Labdarúgás

2022.01.02. 15:31

Nagy jövő előtt a kécskei Lovas ikrek

A Tiszakécskei LC labdarúgó­csapata a nyáron két helyi fiatalt igazolt le. Ők voltak az elsők, akik ebben a bajnoki évben, az átigazolási időszakban először írták alá a szerződést. A Lovas ikrek, Andor és Zsombor, mert róluk van szó, akkor mindössze tizenhat évesek voltak. A szakemberek szerint nagy jövő vár rájuk. 

Szentirmay Tamás

Lovas Andor (középen) a Bácsalmás elleni mérkőzésen. Fotó: Szenirmay Tamás

A focit szerető tiszakécskeiek már régóta figyelték a Lovas ikreket, hiszen városukban tízéves koruktól már igazolt játékosok voltak, és a korosztályos csapatokban is rendre nagyon jól játszottak. Amikor a 2019/2020-as bajnoki évben a fővárosba igazoltak – Andor a Budai Futball Club SE-be, Zsombor pedig a Vasas Kubala Akadémiához –, többen azt gondolták, hogy ott majd jobban fognak fejlődni, de reménykedtek, hogy egyszer azért majd visszatérnek Tiszakécskére. Nem kellett sokat várniuk, mert a következő évben már mind a két fiú újra tiszakécskei csapatban rúgta a labdát. A mostani bajnoki évben pedig, tizenhat évesen, már profi szerződést is kaptak. Erről kérdeztük a Lovas testvéreket.

– Nagyon sokat jelentett az, mikor a nyáron megkeresett bennünket Nyilas Elek szakmai igazgató, és profi szerződést kínált nekünk – mondja Andor. – Korábban mind a ketten Budapesten játszottunk, de különböző csapatban. Én szerettem volna továbblépni a karrieremben és visszajönni Tiszakécskére. Nyilas Elekkel úgy beszéltük meg, hogy az NB II.-es keret tagja leszek és a felnőttek között fogok edzeni, aztán meglátjuk, hogyan alakul a további sorsom. Ebben az elhatározásomban Zsombor is követett, mert ő is itt szeretett volna játszani, hiszen nemcsak a foci, de sok minden más is ideköt bennünket. Itt élnek a szüleink, itt vannak a barátaink, és itt jártunk iskolába. Igaz, eddig az NB II.-es csapat bajnoki mérkőzésein még nem szerepeltünk, mert az mindig a vezetőedző és a stábnak a feladata, hogy eldöntsék, kit állítanak be a csapatba az egyes mérkőzéseken. Mi az edzéseken eddig is megtettünk és ezután is meg fogunk tenni mindent, hogy jól szerepeljünk. Ők úgy látták, hogy még nem tudunk annyit hozzátenni a csapat jó szerepléséhez, hogy beállítsanak bennünket egy-egy mérkőzésen. Felkészülési talál­kozókon viszont már szerepeltünk. 

– Nincs bennünk csalódás emiatt – vette át a szót Zsombor. – Megpróbálunk majd olyan intenzitással dolgozni, hogy ott lehessünk majd egy-egy mérkőzésen. Nem vagyunk még elkésve, mert mi vagyunk a keret legfiatalabb tagjai, előttünk a jövő. Most az a lényeg, hogy jó körülmények között, jó csapatban edzünk. A keretben vannak barátaink, Galacs Erikkel például kimondottan jó viszonyban vagyunk, de Zádori Krisztiánnal is és a többi, főleg fiatal játékossal. Velük többet beszélünk, de egyébként minden kerettaggal jó a kapcsolatunk. Az idősebb játékosok próbálnak segíteni nekünk, nagyon befogadóak. Megvan az összhang a csapaton belül, amit nagyon fontosnak tartunk. A megyei első osztályú csapatnál pedig, ahol az ősszel játszottunk, nagyon családias a hangulat. Közülük nagyon sok játékost ismertünk régebbről. Ott is jól érezzük magunkat, és nem leszünk azért elkeseredve, ha továbbra is ott fogunk játszani, mert van még időnk. Fejlődünk, és ha eljön az ideje, akkor játszunk az NB II.-es csapatban is. 

Lovas Zsombor (jobbra) támadja az akasztói Juhász Tamást. Fotó: Szentirmay Tamás

Zsombor védő feladatokat lát el, míg Andor a középpályán szervez és tevékenykedik. Korábban Zsombor is középpályásként dolgozott, de mielőtt felment Budapestre, kipróbálták védőként is. Aztán a fővárosi csapatban végleg azzá vált. Mivel ballábas, értelemszerűen a balhátvéd poszton számítanak rá. Az egypetéjű ikrek, mint amilyenek a Lovas testvérek is, nagyon sokban hasonlítanak egymásra. Egy dologban azonban nem. Mégpedig abban, hogy Andor nem bal-, hanem jobblábas. Ez már kicsi gyerek korukban eldőlt. A távlati terveik között szerepel az, hogy a legmagasabb osztályban, vagyis az NB I.-ben is kipróbálják magukat, és ha lesz rá lehetőségük, akkor külföldön is, ez motiváló tényező náluk. 

– Először fel kell építeni a saját játékunkat – fogalmazott Andor. – Stabil másodosztályú játékosnak kell lenni, utána majd kialakul a további sorsunk. Mivel volt már úgy, hogy nem egy csapatban játszottunk, az is előfordulhat, hogy lesz még ilyenre példa. Az a lényeg, hogy folyamatosan játszani tudjunk, és érezzük azt, hogy jó helyen vagyunk, számítanak ránk. Ez pedig most így van. Ezért is jöttünk haza a fővárosból.

A profi labdarúgást csak nehezen lehet összeegyeztetni a tanulással. A Lovas testvérek a helyi Móricz Zsigmond Gimnázium magántanulói. – A tanulást nem akarjuk elhanyagolni, mikor edzés után hazaérünk, kicsit fáradtan, gyorsan eszünk valamit és kezdjük is a tanulást. Félévente kell vizsgát tenni, legközelebb január 10-én kell beszámolnunk minden tantárgyból, az első félévi anyagból. Jelenleg a 11. osztályt végezzük, de szinte ugyanolyanok a jegyeink, mint korábban, vagyis négyes körüliek. Próbáljuk ezt is tartani, nem szeretnénk lemaradni. Természetesen a gimnáziumban is vannak barátaink, velük is jó kapcsolatot ápolunk – tette hozzá Zsombor. 

A fiúk december elején voltak tizenhét évesek. Nem csináltak nagy ünneplést, kaptak torták és családi környezetben emlékeztek meg róluk, mint ahogyan máskor is szoktak. A karácsonyt is hasonlóképpen ünnepelték, otthon, a szülőkkel együtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában