MATEGYE

2024.03.08. 21:00

A matematikaverseny legjobbjait díjazták Kecskeméten – galériával

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány pénteken hirdette ki a megyei matematikaverseny Bács-Kiskun vármegyei eredményét. A díjátadót Kecskeméten, a Kodály Iskolában tartották meg, 147 diákot díjaztak.

Sebestyén Hajnalka

Az eredményhirdetéssel egybekötött ünnepség hangulatát emelte a Kodály Iskola diákjainak műsora. Pencz Janka, Vadas Csenge és Jánosik Ágnes, saját gyűjtésű Gyergyói népdalokkal lépett a közönség elé, felkészítőjük: Vadas László volt. Ezt követően dr. Mák Kornélt, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a fiatal tehetségeket. 

matematika, verseny, díjazás, ünnepség
A matematikaverseny legjobbjait díjazták Kecskeméten
Fotó: Sebestyén Hajnalka

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány (MATEGYE) ebben az évben 12 vármegyében rendezte meg a megyei matematikaversenyt, melyen 344 iskola 5196 tanulója vett részt. A verseny első fordulójára Bács-Kiskun vármegyében 1218 versenyző nevezett. A legeredményesebb 381 tanuló vehetett részt a második fordulóban. Közülük a legjobb 147 tanulót hívták meg a pénteki eredményhirdetésre. Évfolyamonként az első 10 helyezettet köszöntötték. Az alábbiakban a dobogós helyezettek névsorát közöljük. 

3.-4. osztály

A 3. osztályban a következő tanulók a dobogósok: 1. Horváth Enikő (Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola, Kunszentmiklós), 2. Drenyovszki Csaba (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskemét), 3. Kormányos Tamás (Református Általános Iskola, Kecskemét).

A 4. osztályban a legeredményesebbek: 1. Albrecht Róbert (Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola, Kecskemét), 2. Róna Bence (Szent Imre), 3. Kubránszky Gergő (Petőfi Iskola).

5. osztály

Az 5. évfolyamon az általános iskolás kategóriában a legjobbak: 1. Petrányi Nóra (Petőfi Iskola), 2. Szekeres Luca (Petőfi Iskola), 3. Varnyú Szonja (Kodály Iskola, Kecskemét). A 5. osztályos gimnáziumi kategóriában a legeredményesebbek: 1. Csongrádi Tamara (Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola, Kunszentmiklós), 2. Rostás Ádám (Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kiskunhalas), 3. Szolnoki Zétény (Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét).

6. osztály

A 6. évfolyamon az általános iskolás kategória dobogósai: 1. Horváth Ákos (Petőfi Iskola), 2. Kovács Dorka (Petőfi Iskola), 3. Marino Lorenzo (Arany János Általános Iskola, Kecskemét). A 6. évfolyamon a gimnáziumi kategória dobogósai: 1. Halupa-Tiba Virág (Bányai), 2. Varga Vanda (Bányai), 3. Illyés Hanna (Baksay). 

7. osztály

Az általános iskolásoknál 7. évfolyamon a legjobbak lettek: 1. Martin Gábor (Fényi Gyula Általános Iskola, Kalocsa), 2. Bernáth Melina (Baksay), 3. Fülöp Menyhért (Szent József Katolikus Általános Iskola, Kiskunhalas). A gimnazistáknál a legeredményesebbek: 1. Fekete Ákos (Bányai), 2. Tóth Simon (Bányai), 3. Bencsik Dávid (Katona József Gimnázium, Kecskemét).

8. osztály

Az általános iskolásoknál a 8. évfolyamon a dobogósok: 1. Bodor Benedek (Református Általános Iskola, Kecskemét), 2. Némedi-Varga Rita (Zrínyi Ilona Általános Iskola, Kecskemét), 3. Frittman Eszter (Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Soltvadkert). A gimnazista kategóriában a legjobbak: 1. Ecsédi Zsófia (Bányai), 2. Komlósdi Eszter (Baksay), 3. Bánhegyi Barnabás (Bányai).

9. osztály

A 9. évfolyamon a technikumi kategória eredményei: 1. Bognár Krisztina (Kada Elek Technikum, Kecskemét), 2. Makai Márkó (II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, Kiskunhalas), 3. Hamikus Adrienn (Kada Elek). A gimnazistáknál: 1. Zólyomi Csongor (Bányai), 2. Halmos Márton (Bányai), 3. Bernáth Etele (Baksay).

10. osztály

A 10. évfolyamon a technikumi kategória legjobbjai: 1. Tóth Bende (Kandó Kálmán Technikum, Kecskemét), 2. Komlósdi Sára (Kodály Iskola, Kecskemét), 3. Gyarmati Csaba (II. Rákóczi, Kiskunhalas). Gimnáziumi kategória: 1. Kökény Kristóf (Katona József Gimnázium, Kecskemét), 2. Gyenes Károly (Bányai), 3. Takács Dávid (Katona).

11. osztály

A 11. évfolyamon a technikumi kategóriában a legeredményesebbek: 1. Varga Bence (Szent Benedek Technikum, Kiskunfélegyháza), 2. Molnár Attila (II. Rákóczi Ferenc, Kiskunhalas), 3. Fantoly Lilla Boglárka (Kodály Iskola, Kecskemét). Gimnáziumi kategória: 1. Nagy Korina Vanda (Bányai), 2. Jónás Anna (Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kiskunhalas), 3. Gyenis Márkó (III. Béla Gimnázium, Baja).

12. osztály

A 12. évfolyamon a technikumi kategória a legjobbak: 1. Polereczki Petra (Wattay Technikum, Kiskőrös), 2. Kővágó Levente (Türr István Technikum, Baja). 3. Polyák Milán (Kada Elek). Gimnáziumi kategória: 1. Princz-Jakovics Anna (Katona), 2. Nyíri Kata Luca (Bányai), 3. Gyenei András (Katona).

Pedagógusok

A diákok sikeréhez nagyban hozzájárultak a felkészítő pedagógusok. Az ünnepségen köszöntötték a verseny legeredményesebb felkészítő tanítóit, tanárait. A következő pedagógusoknak gratuláltak: András Istvánné (Fényi Gyula Általános Iskola, Kalocsa), Antal-Piróth Ágnes (Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola, Kunszentmiklós), Badó Zsolt (Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét), Csordás Péter (Katona József Gimnázium, Kecskemét), Gazsi Rita (Református Általános Iskola, Kecskemét), Halász Alexandra (Bányai), Kiss Róbert (Bányai), Kiss Szabolcs (Kada Elek Technikum, Kecskemét), Koleszár Edit (Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola, Kecskemét), Kovácsné Szipán Andrea (Katona), Köhlerné Nagy Ibolya (Refi), Meskóné Farkas Gabriella (Zrínyi Ilona Általános Iskola, Kecskemét), Nádháziné Borbola Éva (Katona), Nagy Klára (Refi), Nagy Tibor (Petőfi), Nagyné Lelkes Anikó (Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskola, Kecskemét), Nagyné Viszmeg Edit (Katona), Reiter István (Katona), Reiterné Makra Zsuzsanna (Bánya), Székeli Andrea (Petőfi), Zentay Tamás (II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, Kiskunhalas).



 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában