Rendezvény

2024.05.19. 18:05

A vizek védőszentjét ünnepelték a bajai Jánoska-eresztésen – galériával, videóval

Idén is megrendezték a hagyományos Jánoska-eresztés programot Baján, mely május 16. és 19. között zajlott a festői Sugovica partján.

Márton Anna

A rendezvény célja a vizek védőszentjének ünneplése. Az időjárás is kedvezett a résztvevőknek, így számos érdeklődő látogathatta meg az eseményt. A rendezvény gazdag programkínálattal várta a látogatókat: előadások, múzeumi programok, művészeti kiállítás és koncertek színesítették a napokat. A városba érkezők betekintést nyerhettek Baja kulturális életébe és hagyományaiba.

Jánoska-eresztés, ünnepség, hagyomány
A vizek védőszentjét ünnepelték a bajai Jánoska-eresztésen 
Fotó: Márton Anna

A programsorozat csúcspontját május 19-én érték el, amikor is a feldíszített Nepomuki Szent János szobrát a Nepomuki Szent János-kápolnától elindulva vízen hozták fel egészen a belvárosig. 

A küldöttséget a belvárosban, a Szentháromság téren fogadták ünnepélyes keretek között. Nyirati Klára polgármester köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően hordócsapolásra került sor, ami még tovább fokozta az ünnepi hangulatot. Hajdú Miklós alpolgármester kínálta a folyékony nedűt. Az esemény zárásaként a résztvevők táncra perdültek, és a mulatság egészen az éjszakába nyúlt.

A Jánoska-eresztés program évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és Baja városának egyik legfontosabb rendezvényévé vált. A helyiek és a turisták számára egyaránt különleges élményt nyújt, hiszen nemcsak a vizek védőszentjét ünneplik, hanem közösségi élményt is teremtenek, amely összeköti a múltat a jelennel.

A jövőben is hasonlóan színes programokkal várják majd az érdeklődőket, hogy tovább éltessék ezt a különleges ünnepet, mely Baja városának szívét dobogtatja.

Kámánné dr. Bari Bernadett polgármesterjelölt (Fidesz–KDNP) közösségi oldalán így írt az ünnepről.

– Nepomuki Szent János ünnepe minden bajai számára fontos hagyomány! A Jánoska-eresztés helyi kultúránk, bajai identitásunk egyik fő eleme, amely eredetileg a vízimolnárok ünnepe volt. Ennek egyik és talán leglátványosabb eleme, amikor Szent János szobrát a Sugovicán egy fáklyákkal és lampionokkal kivilágított hajón hozzák a városközpont felé számos hajó, ladik, csónak, kajak és kenu kíséretében. Fontos, hogy megőrizzük ezt a szokást, hiszen egyediséget biztosít városunknak, képes összekovácsolni a helyi lakosokat és a Baján élő népcsoportokat egyaránt – fogalmazott a politikus.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában