Három Gúnár Rendezvényház

2024.04.21. 14:30

Keresztény hívek báloztak Kecskeméten – galériával

Szombaton a kecskeméti családok és baráti társaságok a Három Gúnár Rendezvényházban élvezhették egymás társaságát a Keresztény Polgári Bálon.

Orosz Fanni Flóra

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja, a Római Katolikus Főplébánia, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Kecskeméti Szervezete és a Piarista Diákszövetség báli ünnepsége minden évben a magyar történelem egy-egy kiemelkedő eseménye, személye előtt tiszteleg. 

bál, keresztény, rendezvény
Április 20-án, szombaton a kecskeméti családok és baráti társaságok a Három Gúnár Rendezvényházban élvezhették egymás társaságát a Keresztény Polgári Bálon
Fotó: Orosz Fanni

Ebben az évben Jókai Mórra, a magyar írófejedelemre emlékeztek, halálának 120. évfordulója alkalmából, jövőre, azaz 2025-ben pedig megünnepelhetjük születésének 200. évfordulóját is. Hazánk egyik legnagyobb írójának több mint 100 regényét ismerhetjük, közülük talán az egyik legmeghatározóbb A kőszívű ember fiai című alkotása, melyet a kecskeméti közönség korábban már a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban is megtekinthetett. Az 1869-ben megjelent regényt a bál estéjén is életre keltették a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színészei, név szerint Bori Réka, Németh-Nagy Johanna, Koltay-Nagy Balázs és Cselóczki Tamás. 

Kiemelt tisztelettel köszöntötték a színvonalas esten Prof. Dr. Sztachó-Pekáry Istvánt, Kecskemét alpolgármesterét, dr. Salacz Lászlót, országgyűlési képviselőt, dr. Mák Kornélt, a vármegyei közgyűlés alelnökét és dr. Finta József plébánost. 

– Mikor ide beléptem olyan békés érzés fogott el, amit ritkán érez az ember, hiszen a mai világunkban a békétlenség eluralkodott a földön – fogalmazott dr. Salacz László.

Később Prof. Dr. Sztachó-Pekáry Istvánt, dr. Mák Kornél és dr. Finta József is kiemelték, hogy manapság is nagy szükség van az állandóan változó világunkban a kereszténység megtartó erejére. Az est az összefogásról, egymás megismeréséről és megértéséről szólt, ahol a vacsorát követően táncmulatság vette kezdetét.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában