Baon podcast

2024.03.14. 13:33

Palkovits István két nagy megmérettetésre készül 2024-ben – podcast

A Kecskeméti Atlkétika és Rugby Club akadályfutója, Palkovits István országos csúccsal kezdte az új esztendőt, mely során két nagy eseményre is készül.

Nyitray András

Palkovits szokás szerint Kenyában kezdte az évet, ahol rögtön egy vicces élmény érte, hiszen egy KESI-s póló is szembe köszönt vele a piacon azonnal, ahogy odaért. A több hetes edzőtábor célja az, hogy minél jobb állapotban érkezzen meg a versenyekre visszatérése után. Bár egy gyomorrontás hátráltatta pár napig, igyekezett most is maximumot kihozni a munkából.

Palkovits István, atlétika, podcast
Palkovits István
Fotó: MTI

A kecskeméti versenyző a kenyai edzőtáborból hazatérve először Franciaországban, a Val de Reuil-ban rendezett nemzetközi versenyen 3000 méteren állt rajthoz. Palkovits 7:47,42 perces időeredménnyel a 4. helyen ért célba, ezzel egy 38 éves magyar országos csúcsot döntött meg. A KARC versenyzője K. Szabó Gábor 1986-ban futott 7:48.81-es időeredményét javította meg.

Az idei év elég összetett számára, hiszen két világverseny is vár rá, ami a korábbi években nem volt jellemző. Most jön egy Európa-bajnokság és a párizsi olimpia. A csúcsformát ennek megfelelően kell tartani, ami nem könnyű annak ellenére sem, hogy a két esemény nem lesz távol egymástól, de vannak terveik erre is edzőjével, Németh Gyulával. Palkovits hozzátette, képesnek érzi magát arra, hogy döntőbe jusson.

További részletek a HírFm podcastjában!

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában