Finom ételek

2023.05.31. 18:20

A nyaralóknak is biztosít menüs étkeztetést a megújult kunfehértói konyha

A tóparti sporttábor épületébe költözött a kunfehértói önkormányzat óvodai konyhája, mostantól ott főznek majd az óvodának és az iskolának. Új szolgáltatásként pedig a tóparton nyaralók és az üdülőfalu lakói számára is biztosítanak menüs étkeztetést.

Pozsgai Ákos

Mintegy 900 főre főznek majd a konyhában

Fotó: Pozsgai Ákos

A sporttábor konyháját üzemeltető korábbi cég másfél éve csődbe ment, azóta egy jánoshalmi külsős vállalkozás főzött a nyári táborozóknak. A kunfehértói önkormányzat most több mint húszmillió forint saját forrásból teljesen felújította a konyhát, és ide költöztette az önkormányzat óvodai konyháját, amely korábban mintegy 300 főre főzött, mostantól közel háromszor ennyi, mintegy 900 főre főznek majd – közölte Monda Tamás, a Fehértó Nonprofit Kft. ügyvezetője. Elmondta azt is, hogy a felújítás során új válaszfalakat építettek, teljesen megújult a konyha elektromos hálózata, új burkolatot és festést kaptak a falak, valamint több új konyhai berendezést, gépeket és eszközöket vásároltak.

Új hőközpontot alakítottak ki, amely az igényeknek megfelelően három energiaforrásból − tűzifa, gáz és áram − tudja biztosítani a szükséges melegvizet és a fűtést, a munkálatok nagy részét a Fehértó Nonprofit Kft. dolgozói végezték, a többi munkát helyi vállalkozásokkal végeztették el. Megújították a szükséges érintésvédelmi és tűzvédelmi engedélyeket is.

Monda Tamás kiemelte, hogy azért volt szükség a változtatásokra, hogy az önkormányzat konyhája a nyári szünidő alatt se álljon le, amikor az óvoda és az iskola bezár, a konyha a táborozók, valamint a tóparton nyaralók és az üdülőfalu lakói számára biztosít menüs étkeztetést, ez korábban nem volt. A konyha fejlesztésével és a kapacitásbővítéssel új munkahelyeket is létrehoznak, az eddigi három fő helyett, hatfős személyzet dolgozik majd az önkormányzat főzőkonyháján.

Új burkolatot és festést kaptak a falak, valamint több új konyhai berendezést, gépeket és eszközöket vásároltak
Fotó: Pozsgai Ákos

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában