Kecskemét

2024.05.18. 07:00

Középiskolásoknak hirdet jelenetíró pályázatot a rendőrség és a színház

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tematikus jelenetíró pályázatot hirdet középiskolások részére - mondta el Váróczi-Bakos Rita rendőr őrnagy, a főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője. Az őrnagy hangsúlyozta, hogy a legjobb beküldött jeleneteket színpadra állítják és ősszel bemutatják a középiskolásoknak szóló Crash című színházi dramatikus megelőző előadásban.

Horváth Péter

A Bács-Kiskun Váróczi-Bakos Rita elmondta, hogy hosszú évekkel ezelőtt indult a dramatikus megelőző előadás-sorozatuk, mindannyiszor megtörtént eseteket dolgoztak fel: a rendőrség szolgáltatta az alapanyagot, a színház dramaturgja, Tóth Kata pedig dramatizálta és színpadra alkalmazta a valós történeteket. Idén két témában, a bántalmazás és az internetes csalás témakörében várják az írásokat, és most a középiskolások által megírt történeteket viszik színre a Kecskeméti Nemzeti Színház Kamaraszínházában, és a fiatalokat az alkotófolyamatba is bevonják. Váróczi-Bakos Rita őrnagy kiemelte, hogy ebben az esetben a kortárscsoport hatása is működik, vagyis a középiskolás közönség számára még hatásosabb lehet, hogy társaik történeteit látják megelevenedni a színpadon.

színház, rendőrség, pályázat
Tóth Kata és Váróczi-Bakos Rita
Fotó: Horváth Péter

Tóth Kata, a Kecskeméti Nemzeti Színház dramaturgja elmondta: a benyújtott pályázat legfeljebb két darab, egyenként maximum nyolc oldalas jelenet lehet. Amennyiben a pályázó két jelenetet nyújt be, azoknak témájukban különbözniük kell. A történetben legfeljebb négy karakter szerepelhet, a jelenetnek önmagában értelmezhetőnek, színpadon megvalósíthatónak kell lennie. A dramaturg jó tanácsa szerint mielőtt a középiskolás pályázók megírják jelenetüket, tisztázzák magukban, hogy karaktereik kik, hol, mikor és mit csinálnak, valamint Milyen viszonyban vannak egymással és mi a céljuk. Ezek azok a drámás alapelvek, ami a működő jelenet minimumfeltételei.

A pályaművek beküldési határideje június 22. éjfél. A jeleneteket a [email protected] címre várják. A levélben feltüntetendő a pályázó teljes neve, életkora és telefonszáma. A legjobb jelenetek beküldőire értékes tárgynyeremények várnak, továbbá egy mentorprogramban is részt vehetnek, mely során figyelemmel kísérhetik, hogyan kerül az általuk írt jelenet a Kecskeméti Nemzeti Színház színpadára. Tóth Kata kiemelte, hogy ez karrierindító hatást is gyakorolhat a fiatalokra. A nyertes pályaművek alkotóit szeptember elsején értesítik, a darabot októberben mutatják be.

A részletes pályázati kiírás a színház és a rendőrség Facebook-oldalán is megtalálható. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában