Kérdezze Kecskemét polgármesterét!
Kérdéseiket 2009.07.14. 12:00-ig tehetik fel.
-
11.
Baltelei
A munkanélküliség enyhitésére - a Mercedesen kivül- vannak -e konkrét lehetőségek???
- Dr. Zombor Gábor Az önkormányzat a munkahelyteremtést elősegíteni tudja, olyan befektetői, beruházói környezet kialakításával, amely kedvező a cégek számára. Ezt az önkormányzat már 2007-ben elindította az iparűzési adó mértékének csökkentésével, illetve olyan ügyintézési rendszer kialakításával, amely gyorsítja a beruházói szándékot. A Mercedes-gyár nem csak a gyárban dolgozók foglalkoztatásával, hanem a köré települő beszállítói cégek által létrehozandó több ezer munkahellyel is segíteni fogja a munkához jutást. A turisztikai, idegenforgalmi beruházások - mint szálloda, élményfürdő felépítése -, is újabb munkhahelyeket hoz létre.
-
12.
Utas
Tisztelt Polgármester Úr!58. Developer pontjait kiegészíteném egy 9-el: Mikor történik meg az Izsáki út 4 sávosítása és hozzá kapcsolódóan mi lesz a Rudolf laktanya sorsa? Mit terveznek oda a MOME-en kívül?
A város közlekedési tengelye kelet-nyugati irányban leterhelt, lehet el kellene gondolkodni a tömegközlekedés fejlesztéséről: villamos, vagy troli közlekedhetne ezen a tengelyen, legalább azok nem szenyeznék helyben a környezetet. Ön mit gondol erről? Kérem fontolja meg: egyszer kell nagy összegű finanszírozás mellett megújítani a tömegközlekedést. Higgye el, megérné!
Tisztelettel
Utas
- Dr. Zombor Gábor Az Izsáki út az országos közúthálózat része, nem az önkormányzat feladata annak felújítása, vagy bővítése. Mivel az állam hosszú évek óta nem tesz semmit, az önkormányzat saját eszkövezeivel próbálja a négysávos bővítést megoldani. Minden olyan beruházóval, aki az Izsáki út mentén kíván fejleszteni, olyan megállapodást kötünk, hogy az út egy bizonyos szakaszát köteles négy sávra bővíteni. Így történt a Auchan és a Tesco esetében is. A teljes megoldást csak az állami beruházás jelentené. A Rudolf laktanya esetében cél a terület rechabilitációja, az épületek felújítása, ennek több alternatívája van, az alapítvány végleges döntést még nem hozott.
-
13.
kecsói fiatal
Mi lesz a Városi Mozi sorsa? A legutóbbi rendezvény osztatlan sikert aratott a fiatalok körében. Az új beruházó pedig valószínű ismét a "fizetőképes" idősebb korosztályt fogja kiszolgálni. Én azért szavaztam a polgármester Úrra, mert programjában azt ígérte: Kell egy hely! Hol van a hely?
- Dr. Zombor Gábor Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata tartós bérbeadás útján kívánja a Városi Mozi épületét hasznosítani. Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a 208/2009. (V.28.) KH. számú határozatával elfogadta, hogy a bérlő az épületet multifunkcionális, kulturális, ifjúsági központként hasznosítsa. A bérleti szerződés a Közgyűlés következő ülésén kerül elbírálásra. Az ingatlan nagyobb mértékű felújítást igényel, melyre a bérlő kötelezettséget vállalt, annak érdekében, hogy a Városi Mozi épülete városképi szempontból ismét Kecskemét Város kiemelkedő közösségi központja lehessen.
-
14.
Név Cigányok életkörülményei
Tisztelt Polgármester Úr!
A Belső Szegedi utca folytatásánál a Vasut utcában sok cigány család él embertelen körülmények között. A patkány és a csótány mindennapos.
Mi a terve a városnak az itt élő cigányokkal kapcsolatban?
A Belső-Szegedi úton esténként megjelennek az "örömlányok", mely az ott élők nyugalmát sérti.
Kérésünk: a rendőrség - eseténként - gyakrabban járőrözzön!
- Dr. Zombor Gábor Sajnálatos tény, a jelzett térségben élő kisebbség életvitelszerűen foglalkozik kommunális hulladék válogatásával, melynek következtében a gyűjtőedényekből összeszedett, általuk hasznosnak vélt hulladékot ingatlanaikba szállítják, majd újbóli válogatás után az értékesíthetetlennek tartott hulladékot a Belső Szegedi út korábbi vasúti átjárójánál, illetve vasúti pálya mellett közterületen helyezik el. Mindezek felszámolására az önkormányzat kénytelen folyamatosan jelentős összeget áldozni, ugyanakkor az ún. „guberálási gyakorlat” felszámolására
-
15.
Tóthné Kecskemét
Milyen gyakran jár a kórházba tanácsadóként?
Mekkora anyagi javadalmazást kap ezért?
Soroljon fel 5-10 olyan eredményes ténykedést, amely konkrétan az ön szaktanácsán alapszik!
- Dr. Zombor Gábor A kórháztól semmilyen javadalmazást nem kapok, hiszen polgármesteri funkcióm kizár bármi más munkaviszonyt. A kórházban sűrűn járok és igyekszem segíteni. A kórház fejlesztési pályázatával kapcsolatosan működtünk együtt a kórház vezetőivel.
-
16.
Rózsahegyi Miklós
Miért kell a parkolásért fizetni azon kívül hogy előírták?
A közterület mindenkié az adófizetők pénzéből lettek csinálva az utak és a parkolók is nem az önkormányzat tulajdona,csak kezelője.
Ezen kívül semmiféle szolgáltatás nem történik amiért fizetni kellene.
- Dr. Zombor Gábor A fizető parkolás jelentősége nem csak abban áll, hogy bevétele elegyen az önkormányzatnak, amiből fenntartja a parkolási rendszert, hanem a közlekedési rend fenntartásában is fontos szerepet játszik annak szabályozásával. Általában senki sem szeret fizetni parkolódíjat, de a rendkívül megnövekedett gépkocsiforgalom miatt más lehetőség nincsen.
-
17.
kiskecske
Polgármester úr!Milyen a viszonya a helyi kisebbségekkel és most nem csak a cigány kisebbségre gondolok de az is érdekelne? Vezetőjükkel szokott e az őket érintő vagy a város dolgaiban egyeztetni milyen a viszony ön és a többi kisebbségek vezetői közt? Végül kívánok önnek sok egészséget hogy városunkat még sokáig tudja vezetni békében és boldogságban.
- Dr. Zombor Gábor Kecskeméten három kisebbségi önkormányzat működik, mindhárom testülettel kifejezetten jó a viszony. A város nem csak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatja a működésüket, illetve az általuk szervezett programokat. A kapcsolatunk milyenségéről a horvát és a német nagykövettség részéről kaptunk többször visszajelzést, melyet példaértékűnek minősítettek.
-
18.
Aludni szeretnék.
Tisztelt Polgármester Úr!
A főtéri rendezvényekkel kapcsolatban szeret
ném megjegyezni,hogy a borfesztivál és a sör
fesztivál alkalmával éjfél után nincs gazdá
ja a főtérnek.A kocsmák bezárása után a ré-
szeg vendégek maradnak hajnali 4-ig.Utána
a takaritók zajonganak. Heteken keresztül
nincs éjszakánként 4 óra alvási időnk.
Van csendrendelet Kecskeméten? Kinek kel-
lene betartatni?
- Dr. Zombor Gábor A nyári főtéri rendezvények mind a kecskemétiek többségének, illetve a hozzánk látogatóknak leginkább kedvelt programja. A szervezéskor hangsúlyt fektetünk az ott lakók nyugalmának megőrzésére is, de bizonyos, hogy ezekben a hetekben nagyobb tolerancia szükséges az önök részéről. Csendrendelet jelenleg nincs, de tervezzük.
-
19.
NévOkoskodó
Ha megnyeri a 100 milliós rágalmazási perét,
mit kezd a pénzzel?
- Dr. Zombor Gábor A pert nem magánszemélyként, hanem a város képviseletében indítottam, így az esetlegesen megítélt kártérítés is a városé.
-
20.
Kérdező
Polgármester Úr!
Ha jövőre a Fidesz tarol a választásokon, és Önnek Orbán Viktor felajánlja az eü tárcát elvállalná-e?
- Dr. Zombor Gábor Erre a kérdésre akkor térjünk vissza, ha bekövetkezik az, amit jósolt.
Névjegy

Kérdezze Kecskemét polgármesterét!
Dr. Zombor Gábor 1964. március 12.-én született Kecskeméten. Nős, négy gyermek édesapja. 1982-ben érettségizett a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban. Érettségi után a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1989-ben általános orvosi diplomát szerzett.
A kiskunfélegyházi Városi Kórházban kezdett dolgozni orvosként. 1990-ben sorkatonai szolgálatot teljesített, majd ezután öt évig Kunbaján, egy délvidéki kis faluban volt körzeti orvos. 1995-ben Bajára költözött. 1995 és1996 között egy nagy amerikai gyógyszergyár magyar leányvállalatánál, az MSD Kft-nél volt tudományos munkatárs. 1996-tól 1999-ig a bajai Polgármesteri Hivatal egészségügyi referenseként dolgozott. Ez idő alatt jogi másoddiplomát szerzett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. 1999-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz került, ahol a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója volt 2000-ig. 2000 márciusától 2006. július 1-ig a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatójaként dolgozott Kecskeméten. 2003-ban közgazdasági másoddiplomát szerzett a Nyugat-Magyarországi Egyetemen.
2002 óta a Magyar Vöröskereszt megyei elnöke, illetve 2004 óta a Dél-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke társadalmi megbízatásban.
A 2006. évi országgyűlési választásokon a Bács-Kiskun megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30.-tól az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális és Családügyi Bizottságának tagja.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!

