Kék hírek, bulvár

2010.11.05. 12:32

Megkávézott áldozatával, majd megfojtotta

Tizenöt év fegyházra ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság pénteken azt a 44 éves román férfit, aki még 2006 márciusában Újteleken részegen megölt egy idős asszonyt, majd a gyilkosság után Romániába menekült, közel három év múlva viszont feladta magát a határon.

H. I.

Az egyedül élő, 77 éves asszony holttestét a gyilkosság másnapján lánya találta meg a falu szélén lévő Damjanich utcai házban. A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy az áldozat összesen 18 sérülést szenvedett, halálát fojtogatás okozta. A rendőrség a gyilkosság elkövetésével egy román férfit gyanúsított, akit azonban nem találtak meg.

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, de közel három éven keresztül eredményesen bujkált – mint utólag kiderült, Romániában. 2009 januárjában viszont önként feladta magát a vállaji határátkelőhelyen. Mint vallomásában elmondta: a tévében látta, hogy körözik Magyarországon, és tisztázni akarta magát a gyanú alól. Ez azonban nem sikerült neki, a rendőrségi nyomozás lezárása után a megyei főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolta meg, és emiatt is ítélték el.
 
Az alkalmi munkákból Pesten élő Ioan H. 2006 februárjában került a Kalocsa közeli Újtelekre. Egy helyi férfi fogadta fel, hogy vigyázzon Damjanich utcai házára. Az ugyanebben az utcában lakó idős nő bizalommal volt a román férfi iránt. Mikor megismerkedtek, a néni felajánlotta neki, hogy bármilyen gondja van, forduljon hozzá segítségért. A gyilkosság napján is beengedte lakásba, majd kávéval kínálta a vádlottat – aki egyébként ekkor már súlyosan részeg volt, mert korábban megivott fél liter pálinkát és több üveg sört.

Rövid beszélgetés után pénzt követelt a házigazdától, majd miután a nő nem engedelmeskedett, egy hosszabbító kábellel összekötözte a kezeit. Ekkor már áldozata elárulta, hol van pénztárcája, de a támadó nem elégedett meg ezzel, végül megfojtotta. Kilencvenezer forintnyi összeget rabolt el a sértettől, akinek az ujjáról a gyűrűt is lehúzta, és a nyakláncát is elvette, majd összecsomagolt és Romániába utazott.
 
A vádlott a perben nem tett vallomást, a nyomozás során pedig ellentmondásokkal tarkítva adta elő a történteket. Egyszer például elismerte a gyilkosság elkövetését, más alkalommal meg azt állította: a néni még életben volt, amikor ő elment. Olyan képtelenséget is állított, hogy a néni nem jajgatott, mikor bántotta, illetve hogy azt mondta, nem szükséges kiszabadítani őt ki a kötelékeiből, majd megteszik azt a szomszédok.

Dr. Sárközy Szabolcs tanácselnök az ítélet indoklásakor kijelentette: a vádlott nem adott ésszerű magyarázatot ezekre az ellentmondásokra, és a bizonyítékok alapján kizárható, hogy egy harmadik személy lett volna a tettes. Az igazságügyi orvosszakértői vélemények szerint az okozott sérülések mind a halál beállta előtt egy órával keletkeztek, és a lakásból csak azok a tárgyak tűntek el, amit a vádlott is megnevezett.
 
A perbeszédben egyébként dr. Szeri László ügyész és dr. Novomeszky Ákos védő is azt mondta: a helyszínelés során a rendőrök hibát vétettek, mert a konyhakövön lévő, körülbelül húsz-harminc négyzetcentiméter nagyságú foltból nem vettek mintát – így azt se lehet tudni, hogy az vér volt-e. Mindez azonban nem befolyásolta az ítéletet. Ami még nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, életfogytig tartó büntetés kiszabásáért, a védő pedig bizonyítottság hiányában felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett.

H. I. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!