Röplabda

2024.02.05. 11:08

Debrecenben sem tudott kijönni a gödörből a KRC

A Kecskeméti RC férfi röplabdázói a Debrecen vendégeként léptek pályára vasárnap az Extraligában. Deák Márk csapata nem tudott kijönni az utóbbi hetek rossz szériájából, ennek vereség lett az eredménye idegenben.

Nyitray András

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Nincs jó passzban a Kecskemét, hiszen a hírös városiak januárban belekerültek egy kisebb hullámvölgybe. A sűrű és könnyűnek sem nevezhető program során a kupában ugyan bejutottak a négy közé, de ott kétszer is kikaptak a Kaposvártól, majd a bajnokságban a MAFC, a MÁV Előre és a Pénzügyőr is jobbnak bizonyult.  

Gyengén kezdte a találkozót a KRC, Rabel vezetésével a DEAC azonnal beindult, 5–1-nél azonnal jött is az időkérés. ez jót is tett a vendégeknek, mert fokozatosan fel tudtak zárkózni, elsősorban Kecskeméti pontjaival, 17–17-nél pedig beérték a hazai gárdát. Bagics és Rabel azonban gyorsan felrázta a debrecenieket, zsinórban három pontot hoztak, ezután már a vendég időkérés sem segített (25–20). 

A második szettben sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, 7–7 után azonban Bagics ismét elkapta a fonalat, ez egymás után négy debreceni pontot hozott. Nem tudott kikecmeregni a gödörből a Kecskemét, 16–11-nél és 20–13-nál is hatástalan volt az időkérés, végül 25–19-re nyert a DEAC. 

A harmadik partiban ugyan megint a hazaiak kezdtek jobban, de Varga vezetésével fordított a KRC. 12–12 után ismét gyors három pontot szerzett a Kecskemét, ekkor aztán el is veszítette a fonalat a vendéglátó. Sorra jöttek a hibák, amiket a másik oldalon rendre kihasználtak, így 18–25-re nyert a KRC és a szépített. 

A negyedik szett szettet a DEAC kezdte jobban, két-három pontos előnyét gyakorlatilag folyamatosan tartani tudta. Bár a vendégek többször visszajöttek és egyenlítettek, a hajrában a Debrecen maradt élesebb, így lezárta a mérkőzést (25–20). 

– Gratulálok a Debrecennek! Sajnálom, hogy pont nélkül utazunk haza. Óriási kérdőjel, hogy egy jó meccs után, hogy tudunk ennyire gyengén és hitehagyottan játszani, immár sokadjára – értékelt Deák Márk vezetőedző. 

A KRC vasárnap 16 órakor a TFSE-t fogadja legközelebb. 

DEAC – Kecskeméti RC 3:1 (20, 19, -18, 20)

Debrecen, 102 néző. V.: Adler, Tillmann.

DEAC: Bagics 11, Remete 3, Bakóczy 5, Willian 22, Marlon 9, Pavljuk 19. Csere: Imre (liberó), Veres 4. Vezetőedző: Fodor Antal

KRC: Török S. 2, Kecskeméti 14, Boldizsár 6, Varga P. 21, Farkas P. 2, Gacs 10. Csere: Bogdán, Török Zs. (liberók), Mócza 1. Vezetőedző: Deák Márk

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában