Kék hírek, bulvár

2011.03.17. 10:53

Azon az estén kétszer is fajtalankodott kislányával

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét súlyosbítva, jogerősen tizenhárom év fegyházra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a 37 éves újteleki férfit, aki egy évig rendszeresen fajtalankodott kislányával, a történtekről tudomást szerző feleségét pedig folyamatos fenyegetésekkel hallgatásra kényszerítette, aztán egy este majdnem megölte.

Hraskó István

A korábban állatgondozóként dolgozó, három gyermekével és feleségével Újteleken élő S. Gábor 2008 decemberében kezdett el fajtalankodni 10 éves lányával. Egy este – mikor felesége nem volt otthon – a fürdőszobába hívta, és ráparancsolt, hogy vetkőzzön meztelenre. Mikor a kislány vonakodott, megfenyegette, hogy elvágja a torkát, így a gyerek levette ruháit. Az apja azon az estén kétszer is fajtalankodott lányával, ezt 2009 augusztusáig többször megismételte, akárcsak a halálos fenyegetést. 

A kislány öt oldalas nyilatkozata részletesen tartalmazta a borzalmakkal teli időszak történéseit. Az anyának aztán feltűnt, hogy lánya viselkedése megváltozott: magába forduló lett, egyre többet akart egyedül lenni, nem érdekelte semmi. Végül a gyermek elmondta anyjának a történteket. Az anya megkérdezte férjét, igaz-e, amit lányától hallott, erre a brutális vádlott innentől kezdve az asszonyt is gyilkossággal fenyegette.

2009. szeptember 8-án hajnalban aztán párnát szorított alvó felesége arcára. „Meg fogsz halni” – suttogta, majd két kézzel fojtogatta a menekülni próbáló nőt. Aki végül elvesztette az eszméletét, az orrából és a szájából is folyt a vér, de nem halt meg. Férje egy fotelban ülve várta, hogy magához térjen. A vádlott reggel elengedte az asszonyt bevásárolni, aki feljelentést tett a rendőrségen. S. Gábort a zsaruk a kamrában, egy széken állva és kötélen lógva találták meg: úgy tűnt, öngyilkos akart lenni. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Tíz helyett tizenhárom év fegyházat kapott az újteleki fajtalankodó „apa”
[/caption]

A megyei bíróság életveszélyt okozó testi sértés, erőszakos közösülés és folytatólagos szemérem elleni erőszak miatt tíz év fegyházra ítélte az újteleki férfit. Ezt a büntetést az ítélőtábla túlzottan enyhének találta, és tizenhárom évre súlyosbította, egyben mindhárom gyermeke vonatkozásában megszüntette S. Gábor szülői felügyeleti jogát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!