labdarúgás

2021.04.08. 07:00

Kalmár hazatért Tiszakécskére

Két év „idegenlégióskodás” után visszatért Tiszakécskére a nézők kedvence, Kalmár Ferenc. A szintén NB III.-as Tiszafüredről igazolt a Tiszakécskei LC-hez.

Szentirmay Tamás

Kalmár Ferenc (sárgában) a szurkolók örömére visszatért korábbi klubjához

Fotó: Szentirmay Tamás

A csatár a 2018/2019-es bajnokság őszi szezonjában a Duna Aszfalt TVSE színeiben rúgta a labdát, majd a tavasszal már a SZEOL SC-ben. A következő egy évet a Tiszaföldvári VSE-ben töltötte, majd a 2020/2021-es bajnokság őszi szezonjában a Tiszafüredi VSE játékosa lett. Januárban aztán ismét visszakerült Tiszakécskére, az NB III.-as csapathoz. Ennek talán a nézők örültek a legjobban. Nem titok ugyanis, hogy a szurkolók szerették és szeretik most is Kalmár Ferit. Már ősszel, amikor a Tiszafüred színeiben játszott, pályára lépésekor hangosan skandálták a nevét. Akkor még nem tudták, hogy pár hónap, és újra leigazolja majd a TLC. Sajnálatos módon, a vírushelyzet miatt, a nézők az élő játékát eddig még nem láthatták a tavaszi szezonban, pedig már nagyon szeretnék.

– Hazatérni mindig jó, mert úgy érzem, hogy Tiszakécske nekem mindig az otthonom volt, olyan közeg vett és vesz minket körül, ami szerintem adott ahhoz, hogy egy labdarúgónak mindene meglegyen és jó legyen – mondta Kalmár Ferenc. – A vezetőktől és a szurkolóktól is olyan támogatást kaptam, ami miatt hazatértem. Azt, hogy miért szerettek a szurkolók? Erre nehéz válaszolni. Mindig beszélgettem velük, a pályán kívül is, így közvetlen volt a kapcsolatunk az alatt az idő alatt, míg Tiszakécskén futballoztam.

Kalmár Feri azt is elmondta, hogy gyakorlatilag a nyáron került vissza a futballtérképre, mert egyszer már majd nem abbahagyta a játékot, úgy érezte, valami másba kell belekezdenie, amiből stabil bevétele lesz. Több alkalommal is változtatott egyesületet, és nem mindenütt fizették ki a járandóságát, így arra gondolt, hogy olyan helyre kell mennie, olyan munkát kell vállalnia, amiből a családját el tudja tartania, mert van már egy másfél éves kisfia. Ezért a nyáron elment dolgozni. Nem sokkal utána felkereste az NB III.-as Tiszafüred, így belecsapott a tenyerükbe, hogy megpróbálja még egyszer.

Az ősz az elejétől fogva úgy sikerült, hogy felkeltette az érdeklődést újra a Tiszakécskénél. Nem is csoda, hiszen ebben a szezonban húsz góllal vezette a Keleti csoport góllövőlistáját.

A TLC már nyáron szerette volna leigazolni, de nem érezte volna korrektnek, hogy azonnal visszajöjjön, mert Tiszafüreden is nagy reményekkel vágtak bele a bajnokságba, és ott is játszott már egy félévet. Úgy egyeztek meg, hogy télen klubot vált.

– Az igaz, hogy a tavaszi szezonban még csak két gólt lőttem, egyet a Jászberénynek, egyet pedig a Tiszaújvárosnak, de ez annak a következménye, hogy itt mást kérnek tőlem és a csapattól is, mint Tiszafüreden. Az ősszel nem volt annyi védekező munkám, mint itt, így ott több energiám maradt a támadások befejezésére. Tiszakécskén a védekezésből is ki kell vennem a részemet, mert más focit játszunk. Egy kicsit át kellett állni a fejemnek, és fizikálisan is egy kicsit le voltam maradva, de most már egyre jobb állapotban vagyok, és remélem, hogy jönni fognak majd a gólok is.

Vasárnap Sajóbábonyba utazik a csapat, amelynek az ősszel két gólt is rúgott Kalmár Feri.

– Felemás csapatnak tartom őket, mert képesek nagyon jó eredményt elérni, de tudnak csúnya vereséget is szenvedni. Az elmúlt hétvégi fordulóban jól helytálltak Cegléden. Nehéz mérkőzésre számítok, de ugyanúgy felkészülünk belőlük, mint a többi csapatból. Nem nézzük le őket azért, mert a tabella utolsó előtti helyén állnak. Amennyiben a csapat a legjobbját nyújtja, akkor nem lehet gond Sajó­bábonyban sem.

Kalmár Feri hozzátette még, nem titkolták előle azt sem, hogy nemcsak ebben az osztályban, de az NB II.-ben is számítanak rá. Ez viszont nem jelenti azt, hogy hátra dőlhet, mert az NB II.-ben úgy is játszani fog. Ez a félév vízválasztó lesz akkor is, ha számítanak rá, mert nem mindegy, hogy egy standard játékos lesz a magasabb osztályban, vagy pedig peremember. Éppen ezért ezt a félévet meg kell nyomnia, gólokat kell szereznie.

– Meg kell mutatnom a vezetőségnek és az edzőmnek, hogy teljes vállszélességben számíthatnak rám. A csapat nagyon szuper, a srácok az első perctől befogadóak voltak, már az ősszel – mikor itt játszottunk a Füreddel – is kérdezték, hogy mi újság, hogy áll az átigazolásom, jövök-e. Még egy kicsit döcögős a játékunk, ami a tavaszi egy-két mérkőzésen látszott is, de már kezd összeérni a gárda, úgy, hogy a bajnokság végére összeérünk. Egy-két igazolásra a nyáron minden bizonnyal lehet számítani, de a magasabb osztályban biztosan nem a kiesésért fog küzdeni ez a csapat – tette hozzá Kalmár Ferenc.

Kalmár Ferenc (sárgában) a szurkolók örömére visszatért korábbi klubjához
Fotó: Szentirmay Tamás

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában