Ünnep

2024.03.20. 11:20

Kiskőrös díszpolgárává választották Rideg Lászlót

Rideg László kapta meg a díszpolgári címet Kiskőrösön a március 15-én rendezett ünnepségen. Bács-Kiskun vármegye elnökével beszélgettünk.

Barta Zsolt

Kiskőrös új díszpolgára Bács-Kiskun vármegye elnöke, Rideg László, aki évtizedek óta él a városban. Az ismert személyiség a helyi gimnázium tanára, igazgatója és az önkormányzat képviselője is volt. Rideg László hónapokon belül befejezi politikai pályafutását. Egyebek mellett erről is kérdeztük a díszpolgárt, aki az ünnep alkalmából vette át Domonyi László polgármestertől a település legmagasabb elismerését. 

Rideg László, díszpolgár, politikai pályafutás, tanár
Rideg László a tavaly elkészült Petőfi szobor mellett a költő szülőháza előtt 
Fotó: Barta Zsolt

Rideg László 1981-ben költözött Kiskőrösre Homokmégyről. Itt a Petőfi Sándor középiskola matematika – földrajz szakos tanáraként dolgozott, majd az intézményt vezette, mielőtt főállású politikus lett. Kiskőrösről naponta utazik Kecskemétre a vármegyeházára, ahol négy évet alelnökként dolgozott, tíz éve pedig elnökként irányítja a közgyűlés tevékenységét. Elteltek az évek, s ahogy Rideg László fogalmazott, az idén visszavonul, hogy helyére egy fiatalabb személy lépjen, aki átveszi a feladatokat. Bár többen is kérték, hogy induljon újra a választáson, de négy éve közölte mindenkivel, hogy ez lesz az utolsó ciklusa. Attól azonban nem tart, hogy unatkozna, miután szeptember végén befejezi a munkásságát, mivel otthon is várja feladat.

Előveszi a házi könyvtárában azokat a könyveket, amelyeket félretett, mivel idő hiányában nem tudta azokat elolvasni. Emellett a napokban várják a harmadik unoka érkezését, így nagyapaként is lesz teendője nem is kevés. Zarándokútra megy, amelyre régen nem volt lehetősége, és a sport területén is van mit pótolnia, mert kevesebbet focizott az utóbbi években mint amennyit kellett volna.

Hogy mire emlékezik szívesen az elmúlt 10 évből? Az egyik ilyen kihívás volt a Magyar Zarándokút kiépítése volt, amely Esztergomból indul és Máriagyüdön ér véget. Minden faluban van szálláslehetőség, Bács-Kiskunban pedig több mint 200 kilométernyi ennek az útnak a hossza. Az elnöki feladatok között nagyon szép feladat volt a települések összefogása. A fővárosi Hungexpon minden évben megtartott Utazás kiállításra először nyolc térségi település fogott össze, majd egy évvel később már 16, azt követően pedig 36 település mutatkozott be a közönség előtt. Ennek hozadéka nem csak annyi volt, hogy a vármegye bemutatta az értékeit, hanem a térség szépségeit megmutatók személyes kontaktusokat is kialakítottak. Rideg László különösen fontosnak tartja, hogy a települések vezetői ma már küldik egymáshoz a látogató csoportokat. 

Rideg László, díszpolgár, politikai pályafutás, tanár
 Domonyi László polgármester adja át a díszpolgári gyűrűt Rideg Lászlónak 
Fotó: Barta Zsolt

A TOP-os fejlesztések is óriási, szinte történelmi jelentőséggel bírnak. Decemberben zárult a giga projekt, 117 milliárd forintot fordítottak 119 település 782 programjára, amelyet a vármegye koordinált. Ennek köszönhetően a legkisebb településeken is voltak fejlesztések, miközben az előző évtizedekben ezek hiányoztak. Rengeteg egyeztetést folytatott a vármegye vezetése az önkormányzati elöljárókkal, mondta a politikus. Rideg László hangsúlyozta: nagy élmény volt a Petőfi 200 programsorozat megszervezése és a lebonyolítása is. Fontos volt, hogy nem kezdődött rivalizálás a programsorozat keretében Szabadszállás, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Dunavecse vagy Kecskemét között. Két év alatt rengeteg program keretében emlékeztek a világ legismertebb magyar költőjére, Petőfi Sándorra. Az elnök megemlítette azt is, hogy a vármegyei identitás erősítése érdekében összegyűjtötték a népi motívumokat, a legendákat, egy mesebusz járta a településeket, hogy az itt élők felelevenítsék vagy megismerjék az őseik történeteit.

– Az elmúlt 14 év alatt rengeteg emberrel találkoztam, akik fantasztikus személyek. Őket nem ismerhettem volna meg, ha pedagógusként töltöm el ezt a tíz évet – mondta Rideg László. Érdekes, hogy a munka ellenére sem szakadt el a tanítástól, ugyanis éveken át minden héten több napon a reggeli első órában matematikát tanított egy csoportnak. Amikor kicsöngettek, azonnal szállt az autójába, és ment Kecskemétre, Budapestre vagy éppen arra a településre, ahová a kötelessége szólította. Mint mondta, akiben benne van a pedagógus véna, annak a tudás átadása nem munka, hanem kellemes tevékenység, mondta Rideg László, Kiskőrös díszpolgára.

Életrajz dióhéjban

Rideg László 1957. február 14-én Homokmégyen született. Nős, két gyermek édesapja. 1981-ben matematika-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett a szegedi egyetemen. Első munkahelye Kiskőrösön a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola volt. 1981-től 40 évig itt tanított, még megyei alelnökként és elnökként is 1-1 csoportnak megtartotta a matematika órát, és csak ezután indult Kecskemétre. 2007-től egy évig a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola megbízott igazgatója volt. Politikusi pályafutása során 1998-tól 16 éven át volt képviselő Kiskőrösön, s csak a megyei elnökké választása miatt kellett erről lemondania.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában