Képviselő testület

2024.03.06. 16:00

Czeller Zoltán: Az önkormányzati ciklus utolsó évében is stabil és kiszámítható költségvetése van Jánoshalmának

Stabil költségvetést fogadott el a jánoshalmi képviselő-testület, mérsékelten növekvő bevétel-tervezettel. Az önkormányzat 2024-ben 2 milliárd 4 millió forintból gazdálkodik, amelyből 240 millió forint jut a tervezett településfejlesztési projektekre is – közölte Czeller Zoltán polgármester.

Pozsgai Ákos

Az önkormányzati intézmények és a gazdasági társaságok januárban állították össze a saját költségvetési terveiket. A hónap végén, ezt követően február hónap elején a tervezett bevételeket, kiadásokat a képviselő-testület bizottságai véleményezték, az üléseken további kiadáscsökkentő és bevételnövelő javaslatok születtek.

Czeller Zoltán, költségvetés, képviselő testület
Czeller Zoltán, Jánoshalma polgármestere
Fotó: Pozsgai Ákos

– Az idei évi költségvetésben a jelentősebb összegű változást a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből adódó illetménynövekedés, a pedagógusok, a szociális, a gyermekjóléti és kulturális ágazatban dolgozók illetményemelése okozta – tájékoztatott a városvezető. Hozzátette: a képviselő-testület minden intézmény esetében változtatás nélkül jóváhagyta az intézményvezetők és a gazdasági társaságok vezetői által beterjesztett béremelési javaslatokat, ami 13,6 és 15,1 százalék közötti béremelést jelentett a dolgozók esetében.

– Az intézmények közül az oktatási intézmények (óvoda, bölcsőde) jelentettek, náluk nem a képviselő-testület, hanem a kormány döntése szerinti béremelés történt, 2024. január 1-jével 32,2 százalékkal emelkedett a pedagógus átlagbér – emlékeztetett a polgármester.

Czeller Zoltán szerint összességében elmondható, hogy minden intézménynél és gazdasági társaságnál megtörténtek a béremelések, ami alól kivételt képez a polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők illetménye, aminek összege a tavalyi szinten maradt.

A költségvetési tárgyalások során kizárólag az intézmények dologi kiadásai, az eszköz vásárlások terén és az intézményi fejlesztések későbbre halasztásával történtek elvonások. A képviselő-testület az intézmények dologi kiadásainak csökkentéséből származó elvonásokat költségvetési tartalékba helyezte – fűzte hozzá a város vezetője, aki szerint az önkormányzati ciklus utolsó évében a város költségvetése stabil, adóssága nincs.

Településfejlesztési projektek

A 2 milliárd 4 millió forint főösszegű költségvetésben helyet kaptak a tervezett településfejlesztési projektek, mintegy 240 millió forint összegben. A helyi tűzoltóság fenntartásához és működéséhez az állami támogatáson felül a képviselő-testület 18 millió forintot szavazott meg. A város közútjainak karbantartására 41 millió forintot terveztek. Az állami támogatásokon felül a kulturális és közművelődési feladatokra 39 millió, a városgazdálkodási feladatok ellátására 210 millió, a gyermekétkeztetésre és az időskorúak szociális étkeztetésére 38 millió forintot szavaztak meg a város közgyűlése.

Az időskorúak tartós bentlakásos ellátására fordítható, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület felé átadott támogatásra tervezett összeg 15 millió forint. Az egészségügyi alapellátás, a család-és nővédelmi egészségügyi gondozás kiadásaira a költségvetésben 29 millió forintot különítettek el.

– A költségvetés készítésével egy időben elkészült a város pénzügyi középtávú terve a 2025–2027-es évekre vonatkozóan. Helyi adóból származó bevételek esetében a középtávú terv a 2025–2026–2027-es években mérsékelt emelkedést prognosztizál. Ennek alapját a helyi gazdaság erősödése, illetve a keresetek emelkedése adhatja – mutatott rá Czeller Zoltán polgármester. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában