Kocsis Napok

2023.12.07. 16:09

Mester virágkötők készítettek ünnepi asztali díszeket Kecskeméten – galériával

Egy héten át tartott a Kocsis Napok a kecskeméti Kocsis középiskolában, melynek egyik utolsó programja volt a csütörtöki látványos virágkötészeti bemutató.

Sebestyén Hajnalka

Kürtösi Zsoltné mester virágkötő

Fotó: Bús Csaba

A Déli ASzC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskolában december 1–8. között zajlik a Kocsis Napok. Juhász István igazgató elmondta: a nagy hagyományokra visszatekintő rendezvénysorozat idén is a koszorúzással vette kezdetét, megtartották a szalagavatót, több szakmai előadást tartottak, volt felolvasóverseny. Csütörtökön nyílt meg az Adventi kiállítás karácsonyhoz kapcsolódó díszekből, melyet a virágkötő diákok készítettek. Ezt követte a nyílt nap keretében a virágkötészeti bemutató, melyet egykori tanárok és egy jelenlegi tanuló tartott.

Kürtösi Zsoltné mester virágkötő sokak számára ismert, 1979–2018 között a Kocsisban dolgozott. Dobos Ágnes mester virágkötő a kecskeméti Attila Virágszalonban dolgozik, de óraadóként a Kocsisban is tanított. Fazekasné Kis Márta mester virágkötő, családi virágüzletükben 20 éve édesanyjával dolgozik Tiszakécskén, de az iskolában óraadóként ő is dolgozott. A bemutatón közreműködött még az érettségi előtt álló Sutus Henrietta, a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos második helyezettje.

A bemutatót sokan megtekintették, a Kocsisba járó diákok mellett visszatértek egykori kollegák is, és a nyílt napon sok külsős vendég, diák és felnőtt is megcsodálta a virágremekeket. Valamennyi költemény adventhez és a karácsonyhoz kapcsolódott. Sokan kaphattak ötletet saját otthoni díszeik elkészítéséhez is.

A Kocsis Napok pénteken zárul, egy irodalmi műsorral.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában