Bács-Kiskun

2023.05.04. 19:50

Font Sándor: várjunk a fúrt kutak bejelentésével

Ha valaki engedély nélkül fúratott kutat a portáján, és a mélysége kevesebb mint 50 méter, az most mit csináljon? Bejelentse a hatóságnál? Ezzel a kérdéssel fordultunk Font Sándor országgyűlési képviselőhöz, aki az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának az elnöke. „Most ne csináljon semmit!” – kaptuk a választ a honatyától.

Barta Zsolt

Font Sándort bízta meg a kormány a fúrt kutakkal kapcsolatos új jogszabály előkészítésével

Fotó: Barta Zsolt

Aki esetleg nem jelentette be korábban, hogy kutat fúratott a földjén, a kertjében, az most ne tegyen semmit. A tervek szerint idén ingyenesen regisztrálják – nyilatkozta hírportálunknak Font Sándor országgyűlési képviselő. Ha ez a kút településen belül vagy a külterületen áll, és nem mélyebbről, mint 50 méterről hozza fel a vizet, akkor nem kell fizetnie majd a bejelentésért.

– A szándékunk az, hogy ingyenesen tegyük törvényessé a helyzetet – tette hozzá az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.

Hogy ezt miképpen lehet megvalósítani? A sok kerttulajdonost érintő kérdéssel kapcsolatban egy új jogszabályt alkotnak, amelyet július elejéig fogad el a parlament. Jelenleg a normaszövegezés történik – hangsúlyozta a politikus. A lényeg, hogy akinek ma ilyen kútja van, az ne csináljon semmit. Ne kezdjen a jelenlegi szabályok szerint a legalizáláshoz, mert egy bürokratikus és költséges eljárást kellene végrehajtani. Ingyenessé és egyszerűbbé kívánják tenni a szabályozást – hangsúlyozta Font Sándor, majd hozzátette: két héten belül kívánják benyújtani ezt a szabályozást.

Mivel mindez előkészítés alatt áll, ezért óvatosan, feltételes módban fogalmazott a képviselő. A kormány honlapjára kihelyezett, társadalmi egyeztetésre bocsátott anyag az alapja az új jogszabálynak. A képviselő elmondta, készül az országról egy vízrajzi térkép. Tudni kell azt, hol is vannak a hazákban a védendő értékes karsztvíz bázisok. Idehaza a terület 12 százalékára kell különösen figyelni. Amikor a térkép nyilvánossá válik, akkor bárki megnézheti, hogy a település alatt van-e ilyen karsztvizes terület. A Bakonyban, Vértesben léteznek ilyen területek. Aki itt lakik, annak engedélyezéses folyamatra lesz szüksége. A maradék területen viszont a tervek szerint erre nem kerül sor.

A képviselő becslése szerint 500 ezer és egymillió között lehet a fúrt kutak száma idehaza. A kérdés legalább ugyanennyi családot érinthet. Mivel Bács-Kiskun nagy vármegye, a legnagyobb területű, így több tízezer kutat – családot – is érinthet a megszületendő szabályozás. A tervek szerint 500 köbméter vizet lehet kivenni egy kútból a jövőben. Nem kell viszont rá mérőt szerelni. Ez olyan jelentős mennyiség, fogalmazott Font Sándor, hogy ezt, ha valaki nem üzemi tevékenységet folytat, akkor szinte nem is lehet teljesen kihasználni. Egy szőlős gazdálkodó számára, ha 10 hektáron permetez, akkor is elegendő ez a mennyiség. Sokan azonban otthon csak a kerti növényeket locsolják a vízzel. Ehhez pedig közel sem kell 500 köbméter víz.

Ezt erősítette meg Suhajda Antal akasztói polgármester is, aki szerint a falujában legalább ezer fúrt kúttal rendelkeznek a családok. A tapasztalata szerint ezek mélysége 23–28 méter körül alakul, azaz nem éri el az első vízzáró réteg alsó határát. Érzése szerint, ha valaki májustól szeptember végéig locsol a konyhakertjében, akkor a napi 3 köbméter víz bőven elegendő, sőt, ki sem tudja használni még akkor sem, ha nagy meleg van.

Május 2-án került ki a kormány honlapjára az a vízgazdálkodásról szóló törvény módosításáról szóló törvénytervezet, amely a fúrt kutak jövőjéről szól. A véleményezésre az érdekelteknek május 10-ig van lehetőségük. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában