Kenyában töltött két hetet a világjáró kiskunhalasi újságíró Sebestyén István – galériával, videóval

A Viktória-tó a világ második legnagyobb édesvizű tava, ennek partján fekszik a 600 ezres Kisumu, a kedvelt üdülőváros. A jó idő ott garantált, hiszen az Egyenlítő közelében szinte állandó a 30 Celsius-fokos hőmérséklet. A kikötővárosiak szívesen időznek a tónál, amelyben nem tanácsos fürödni a bármikor felbukkanó krokodilok és vízilovak miatt. A szabadidő eltöltésének más módjait – legyen az biliárdozás vagy éppen kávézás, teázás, szabadtéri sütögetés – azonban szívesen választják az ott élők, akik nagyon kedvelik a tóparti hosszas együttléteket, beszélgetéseket.

Kenyában úgy tűnik semmi sem sürgős, mert ahogy arrafelé mondják: „nekünk itt nem időnk van, hanem napunk.” – Ha ott reggelre megbeszélnek egy találkozót, az valójában bármikor lehet a délelőtt folyamán. Mindennek egyik oka az, hogy egykoron az emberek hagyományosan gyalogosan közlekedtek, és emiatt az időpontok „rugalmasabbá” váltak – magyarázta Sebestyén István, aki úgy véli: az élet összességében jóval nyugodtabb és lassabb, mint Európában.

– Ha most rákérdeznének, nem tudnám megmondani, hogy milyen Kenya, ahhoz jóval több időt kellene ott tölteni. Azt viszont elmesélem, hogy nekem milyen tapasztalataim voltak az ott töltött napokban – vezette fel a vetített képekkel, videókkal színesített úti beszámolót Sebestyén István, aki elmondta: a nagyszerű természeti adottságokkal rendelkező, kifejezetten kellemes éghajlatú kelet-afrikai ország egykor a brit gyarmatbirodalom része volt. A britektől nem csak a baloldali közlekedést örökölték meg, hanem a közigazgatás, az oktatás, az egészségügy és a jogrendszer alapjait, így az sem meglepő, hogy a szuahéli mellett, szinte mindenki beszél angolul. A brit gyarmati múlt egyik hagyatéka az is, hogy szinte mindenütt indiaiak a nagyobb boltok tulajdonosai.

Kisumuban a gyalogosok mellett a motorosoké a főszerep, akik igen sajátos szabályrendszer szerint közlekednek, akárcsak a motoros riksákkal, azaz a tuktukkal fuvarozók, akik egyedi módon, néha műanyag flakonokból tankolnak járműveikbe. A modern bankok, bevásárlóközpontok ugyanúgy hozzátartoznak a városképhez, mint az utcai árusok, akik a gyümölcsöktől kezdve a használt ruhaneműkig mindent kínálnak. Az egyik piacon a teljesen nyitott „fodrász szalon” egyben „információs központként” is szolgál, ám ez is bizonyítéka, hogy a kenyaiak szeretnek közösségben lenni.

Nos, ebbe a stresszmentes környezetbe érkezett a magyar önkéntesek csapata – közöttük István –, akik egy missziós központ építésénél segédkeztek. A helyi építőanyag kereskedésben „magyaros” meglepetés is érte a betérőket: az egyik dolgozó Ferencváros mezben válogatta a faanyagot. Mint elmondta, tudatosan tett szert a zöld-fehér mezre, mivel a Fradi az egyik kedvenc csapata és követi a magyar bajnokcsapat szereplését.

Kisumu környékén hagyománya van egy „sporteseménynek”, ami úgy tűnik, a futballnál is népszerűbb, mégpedig a bikaviadal helyi változatának. A szabályok értelmében két bika küzd egymással, de nem feltétlenül kell, hogy egyikük elhulljon, elég, ha csak „visszavonul”. Természetesen angol módra, itt is lehet a győztesre fogadni és hatalmas népszerűséget vív ki a nyertes állat, míg a gazdája besöpörheti a pénzdíjat.

Sebestyén István mesélte: sokan élnek a város közeli falvakban és sokan vállalják az ingázást, akár naponta két-két órát gyalogolva, hogy eljussanak a munkahelyeikre és vissza. A falvakban már nem sárkunyhókban élnek és nem félmeztelenül mászkálnak az emberek, és többnyire rend van a portákon, ám érezhető a szegénység. A folklór azonban üzletággá vált és a helyi skanzenben bepillantást lehet nyerni az egykori életkörülményekbe és a szolgáltatás része egy-egy törzsi tánc is.

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube–csatornáján is is.