sportesemény

2020.09.30. 13:49

Ismét sokan sportoltak a kecskeméti Éjszakai Forgatagon

Az idei tanév első Éjszakai Forgatagát a napokban nagy sikerrel rendezte meg a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér.

Sebestyén Hajnalka

Az asztalitenisz haladókategória dobogósai a Spartacus sportcsarnokban

Forrás: Petőfi Népe

A Spartacus sportcsarnokban megtartott sporteseményen várakozáson felüli volt az érdeklődés. Fodor Miklós elmondta: éppen ezért komoly szankciókat vezettek be a vírushelyzet végett, amelyet minden résztvevő maradéktalanul betartott. A sportversenyeken a következő eredmények születtek.

A darts versenyszámban 14 induló mérte össze ügyességét és pontosságát. Első lett Jeney Szabolcs, második Vizi Dénes, harmadik Szabó Anita. Asztaliteniszben 15-en álltak asztalhoz. A haladóknál az alábbi sorrend alakult ki: Tóth Álmos győzött, második helyezést szerzett Balog Martin, harmadikat Jeney Johanna. A profiknál: Farkas Szilvia nyert, őt követte a sorban Simon Dániel, majd Kfurtz György.

A csocsóban nyolc pár versengett egymással. A legjobb a Lakó Roland–Dékány Máté páros volt. Második helyen végzett a Mayer László–Capitan Tom, harmadikon pedig a Zsitva Vivien–Szabó Anita páros.

Az asztalitenisz haladókategória dobogósai a Spartacus sportcsarnokban
Fotó: Petőfi Népe

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában