Hírek

2004.10.14. 11:02

Vasárnap női futógála a Margitszigeten

Teszler V.

Vasárnap kilencedik alkalommal a Margitszigeten rendezik meg az Ablon női futógálát, ahol a versenyzők három különböző távon mérhetik össze tudásukat. Elsőként 10 és 11 órakor a 3,6, majd délben a 10 km-es táv mezőnye rajtol. Az utóbbit idén először párban (5,7 és 4,3 km) is lehet teljesíteni. A futás mellett két kilométeres gyaloglás – amelynek rajtja negyed 12-kor lesz – szerepel a programban. A startpisztoly minden esetben a Központi úton dördül el, a cél pedig a Margitszigeti Atlétikai Centrumban lesz.
A küzdelem előtt a sportolók közös aerobikdzésen melegíthetik be izmaikat. A legnagyobb érdeklődésre a 10 km tarthat számot, ahol a hazai élmezőnyből is többen rajthoz állnak. A Haladás VSE-Perfect Media országos csúcstartója, Kálovics Anikó címvédőként érkezik a Margitszigetre, és mindent megtesz azért, hogy korábbi három diadalát (2000., 2002., 2003.) tovább gyarapítsa. A verseny napján reggel nyolc órától lehet nevezni a Centenáriumi Emlékmű környékén kialakított versenyközpontban, a Margitszigeten. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!