2024.03.09. 07:30
Nagyon fontos hazai bajnoki mérkőzés vár a Kisvárda ellen a Kecskemétre
Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Kecskeméti TE a Kisvárdát fogadja szombaton a Széktói Stadionban.
A Kisvárda ugyan a tabella alapján nehéz helyzetben van, ám a 12 csapatos NB I-ben egyetlen csapatot sem szabad leírni. Ezt az elvet erősíti meg az a tény is, hogy KTE riválisa az előző körben elvette a ZTE tavaszi bajnoki veretlenségét, miután Lucas góljával 1-0-ra nyerni tudott otthon. A Kisvárda utóbbi öt fellépésén háromszor kikapott és kétszer nyert, 20 pontjával jelenleg a 11. helyen áll a tabellán Feczkó Tamás együttese.
Szabó István most is szinte teljes kerettel számolhat, hiszen a már csapattal edző Nikitscher Tamáson és Nagy Krisztiánon kívül nem lesz hiányzó sem eltiltás, sem sérülés miatt ezúttal. A Ferencváros elleni vereség után hazai pályán szeretne javítani a csapat, amire a két együttes közös múltját tekintve lehet is esély. Ebben a bajnokságban hazai pályán 3-1-re, idegenben 2-1-re tudott nyerni a KTE korábban aktuális ellenfelével szemben.
– Az FTC elleni meccset a hét elején elemeztük még, azt mondhatom ennek alapján is, hogy a csapat maximálisan odatette magát. Ez már a múlt, ezt követően teljes mértékben a Kisvárdán volt a hangsúly egész héten. Meggyőződésem, hogy egy erős kerettel rendelkezik ellenfelünk, több külföldi labdarúgóval, akik között válogatottak is akadnak. Télen magas, jó felépítésű játékosokkal erősítettek. A Kisvárda mindenkire veszélyes ellenfél, de hazai pályán nem lehet más célunk most sem, mint pontot, pontokat szerezni – mondta Szabó István, a kecskemétiek vezetőedzője.
Motiváltan várja a találkozót a KTE védője, Belényesi Csaba is, aki kitűnően játszott a Ferencváros ellen is.
– Mindig úgy lépünk pályára, hogy pontot, pontokat szeretnénk gyűjteni. Hazai pályán ez hatványozottan igaz. Azzal tisztában vagyunk, hogy a tabella a 12 csapatos NB I-ben csalóka, a mezőnyből kiemelkedő Ferencvároson kívül minden csapat szinte hasonló esélyekkel indul egy-egy bajnokin. Mint mindig, most is maximálisan igyekeztünk felkészülni ellenfelünkből, bízom benne, hogy ennek a pályán is meglesz az eredménye.
A Kecskeméti TE–Kisvárda Master Good mérkőzés szombaton 15 óra 15 perckor kezdődik.
Közösen gyászol a Tiszakécske és a Kecskemét
Életének 55. évében, rövid lefolyású, súlyos betegség után elhunyt a Tiszakécskei LC és a KTE korábbi kapusa, Nagy Zsolt, aki a Tisza-partiak kapusedzőjeként dolgozott ebben az idényben. Nagy Zsolt pályafutása legszebb éveit Kecskeméten és Tiszakécskén töltötte. Előbb 1997-ben a Tisza-partiakkal jutott fel az NB I-be, ahol 22 mérkőzésen védhetett, majd 40 esztendősen a KTE történelmi NB II-es bajnoki címében is oroszlánrészt vállalt. Pályafutását ezt követően Ladánybenén fejezte be, majd kapusedzőként találta meg a helyét a sportágban. Ceglédről indulva Tiszakécskén és Kecskeméten is dolgozott. Részt vett a tiszakécskei labdarúgás felemelésében is a megye I. osztálytól kezdve, ahol NB III-as bajnoki címet is ünnepelt, majd a KTE NB III-as csapatától tért vissza a TLC-hez 2023 nyarán. Egészen betegségéig dolgozott a sárga-kékek színeiben.
A kecskeméti és a tiszakécskei klub gyertyagyújtást tartott péntek este, melyen a szurkolók, barátok, korábbi csapattársak is nagy számban vettek részt Nagy Zsolt emléke előtt tisztelegve.