Kecskemét

2024.02.08. 15:28

A magyar pénz történetét is ismerniük kellett a történelemverseny résztvevőinek – galériával

Történelmi tudásukról adtak számot csütörtökön Bács-Kiskun vármegye technikumi és szakgimnáziumi tanulói. A Kandó iskola szervezésében megvalósult verseny fókuszában a magyar pénz története állt.

Sebestyén Hajnalka

A döntőben a csapatoknak online feladatlapot kellett kitöltenie

Fotó: Bús Csaba

A Kecskeméti Szakképzési Centrum és a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum immár 6. alkalommal rendezte meg a technikumi és szakgimnáziumi tanulók megyei történelem versenyét Dobák Dénes tanár főszervezésében. 

Decemberben zajlott az első iskolai forduló, ahol a háromfős csapatoknak online tesztet kellett megoldaniuk a 10–11. évfolyamos tananyaghoz kapcsolódóan. A 62 induló csapatból a legjobbak jutottak a döntőbe. A csütörtöki végső megméretésen a versenyzőket köszöntötte Leviczky Cirill, a Kecskeméti Szakképzési Centrum kancellárja, dr. Mák Kornél, Bács-Kiskun vármegye közgyűlésének alelnöke, valamint Dobák Dénes pedagógus. A döntőben a csapatoknak online feladatlapot kellett kitölteniük és bemutatniuk A magyar papírpénz története 1848 és 1946 között című prezentációjukat. 

A döntőbe jutott iskolák: Bajáról a Bányai, a Türr, Kecskemétről a Kada, a Gróf Károlyi, a Széchenyi, a Szentgyörgyi, a Kandó, Kalocsáról a Dózsa, Kiskunfélegyházáról a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari, valamint Kiskőrösről a Wattay. 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában