Kérdezzen a polgármester-jelölttől!

Kérdéseiket 2010.09.30. 12:00-ig tehetik fel.
  • 1. Sanyi Hogyan értékeli az ellenzék négy éves munkáját? Mennyire voltak összefonódva a helyi Fidesszel? Gondolok itt Brúszel közbeszerzési tanácsnoki posztjára, Dobos önkormányzati megrendeléseire. Várható-e harciasabb hozzáállás az eddigi simuló politika helyett?
  • Király József Az ellenzék munkájáról tavasszal itt helyben is véleményt mondtak az emberek. Éppen ezért nyáron nálunk is vezetőváltás volt, engem bíztak meg azzal, hogy vezessem a helyi MSZP-t. Nagyon sok tennivalónk van az újonnan felállt vezetőséggel. Ez minődísíti is az előző időszakot. A tanácsnok munka nem politikai, hanem szakmai megbízatás volt, azt a jelenlegi polgármester jobban meg tudja ítélni. Mindenképpen más szemléletű hozzáállást ígérhetünk, ami jót tesz a városnak is és jót tesz a baloldalnak is.
  • 2. István Tisztelt polgármesterjelölt Úr ! Az lenne a kérdésem, hogy miért van az, hogy nappal még az ellenzék plakátja van felragasztva délután meg sétálok és látom, hogy le vannak szaggatva és össze vannak gyűrve és az Önöké meg szépen feszít az oszlopon? Ki lehet maguknál olyan buta, hogy összegyűri a másik plakátját otthagyva a földön és az Önökét meg felragasztja ugyan oda. Ez szerintem nem túl korrekt !
  • Király József Mi is elítéljük a plakátrongálást, erről adtunk is ki közleményt.
  • 3. Békepárti Zombor Gábor politikai ellenfele kíván-e lenni, vagy mint eddig is, aki Kecskemét értékeiért küzd?
  • Király József Mindkettőt együtt szeretném művelni, de ez nem mehet a város rovására.
  • 4. R.Tamás Tisztelt Király úr! Ön a városrendezési bizotttság tagja!? Hét éve kérik a lakók irásban, személyesen, hogy a Széchényi városban a Március 15 utca 1 abc lépcsőházak előtt is legyen kiépitett parkoló. Autók sárban vízben, vannak. Ezen a részen aszfaltozás megtörtént, de igazi szakbarbár volt aki ezt végezte. Több kárt okoztak mint hasznot /járdákat felszaggatták javitás nem történt meg azóta sem/. A parkban a padok tönkrementek, ott már csak hajléktalanok és patkányok érzik jól magukat. A polgármester úr, és illetékes üzemeltetési osztály levélre nem válaszol. Miért csak a városközpont tisztasága, rendbetétele a fontos? A Széchenyi városban is emberek /adófizetők/, gyerekek élnek. "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" Itt szeretnénk élni, s szeretnénk ha Önnek is fontos lenne ez a város rész. Jólenne ha valaki nem csak ígéreteket adna! Önnek fontos, hogy a városúnk tiszta és rendezett legyen?
  • Király József A programunknak része, hogy a részönkormányzatok nagyobb döntési önállósággal rendelkezzenek, és ehhez szereznénk nagyobb pénzeszközt is biztosítani. Tehát az önök esetében a Széchenyivárosi képviselők szabadon dönthetnének, hogy hol és milyen ütemben kívánják ezeket a gondokat orvosolni. Természetesen fontos, hogy mindenütt tiszta és rendes legyen a város, de ehhez elengedhetetlen, hogy a helyi polgárok is tegyenek ennek érdekében.
  • 5. jocó SZÉGYELDD MAGAD, HOGY EGYÁLTALÁN ESZEDBE JUT INDULNI AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSON, MÉG NINCS TELE A ZSEBED?????
  • Király József Nagyon sajálom, hogy ez a véleménye a politikus pályáról. Tegyünk közösen annak érdekében, hogy ez megváltozzon. Egyébként figyelmébe ajálnom a veblapomat: www.kiralyjozsef.hu, ahol meggyőződhet arról, hogy mindig a saját lábamon álltam. Ahogy ön fejezte ki magát: nem most akarom megtömni a zsebem.
  • 6. 1 alkalmazotad Jóska 25 évvel ezelőtt király ELVTÁRS-nak kellett szólítani, és akkoriban nem nagyon akartál fizetni az embereidnek A MOSTANI DOLGOZÓID SEM KAPNAK KIEMELKEDŐEN SOKAT, CSAK ANNYIT HOGY MÁSNAP BEUDJON MENNI DOLGOZNI SZERINTEM TE CSAK A TELJESÍTMÉNY NÉLKÜL JÁRÓ KÖLTSÉGTÉRÍTÉSRE PÁLYÁZOL TARTSD EL A CSALÁDODAT BECSÜLETES MUNKÁVAL A KÉRDÉSEM AZ ÁTLAGKERESET 2SZERESÉÉRT IS AMI MOST 145000 ELVÁLLALNÁD A POLGÁRMESTERI POSZTOT? MERT A MOSTANI 600 EZRET KAP PLUSZ A KÖLTSÉGTÉRÍTÉSE AMI 400 EZER
  • Király József Huszonöt évvel ezelőtt ebben az országban szinte mindenkit elvtársoztak. Egyébként a Bácsépszer vállalatnál dolgoztam beosztottként. A mai világban mindenki számára ismert, hogy a fizetések nagysága elsősorban a piaci ártól függ. Én elsősorban a feladatot néztem, nem azt, mennyit keres a polgármester. Azt most sem tudom.
  • 7. F. Tamás Komolyan gondolja, hogy lehet esélye a jelenlegi polgármesterrel szemben? Mégis hány százalékra számít?
  • Király József Sporthasonlattal élve, milyen versenyző az, aki úgy megy fel a pályára, hogy kikap? Én nem ez a típus vagyok. Jósolni nem szoktam.
  • 8. rivas007 A BKMÖ által fenntartott két intézmény(Juhar utca, Khalas pszihiátria) körüli botrányok óriási morális szégyenei a városunknak. Mit tenne megválasztása esetén ezekben az ügyekben?
  • Király József Nem ideális az a helyzet, hogy a megyeszékhelyen működő intézmények egy része nem Kecskeméti fenntartásában van, holott elsősorban kecskemétiek használják (múzeum, könyvtár, kerámi stúdió...). Szerintem sokkal több szakértőre, mint politikusra, vagy pártkáderre van szükség a jövőben Kecskeméten az ügyek intézésére. Ez értendő a különöző intézmények vezetői kinivezéseire is.
  • 9. ego Gratulálok az úrnak! Meseszép amit leírtak róla. Kérdésem: Ha ilyen igazságérző, becsületes, miért egy olyan párt színeiben indul, amelyik csak most lett/ nyolc év után / hirtelen, érzékeny a társadalom problémái iránt? 8 évig hol volt a szoc. érzékenység? Miért csak most érez késztetést a "jobbítás"-ra. Sok sikert kívánok Neki, bár én az Ő helyében elmennék dolgozni...
  • Király József Nem értek egyet önnel. Idővel valószínüleg ön is másként látja majd. Én a mai napig nagyon keményen dolgozom és választás után is ezt fogom tenni.
  • 10. ott lakó A belvárosi buszközlekedést elterelné a Dobó körútról?
  • Király József A város belső tehermentesítése nekem régi tervem. Ebbe az is szerepel, hogy a belvárosban csak környezetkímélő tömegközlekedési eszközökkel lehetnek közlekedni. A kiskörutat én egyébként is megszüntetném, mert az jelen pillanatban elválasztja a főteret a városrészektől. A Dobó körúti buszmegállót - mint ahogy a programomban is szerepel - visszahelyezném az Alföld áruház elé. Városrendezési bizottsági tagként egyébként is tiltakoztam a változtatás ellen.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | következő »

Névjegy

Király József

Kérdezzen a polgármester-jelölttől!

Király József Kecskeméten született. Öt gyermek édesapja, felesége óvónő.
Építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök.
1992. áprilisában alapította meg Édesapjával együtt a Free Line Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, melynek tulajdonosa. Az akkori négy fős létszámú Kft. ma már negyven emberrel dolgozik. Alvállalkozókkal együtt mintegy 100-150 főnek adnak folyamatosan munkát. A cég elsősorban a felújításokban, átalakításokban jár az élen.
Elkötelezett híve a hagyományok megőrzésének és a régi épületek, városrészek megtartásának és felújításának. Támogatja a helyi kortárs művészek megismerésének lehetőségeit. Éppen ezért hozta létre a mára már mindenki által ismert Művész Kávézót Kecskeméten a Rákóczi úton.
Több társadalmi és civil szervezetben tevékenykedik, melyek közül a legfontosabbak: a Szent István Egyetem Népi Építészeti Tudományos Diákkörében több mint 30 éve dolgozik. Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottságának tagja. A Kecskeméti Városszépítő Egyesület, a Kecskemét-Aomori Baráti Kör és a Magyar Nanbudo Szövetség elnöke.
2010. június 15-én a Magyar Szocialista Párt Kecskemét Városi Szervezetének elnökévé választották.
Hitvallása: Egész életében arra törekedett – szem előtt tartva az igazságosságot és a becsületességet –, hogy az általa végzett munka fokmérője az legyen, miként felel meg környezetének, munkatársainak, családjának, barátainak.

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak
Megyei Piactér