Baja

2023.09.27. 11:26

Modern főzőkonyhát alakítottak ki a Szent László ÁMK-ban – galériával

A Szent László Általános Művelődési Központ felújított főzőkonyhájának ünnepélyes átadását kedden délután tartották. A beruházás összértéke 335 millió forint, melyet 95 százalékban a fenntartó finanszírozott, a fennmaradó részt az intézmény gazdálkodta ki. A konyhában naponta 700 adag ételt készítenek.

Márton Anna

A nővérek is szemügyre vették az új berendezéseket a konyhában

Fotó: Márton Anna

Az eseményen részt vett Dávid M. Bernadette nővér, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata általános főnöknője, kedves nővérek Budapestről, Félegyházáról és Kalocsáról, Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője, valamint Hajdú Miklós alpolgármester.

– Ünnep ez a mai nap a Szent László ÁMK közösségének számára, mert ismét beérett egy munkánk gyümölcse – ezekkel a szavakkal kezdte köszöntőjét Hajdók Róbert intézményvezető. Hozzátette, hogy az elmúlt néhány évben számtalan kisebb-nagyobb beruházást sikerült átadniuk. Voltak európai uniós pályázataik, amelyek mellett mindig ott volt a fenntartó, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata.

Dávid M. Bernadette nővér köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Szent László ÁMK az elmúlt évek folyamán kívül-belül megszépült, sőt, új épülettel is gyarapodott. A munkák sorozata nyár elején a főzőkonyha és a hozzátartozó helyiségek megújításával gyarapodott.

– A konyha része a tűzhely, amely összetartja a családot, a közösséget, hiszen főzés közben azokra gondolunk, akiket szeretünk. A Szent László ÁMK konyhájának is feladata megteremteni ezt az összetartó erőt. Sokkal vidámabb egy jóllakott diák, és alaposabban végzi feladatát a takarító, a karbantartó, jobban tudja forgatni a pénzt a gazdasági vezető, ha finom ételeket fogyaszt. A szép és ízléses étel minden érzékszervünkre hat – fogalmazott Dávid M. Bernadette.

Hajdók Róbert és Zsigó Róbert a szalagátvágást követően
Fotó: Márton Anna

A beruházásról Hajdók Róbert intézményvezető tartott részletes tájékoztatást. Elmondta, hogy a tervek az elmúlt télen készültek el és márciusban már zöld utat kaptak a megvalósításra, ezt külön megköszönte a fenntartónak. Kiemelte, hogy feszített tempóban haladt az építkezés, de nagyon jó volt látni, ahogy kialakulnak a helyiségek. A 21. századi követelményeknek messzemenően megfelelő modern főzőkonyhát alakítottak ki, mindenki nagy örömére.

Elhangzott, hogy komplex felújítás történt. A munkák magába foglalják a tetőcserét, külső hőszigetelést, a külső-belső nyílászárók cseréjét, a teljes belső hidegburkolást és a festést. Továbbá az erősáramú külső és belső villanyszerelést, a projekt során felújították a villámvédelmet és napelemeket is elhelyeztek. Kibővítették a fűtésrendszert és kiépítették, átalakították a gázellátást. Megtörtént a víz- és lefolyórendszer kialakítása, és a szellőzőrendszer kiépítése. Nagykonyhai berendezéseket szereltek be és ezeket beüzemelték. A kivitelezés 2023. május 29. és augusztus 18. között zajlott.

Zsigó Róbert köszöntőjében hangsúlyozta: az elmúlt években az intézmény sokat fejlődött épületeiben, valamint eszközeiben is korszerűbb. A főzőkonyha modernizálásával kapcsolatban megemlítette az élelmiszer-biztonságot, a konyhatechnológiát, amivel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy korábban hat évig foglalkozott ezzel az Agrárminisztériumban. Kiemelte ezek fontosságát az intézményekben, aminek köszönhetően biztonságos és jóízű ételeket tudnak készíteni a diákoknak és tanároknak. 

A konyhai dolgozók munkájáról elmondta, hogy az esztendő minden napján áldozatos munkát vállalnak azért, hogy a legjobbat hozzák ki a meglévő feltételekből, a jelenlegi fejlesztés az ő munkájukat is megkönnyíti, ők is jobban tudnak dolgozni.

A közösségről szólva egy régi mondást említett: „Mire az új konyha, ha egyedül eszünk benne?” Hozzátette, hogy már korábban is a konyha és az étkező fontos közösségi tere volt az iskolának, ezért biztos benne, hogy az elkövetkezendő időszakban is így marad. Végül köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt abban, hogy a beruházás megvalósulhatott.

Hajdók Róbert intézményvezető a baon.hu-nak elmondta, hogy konyhatechnológus mérnökhöz fordultak, aki megtervezte a berendezéseket, az útvonalakat, az előkészítő helyiségeket.

– Jelenleg két beszállító útvonalunk van, egyiken a földes árut, másikon a húsalapanyagokat szállítjuk. Középen egy sziget formájában található az összes nagykonyhai felszerelés, így sokkal praktikusabb, mint a régi elhelyezés. Maximálisan elégedettek vagyunk, minden berendezés teljesen új, rozsdamentes asztalok vannak, rengeteg hűtőnk van és a raktárakban is rozsdamentes polcokat helyeztünk el – mondta Hajdók Róbert.

Az ünnepélyes átadást követően a vendégek megnézhették az új főzőkonyhát és a hozzá tartozó helyiségeket. Hajdú Miklós alpolgármester pohárköszöntőt mondott, majd a pezsgős koccintást követően az ünnepség résztvevői  megkóstolhatták a korszerű konyhában készült étkeket.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában