Röplabda

2024.02.10. 07:00

Hazai pályán kapná el a fonalat a KRC

A Kecskeméti RC férfi együttese vasárnap folytatja az Extraliga küzdelmeit. Deák Márk együttese a TFSE-t fogadja, és az újonc ellen bizony nagyon szeretné már megízlelni a győzelem ízét a hírös városi alakulat. 

Nyitray András

A KRC egy korábbi mérkőzésen

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

A Kecskeméti RC nincs jó passzban ebben az évben, hiszen zsinórban négy vereséget szenvedett el az Extraligában január óta. Tegyük persze hozzá, a sorsolás sem feltétlen volt könnyű a KRC számára, hiszen a tabella első felében szereplő gárdákkal találkoztak főleg. A javítás vasárnap mindenképpen kötelező lenne már Deák Márk fiatal együttesének, hiszen az a TFSE érkezik a Messzi István Sportcsarnokba, mely 17 meccséből csupán hármat nyert meg eddig. A KRC novemberben már legyőzte a fővárosiakat, akkor 3–1-re tudtak nyerni idegenben. A Kecskemét továbbra is a 6. tabellán, tehát továbbra is tartja a rájátszást érő helyezését, ehhez viszont a kötelezőnek mondható bajnokikat be kell még húznia az alapszakasz hajrájában. 

A Kecskeméti RC–TFSE mérkőzés vasárnap 16 órakor kezdődik a Messzi István Sportcsarnokban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában