Emlékkonferencia

2024.04.20. 19:10

Dr. Mészáros Ádámra, a fiatalon elhunyt jogtudósra emlékeztek Kecskeméten – galériával

A 2021-ben, 43 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt kecskeméti születésű jogtudósra, dr. Mészáros Ádámra emlékeztek kollégái és barátai a nevét viselő emlékkonferencián szombaton. A Mészáros Ádám Emlékülést a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság és a Mészáros Ádám Emlékbizottság rendezte meg a Kecskeméti Járási Ügyészségen, ahol díjakat is átadtak. Az elismeréssel illetett jogászok Mészáros Ádám kutatási területeit érintő tanulmányokkal pályázhattak.

Horváth Péter

Mészáros Ádám az Országos Kriminológiai Intézet Büntető Jogtudományok Osztályának osztályvezető-helyettese, tudományos főmunkatársa, az Ügyészek Lapja főszerkesztő-helyettese volt. A Kecskeméti Katona József Gimnáziumban érettségizett, Dr. LL.M. Mészáros Ádám PhD egyetemi jogi diplomáját 2002-ben a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. 

megemlékezés, konferencia, díj
Az elismeréssel illetett jogászok Mészáros Ádám kutatási területeit érintő tanulmányokkal pályázhattak
Fotó: Horváth Péter

Tudományos munkásságát 2005-ben tudományos segédmunkatársként a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszékén kezdte. Mészáros Ádám nevéhez számos jogtudományi publikáció fűződik.

A megnyitón dr. Gugyi Csilla Bács-Kiskun vármegyei főügyész köszöntőjében kiemelte, hogy az esemény életben tartja a nagynevű tudós emlékét.

A konferencia névadójának barátja, és az esemény szervezője, dr. Ambrus István, az ELTE ÁJK docense portálunknak elmondta, hogy a rendezvénnyel a sokak által szeretett és tisztelt jogász emlékének adóznak. Korábban emlékkötet jelent meg róla, most pedig életre hívták azt a pályázatot, mellyel a 35 év alatti jogászokat, joghallgatókat szólították meg. A pályázatokat Mészáros Ádám legfőbb kutatási területeinek témájában várták, ami a bűncselekmény elkövetőinek tana, a jogos védelem, valamint a bűncselekmény tudományos fogalma, létrejötte területeit ölelte fel.

Az első három helyezett pénzjutalomban részesült, és megkapta a Mészáros Ádám emlékérmet. Az igen jelentős pénzjutalmak közül az első helyezett díját Mészáros Ádám édesapja, dr. Mészáros Attila ajánlotta fel és adta át, míg a második helyezett pénzjutalmát Kecskemét önkormányzata biztosította, amit Szemereyné Pataki Klaudia polgármester adott át. Első helyezést ért el Szakmáry Péter, második Horváth Csaba, a harmadiknak járó díjat Breznyán Gergő András kapta. A pályázatot benyújtók személyes gesztusként mindannyian egy-egy könyvet választhattak Mészáros Ádám gyűjteményéből.

Az elismerések átadása után a díjazottak bemutatták pályaműveiket.  

A konferenciát követően a résztvevők a temetőben Mészáros Ádám sírján koszorút és virágot helyeztek el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában