Sport Bács-Kiskun

2016.10.23. 10:17

Kecskeméti sikerek a súlyemelő ob első napján

Javarészt tizenévesek sikereit hozta a súlyemelő országos bajnokság első napja Kecskeméten, ahol szombaton négy női és négy férfi kategóriában avattak bajnokot.

mti.hu

Fotó: BUS CSABA

A hölgyeknél a 48 kilósoknál a 16 éves oroszlányi Varga Virág Zsóka nyert, az 53 kg-ban pedig a még nála is fiatalabb, 2002-es születésű kecskeméti Árva Cintia Andrea bizonyult a legjobbnak. A férfiaknál is akadtak zsenge korú győztesek: a 15 éves, tamási illetőségű Orsós Richárd az 56 kilogrammban lett első, a 62 kilósok mezőnyében pedig a 2000-es évjáratú, ózdi Dúl Ádám diadalmaskodott.

A tapasztalat jutott érvényre ugyanakkor a női 63 kilogrammban, ahol az ózdiak korábbi Európa-bajnoki ezüstérmes emelője, az ob-n tavaly is nyertes 33 éves Nagy Nikoletta érdemelte ki az aranyérmet. A férfiaknál szintén akadt az idősebb korosztályhoz tartozó bajnok: múlt évi titulusát megőrizve 2016-ban is győzni tudott a 77 kilósoknál az 1970-ben született kecskeméti Nagy Noel.

Magabiztosan lett első a női 58 kg-ban a múlt évi ezüstérmes, kecskeméti Kasza-Kovács Klára, akárcsak a férfi 69 kg címvédője, a győri Soóky Gergely. 

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Kasza-Kovács Klára
[/caption]

A 2016-os országos bajnokok:

nők:
48 kg: Varga Virág Zsóka (Oroszlányi VSE) 118 kg (szakítás 52 kg, lökés 66 kg)
53 kg: Árva Cintia Andrea (Kecskeméti TE) 116 (50, 66)
58 kg: Kasza-Kovács Klára (Kecskeméti TE) 149 (69, 80)
63 kg: Nagy Nikoletta (Ózdi SFC) 166 (73, 93)

férfiak:
56 kg: Orsós Richárd (Tamási Koppány SE) 184 (80, 104)
62 kg: Dúl Ádám (Ózdi SFC) 190 (85, 105)
69 kg: Soóky Zoltán (Rekard SE) 263 (118, 145)
77 kg: Nagy Noel (Kecskeméti TE) 263 (117, 146)

 

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!