létszámban vannak jelen magyarországiak a pszichológia és a magyar-francia alapképzéseken, a mesterképzések közül a pszichológia nagyon népszerű. Utóbbin a hallgatók csaknem fele magyarországi.

A diákok általában élvezik az újszerű, sok tekintetben mégis családias erdélyi életet, azt, hogy magyarul tanulhatnak, valamint hogy lényegesen olcsóbban juthatnak magyarországihoz hasonló színvonalú képzéshez. Az Átlátszó Erdély által megkérdezett hallgatók elmondták:

Magyarországon az ingyenes tanuláshoz magas bejutási pontszámot kell elérni, ha ez nem sikerül, akkor tandíjat kell fizetni. Ezzel szemben Romániában ingyenes helyekre is be lehet jutni, sőt, ugyanolyan eséllyel lehet kapni tanulmányi és egyéb ösztöndíjakat is. Ha pedig csak fizetéses helyre jut be a felvételiző, a tandíj számottevően alacsonyabb, mint Magyarországon.

Az összeállításban megszólaló oktató szerint – aki mind az ELTE-n, mind a BBTE-n tanít – nincs különbség a budapesti és a kolozsvári képzés színvonala között, és míg a pszichológia alapképzésen az ELTE-n 300 ezer forint a tandíj, a BBTE-n ugyanez a képzés 196 ezer forintnak megfelelő lejbe kerül.

Az összeállítás szerint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is közkedvelt a magyarországi diákok körében. Többségük színész alap- és mesterképzésre iratkozik be. Elsősorban olyanok jönnek Marosvásárhelyre tanulni, akiknek otthon nem sikerült bejutni színművészeti egyetemre.

A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen (MOGYTTE) is tanulnak magyarországi diákok, akik viszont rendkívül nehéznek érezték a tanulást. Elsősorban arra panaszkodtak, hogy az egyetem magyar tagozatán csak az elméleti tárgyakat tanulják magyarul, a gyakorlati oktatás román nyelven zajlik.

Az Átlátszó Erdély összeállítása szerint a magyar állam által fenntartott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen elenyésző a magyarországi hallgatók száma.

Borítókép: illusztráció

Egy hallgató az órarendjét nézi a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Farkas utcai főépületében Kolozsváron

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában