Száz kilométer

2023.08.27. 11:00

Közel kétszázötvenen kerékpároztak Kiskunhalasról Szabadkára – galériával

Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Koliken Kiskunhalas-Szabadka Barátság Kerékpártúrát szombaton, közel kétszázötvenen kerékpároztak a Vajdaság fővárosába, Szabadkára és vissza, közel 100 kilométert letekerve. A szabadkai városvezetők a felújított zsinagógában fogadták a halasi vendégeket, az esemény célja a kerékpáros közlekedés népszerűsítésén túl a két testvértelepülés közti barátság ápolása volt.

Pozsgai Ákos

Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Koliken Kiskunhalas-Szabadka Barátság Kerékpártúrát

Fotó: Pozsgai Ákos

Szombat reggel 7 óra után nem sokkal indult a kerékpáros mezőny Kiskunhalasról a Közösségek Háza elől rendőri felvezetéssel. A túra nem kezdődött valami jól, hiszen mindjárt az elején a várostól néhány kilométerre az 53-as főúton egy kora reggeli közúti baleset állította meg rövid időre a mezőnyt, a teljes útzár mellett folyó helyszínelés miatt a kerékpárról leszállva, az tolva, az úttest szélén tudtak elhaladni, a szétszóródott üvegszilánkok miatt.

Aztán visszaülve a nyeregbe folytatták útjukat Balotaszállás felé, ahol a bekötő úttal szemközti benzinkúton volt az első pihenőhely, majd még az 53-as és 55-ös főút kereszteződésében lévő körforgalom előtt volt beiktatva egy pihenő. Délelőtt 9 óra után néhány perccel érkezett be a mezőny Tompára a központi parkba, ahol a művelődési ház munkatársai frissítő ásványvízzel és almával várták a kerékpárosokat. Innen csatlakoztak a kerékpárosokhoz a tompaiak, köztük Véh László polgármester is, aki nem először vállalkozott a túrára, csak úgy, mint Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere, aki szintén a mezőnyben tekert. 

Illés Zoltán Dávid, Mészáros Imre és Török Zoltán futva tették meg a Kiskunhalas-Szabadka közötti távot, ők délelőtt 10 óra előtt néhány perccel lépték át a két ország közti határt jelző piros vonalat a Tompai határátkelőhelyen, majd nem sokkal utána érkeztek a kerékpárosok, akik között az élen tekert a velocipéd hazai királya, a tiszakécskei Halápi Sándor, kétszeres velocipéd világbajnok.

Fotó: Pozsgai Ákos

A szerbiai oldalon a beléptetés után még készült néhány kép a csapatról a határátkelőn, majd egy szerb rendőrautó felvezetésével tovább indult a mezőny Szabadkára, ahol 11 óra előtt nem sokkal gördültek be az első halasi kerékpárosok a csodálatos Zsinagóga elé. A szabadkai Zsinagógában Kern Imre, Szabadka alpolgármestere köszöntötte a halasi vendégeket, elmondta, hogy 2018 márciusában adták át a felújított épületet. A Magyar Kormány a belső felújításra, valamint az udvar és a kerítés felújítására több, mint 2 millió eurót biztosított. Azóta ismét teljes pompájában tündököl a szabadkai Zsinagóga, a menórák fényei újra bevilágítják a belső teret. 

Kern Imre szólt arról is, hogy a testvértelepülések közül Kiskunhalassal van a legszorosabb kapcsolat. 

Nemcsak kulturális találkozók kötik össze a két várost, hanem a gazdasági kapcsolatok is. Közösen, egy IPA-projekteken keresztül komoly fejlesztéseket tudtak végrehajtani, valamint az idén befejezik egy Logisztikai Központ tervezését. A következő IPA-programban pedig a két város idegenforgalmi együttműködését fogják még szorosabbra fűzni.

Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere egy bibliai történetet mesélt, és arról beszélt, hogy Kiskunhalas és Szabadka sok évtizedes együttműködése történelmi alapokon nyugszik.   

Illés Hajnalka, a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány koordinátora a zsinagóga történetéről beszélt a hallgatóságnak. Elmondta, hogy a múlt század utolsó évtizedeiben került a zsinagóga a városhoz, több mint fél évszázados romlás után, kiemelt jelentőségű műemlékké nyilvánították. Az átfogó felújításnak köszönhetően ismét igazi ékszerdobozává vált a belvárosnak. Szakrális építmény, turisztikai látványosság és kulturális tér is egyben, ahova nem csak a turisták térnek be, hanem a szabadkaiak a különféle koncertekre. A szabadkai Zsinagóga Európa öt legszebb és legnagyobb zsinagógája közé tartozik.

Király Gábor, a kerékpártúra kiskunhalasi szervezője felidézte, hogy 13 évvel ezelőtt 20 kerékpárossal kezdődött a program, azóta nagy népszerűségnek örvend a két testvérvárost összekötő kerékpártúra, amelynek idei jelmondata egy Kosztolányi idézet: „Az élet azért van, hogy használjuk." Szólt arról is, hogy minden évben megnézik Szabadka egyik ikonikus épületét. Tavaly a központi könyvtárat látogatták meg, idén a Ferencesek templomát vették tervbe.

A halasiak a városnézés és a közös ebéd után még várt a két város közti távolság második része, néhány defekttől eltekintve a visszaút is különösebb esemény nélkül telt, inkább csak a rendkívüli hőséggel kellett megküzdeniük a kerékpárosoknak. Kora estére érkezett meg a mezőny a halasi főtérre, ahol a program támogatói és a halasi önkormányzat által felajánlott három kerékpárt sorsolták ki a túra résztvevői között.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában