Baon podcast

2023.06.12. 06:52

Tehetséggondozó munkájáért díjat kapott a kecskeméti kémia tanár – podcast

Tóth Imre, a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatóhelyettese kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó tevékenysége elismerésként vehette át a közelmúltban a Bonis Bona díjat. Ennek kapcsán mesélt szakmai pályájáról a kémia szakos pedagógus a Gong Rádió Téma műsorában.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Bús Csaba

Tóth Imre elmondta: nagy megtiszteltetés számára ez az országos szakmai elismerés. A díjra az intézményvezetője és egykori diákja ajánlotta, terjesztette fel. A Bonis Bona nagyon komoly elismerése tehetséggondozó munkájának, ugyanakkor ez nagyon összetett dolog, hiszen a díj nem jöhet volna létre támogató család és a támogató iskola nélkül. Egy pedagógus sokszor hétvégenként is foglalkozik a tehetségekkel. Tóth Imre szerencsésnek érzi magát, olyan munkaközösségben dolgozhat, ahol a kollégák is teljes mértékben támogatják ezt a munkát, külön kiemelve – kémia tantárgy lévén – a kiváló laboráns csapatát. A laborban dolgozók mindig előkészítik a kísérleteket, így abban neki nem kell aktívan tevékenyen részt venni, sokkal több időt fordíthat a tanulókra. 

Az igazgatóhelyettes továbbá elárulta: a kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként átvett Bonis Bona díjat otthon a vitrinben őrzi, mely mellett már ott található a Magyar Kémiaoktatásért díj, mely az egyik legmagasabb szakmai elismerés. 

A beszélgetés további részében felelevenítette szakmai pályafutását. 25 éve dolgozik a Kecskeméti Református Gimnáziumban, kémia-matematika szakos tanár. Azért választotta a kémiát, mert saját tanárai megszerettették vele. A matematikát választotta párjának, mely nagyban segíti a kémiában a tehetséggondozás során a számolásos feladatokat.

A negyed évszázad alatt nagyon sok olyan tanulóval dolgozhatott együtt, akik motiváltak voltak, szívesen versenyeztek. Mindezek eredménye számos rangos és kiemelkedő versenysiker. Az elmúlt években nagyon sok orvos, gyógyszerész, vegyész került ki a tanítványai közül. 

A tanulók között mindig vannak kiemelkedően tehetségesek, akiket szinte csak mentorálnia kellett, mert már középiskolás korukban is sokkal többet tudtak az adott területről, mint akár ő maga, így igazán különleges élmény velük a foglalkozás. Nagy büszkesége, hogy pár éve Kecskemétről két kémia olimpikon volt, az egyik a Katona Gimnáziumból, a másik az ő tanítványa volt. 

Az igazgatóhelyettesi feladatokon túl elsődleges feladatának a tanítást, a nevelést tartja személyes példamutatáson keresztül. A kémia órák fontos része a gyakorlat, a labormunka. Tóth Imre vallja: a laborfeladatok jók, mert önálló gondolkodásra ösztönzi őket, komplex gondolkodást igényelnek. Érettségi tárgyként is sokan választják, a tanulóknak több mint 10 százaléka az, aki egy adott évfolyamról kémiából emelt szinten érettségizik.

Tóth Imre végül hozzátette: szerencsés helyzetben van a tehetséggondozás terén, mert az iskola, és a fenntartó is a kezdetektől támogatja ebben, mely elengedhetetlen hozzá, mely komoly költségeket jelent egy-egy versenyre való felkészülés és versenyre való utazás. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában