Röplabda

2024.01.13. 20:22

Nem bírt a MAFC légiósaival a KRC

A Kecskeméti RC a férfi Extraliga szombati játéknapján a MAFC vendége volt. A hírös városiak a hazai győzelem után idegenben alulmaradtak a fővárosiakkal szemben.

Nyitray András

A KRC egy korábbi mérkőzésen

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

A kecskemétiek az első szettben szoros csatában, de 25-20-ra alulmaradtak, ezt követően viszont meggyőző teljesítménnyel (16–25) egyenlítettek. A harmadik partiban nüanszok döntöttek, de végül a hazai gárda 25–23-ra bizonyult jobbnak, ezt követően pedig a győzelmet is besöpörte. Luis Enrique Reyes Rodríguez 28, Raico Antonio Altunaga Saroza pedig 20 pontot szerzett hazai oldalon, tehát amit remélt Deák Márk a meccs előtt, hogy legalább az egyik légióst sikerül semlegesíteni, az nem sikerült ezúttal a kecskemétieknek.

A KRC 8-6-os mutatóval az ötödik így továbbra is a tabellán.

– Gratulálok a MAFC csapatának! A két külföldi játékosuk extrát játszott ma. Csapatszinten jól játszottunk, talán a fogadásunk, ami lehetett volna jobb és a ki-ki helyzetekben követtük el a hibáinkat – értékelt Deák Márk.

MAFC-BME – Kecskeméti RC 3-1 (20, -16, 23, 20)

Budapest, 65 néző. V: Kiss, Filibér

MAFC: Katona, Tamási, Oláh, Balogh, Reyes, Atunaga. Csere: Bandi, Sárik-Veress, Benkő. Vezetőedző: Pápai Péter

KRC: Balla, Boldizsár, Gacs, Farkas P., Kecskeméti, Varga P. Csere: Mócza, Török S., Bogdán. Vezetőedző: Deák Márk

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában