Világtalanul, lelkesen

Akadályverseny, izgalom a fehér bot hete alkalmából. Mindent láttunk.
A FEHÉR BOT HETE van. Vak gyerekek válaszolnak egy közlekedési versenyen fogós kérdésekre. Üggyel-bajjal kerülgetnek ravasz akadályokat, elszántan tapogatóznak a bottal. Közben nevetnek, viháncolnak. Lelkesek.
VAJON MI, LÁTÓK, mennyire vagyunk lelkesek? Panaszkodunk a zsúfolt buszra, a döcögő villamosra, a lökdösődő tömegre. Zúgolódunk a főnökünk miatt, veszekszünk házastársunkkal, megsértjük barátainkat. Mert fáradtak, idegesek vagyunk. Elkínzottan meredünk magunk elé. Nem nézünk egymásra.
Az egyik vak fiú a beszélgetés alatt bal oldalamról átjön a jobbra, ahol a másik is áll. Hogy jobban lássam kettejüket, mondja, s ne kelljen kényelmetlenül a fejemet forgatnom. Társa hunyorogva bólogat. Én csak nézem őket – ők így is látnak.