Csereprogram

2023.04.04. 20:44

Meglátogatták svájci barátaikat, majd viszontfogadták őket a helvéciai diákok

Nagyszerű élményekkel térhettek haza a svájci diákok a helvéciai útjukról. Az önkormányzat közel negyed évszázada kötött testvérvárosi együttműködést a svájci Sirnach településsel, melynek részeként a diákcsereprogram a kezdetektől jól működik.

Sebestyén Hajnalka

Kecskemét nevezetességeit együtt tekintették meg a diákok

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A testvérvárosok fiataljai két évente meglátogatják egymást. Utoljára 2018-ban valósult meg a csereprogram, utána két alkalommal – 2020 és 2022-ben – a Covid-járvány nem tette lehetővé. Most végre újra összehozhatták a találkozót, eseménydús két héten vannak túl a helvéciai és svájci diákok.

A csereprogramban Helvécia mindkét iskolája – a Wéber Ede és a Feketeerdői – részt vesz. Az angolul és németül tanuló diákok szorgalmuk és magatartásuk alapján érdemlik ki az utazást, mely a családoknak a támogatók jóvoltából szinte teljesen ingyenes. Többek között a helvécia önkormányzat is jelentős összeggel segíti a csereprogramot.

A magyar oldalról a főszervező Dobosiné Deák Ágota, a Wéber iskola német tanára, aki összegezte az idei csereprogram tapasztalatait.  – Rengeteg szervezéssel jár minden alkalommal, hogy a két hét zökkenőmentesen létrejöjjön. Megéri a fáradtság, látva a diákok boldog mosolyát, amint az élményeiket megosztják. Rengeteget ad nekik ez a két hét, amellett, hogy Svájcba utazhatnak, gyönyörű tájakat látnak, gyakorolhatják az idegen nyelvet, belelátnak egy teljesen más kultúrába és egy svájci család életébe – mondta a tanárnő.

A csereprogram során először a húsz helvéciai tanuló busszal elutazott Sirnach-ba, ahol egy hetet töltöttek el. Családoknál laktak, több kiránduláson vehettek részt. Megtekintették a rajnai vízesést, jártak egy csokigyárban is. Lanovkával felmentek a térség legmagasabb pontjára, a 2500 méter magason lévő Santis hegytetőre. A sirnachi iskolában órákon vettek részt, megízlelték a svájci ételeket. Az egy hét letelte után a svájci fiatalokkal közösen utaztak vissza Helvéciára. 

A svájci gyerekeket is több izgalmas program fogadta hazánkban. Megismerkedtek Helvécia és Kecskemét nevezetességeivel. Jártak Budapesten, ahol Magyarország svájci nagykövete fogadta őket egy kis vendéglátással. Ezt követően a Hősök terét és környékét bebarangolták. Hatalmas élményekkel tértek haza a fővárosból. Elutaztak még Kalocsára is, ahol az érseki kastélyt, a paprika múzeumot és a porcelán manufaktúrát keresték fel, ismerkedve a térség kulturális értékeivel. 

A svájci csapat vonattal utazott haza. A csereprogram 2025-ben folytatódik.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában