Kézilabda

2024.05.18. 12:19

A KNKSE teher nélkül készül a Gyula ellen

Végéhez közeledik a KNKSE szezonja; Megyesi Milláék a szezon utolsó idegenbeli mérkőzésén a Gyula ellen lépnek pályára. A Békés vármegyei alakulat áprilisban – szoros mérkőzésen – három góllal győzött a Messzi István Sportcsarnokban, és ezúttal is esélyesként fogadja a KNKSE csapatát.

Nyitray András

A rájátszás jól alakult a dél-alföldiek számára, hiszen a Gyula négy győzelem mellett csupán kétszer szenvedett vereséget. Legyőzte az Inárcsot oda-vissza, botlott Vecsésen (32-31), 26-23-ra legyűrte a Kecskemétet, négy találattal alulmaradt a bajnokaspiráns ENUSE csapatával szemben, végül – legutóbb – revansot vett a Vecsésen (27-24). 18 ponttal a tabella 2. helyéről várja az összecsapást a KNKSE ellenfele. 

KNKSE, kézilabda, mérkőzés
A KNKSE idegenben folytatja
Fotó: KNKSE

Amilyen jól kezdte a szezont a KNKSE, olyan nehézkes lett a vége – sokszor leírtuk már; példátlan, hogy sérülések miatt ilyen kevés hadra fogható játékosa maradjon egy edzőnek, márpedig Bíró-Kisjuhász Petra variációs lehetőségei a rájátszásra alaposan megcsappantak, és ez az eredményen is látszik. A KNKSE négy vereség mellett kétszer győzött, így 9 ponttal a 6. helyről várja a hétvégét.

Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: – Az utolsó előtti fordulóban Gyulán vendégszerepelünk, ahol nem mi leszünk az esélyesek. Vendéglátónk masszív csapat, ezt láttuk Kecskeméten is és bár szorongattuk őket, valamint 5 perccel a mérkőzés vége előtt volt esélyünk még a vezetést is átvenni, de a kritikus pillanatokban ellenfelünk jobb volt. Nagy tét már nincs egyik csapat számára sem, hiszen ők biztosan másodikok, mi pedig az 5-6. hely valamelyikén végzünk, így ebből egy jó mérkőzés is kerekedhet.

CZ-Gyulasport NKFT – Kecskeméti NKSE

Női kézilabda NB II. Dél-Kelet, felsőház, 7. forduló

2024. május 18. szombat, 18:00

Gyula, Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok

Vezeti: Gál, Szikszay

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában