Kecskemét

2019.07.17. 14:00

A dúla a szülőszobán érzelmileg is sokat segíthet az anyáknak

Egyre több kismama dönt úgy, hogy egy dúla támogató segítségét kéri a várandósság alatt, a szülés közben, majd a gyermekágyi időszakban. Kecskeméten hosszú évekig csak Néma Attiláné Ella dolgozott egyedüli hivatásos dúlaként, egy éve pedig Kovács-Dandi Csilla és Mikeczné Tóth Imola is ezt a szép hivatást választotta.

Sebestyén Hajnalka

A Születésünnepen is bemutatkoztak a kecskeméti dúlák. Felvételünkön Kovács-Dandi Csilla és Néma Attiláné Ella (jobbról) látható

Forrás: Petőfi Népe

Dúlákról ma még nem sokat tudnak a családok, leginkább a baba-­mama körökben terjed a jó hírük. Anyukák elsősorban a szülés idején támaszkodnak rájuk. Már a megyei kórház is engedélyt ad arra, hogy az apa mellett bent legyen dúla a természetes szülésnél, a vajúdás alatt, amennyiben szabad a nagyobb méretű szülőszoba. Olyan esetek is előfordulnak, hogy az édesapa nem kíván személyesen ott lenni a szülésnél, így a dúla támogatja érzelmileg és fizikailag is az anyát.

A májusban megrendezett Születésünnep rendezvénysorozat keretében a három dúla – Néma Attiláné Ella, Kovács-Dandi Csilla és Mikeczné Tóth Imola – együtt mutatkozott be. Meséltek munkájukról, és örömmel hallgatták meg az anyukákat eddigi tapasztalataikról, és bátorságot öntöttek a még szülés előtt álló kismamákba.

A múltban természetes volt az asszonyok számára, hogy asszonytársak segítsék őket szülés közben, akik saját élményeik, tapasztalataik alapján nyújtottak megerősítést. Ők a jó értelemben vett laikus dúlák, hiszen olyan asszonyokról beszélhetünk, akik már átélték azt, ami a szülő nőre vár, ismerik a várandósság, szülés, gyermekágy örömeit és nehézségeit. Együttérzők, elfogadók, szívesen meghallgatják a kismamát.

Ugyanez vonatkozik a professzionális dúlákra is, akik még több tapasztalattal és szakmai tudással felvértezve állnak a várandósok mellett ebben a jelentős időszakban, szülés előtt, alatt vagy után. Fontos azonban kiemelni: az egészségügyi ellátórendszert kiegészítve segítenek, nem helyettesítik a kórházi dolgozókat, orvosokat. A feladatuk, hogy a szülő nőnek igény szerint fizikai, érzelmi és informatív támaszt nyújtsanak.

– Mindig öröm számomra, ha egy család megtisztel bizalmával és felkér dúlának. Havonta két-három kismamát vállalok el, ennyit lehet egészségesen, lelkiismeretesen segíteni – mesélte Néma Attiláné Ella, a Kecskeméti Dúlakör alapítója, aki immár tíz éve dolgozik dúlaként is. Négy gyermeke van és két unokája.

– Sokat jelent a jó kezdet, a szülés- és a születésélmény nagyon meghatározó. Sajnos nagyon sok anyának a szülés negatív, sőt traumatikus élmény. Célom, hogy minél örömtelibben élje át az anya a szülés, születés intenzív, életre szóló élményét – tette hozzá.

– A szülés napján nemcsak gyermek születik, hanem egy új család is. A munkám során a család intimitását, a szülés ünnep jellegét őrzöm és táplálom, ez elsősorban érzelmi támogatás. Mindig hangsúlyozom: a dúla nem helyettesíti a védőnő, a szülésznő, a bába vagy az orvos lelkiismeretes munkáját, nem végez vizsgálatokat, és nem értékeli a vizsgálati eredményeket. Nem kell neki megfelelnie a kismamának. A dúla nem dönt helyette, hanem ismerteti a lehetőségeit és támogatja a számára legjobbnak tartott döntéseiben – részletezte.

Régen a szülésből a férfiak ki is voltak zárva, ez fontos volt az intimitás, a nemiség és a párkapcsolat szempontjából is. Ma már ez másképp van: sokan választják az apás szülést, ami – a szakember szerint – pozitív változás.

– Szeretem az apás szüléseket. A szülés közös megélése erősítheti a párkapcsolatot, ha megfelelően felkészült erre az apa is. Nálam a szülésfelkészítő egy teljes szombati nap. Persze, ha az apa nem szeretne bejönni, akkor is megoldható, hogy a számára biztonságos távolságból minél jobban bevonjuk őt a folyamatba. A dúla jó hatással van a szülőszobán az apákra is, és mindig az anya-apa-baba egységét erősíti. Segítünk minél inkább nyugodt légkört kialakítani, hiszen feszültség alatt akadályozott a szülés biológiai folyamata is. Fontos a jó kapcsolat a szakszemélyzettel, hogy bizalom legyen és választ kapjon a pár a kérdéseire. Felkészülés nélkül a legtöbb férfi tehetetlennek érzi magát a vajúdás óráiban, a dúla már előzetesen megismerteti az apát is a természetes fájdalomcsillapító technikákkal, amiknek a lényege, hogy minél több ingert adunk az anyának, annál inkább megkönnyebbül, de megfelelő időben kell adni. Ezért is van értelme a két ember négy kéz folyamatos jelenlétének. Vannak apró eszközök is, melyek rengeteget segíthetnek, például egy legyező, egy masszírozás, egy bátorító mondat… Hármasban egy jó csapatot alkotunk – jegyezte meg.

A Születésünnepen is bemutatkoztak a kecskeméti dúlák. Felvételünkön Kovács-Dandi Csilla és Néma Attiláné Ella (jobbról) látható
Fotó: Petőfi Népe

A dúla információkkal segít a várandósság alatt. A szülés alatt folyamatosan jelen van, időkorlát nélkül. Érzelmi biztonságot nyújt, és fizikai kényelmet biztosít. Ösztönzi a már említett természetes fájdalomcsillapítás lehetőségeit, például a relaxációt, vizualizációt, borogatást és a masszázst. Szülés után pedig megbeszélik a szülésélményt, az esetleges negatív tapasztalatokat együtt feldolgozzák, és nem utolsósorban a dúla támogatja a gyermekágyi időszakot, illetve további szakembereket ajánl, ha kell.

– A munkánk egyik legfontosabb része az információk átadása. Egy dúla soha nem dönt és nem nyilatkozik a kismama helyett. Ugyanakkor az anya érdekeit képviseli, hiszen sokórás beszélgetésekben megismerte a családot, így nem „ahogy szoktuk”, hanem személyre szabottan tud támogatni. Nem gondolnánk, hogy sokféleképpen lehet szülni, de mivel több kórházban is dolgozom, látom, hogy nincsen két egyforma, más és más szabályok érvényesülnek a szülés és a babaellátás tekintetében is. Mindig arra kérem a kismamát, hogy a választott kórházban, orvosánál érdeklődjön a lehetőségeiről, legyen tisztában azzal, hogy a szülőszobán mit nyújtanak és mit nem, valamint menjen el a kórházi szülésfelkészítőre is. Előre tegye fel a kérdéseit, így nem éri csalódás. Én pedig az általa jónak tartott intézményben a magam részéről mindent megteszek azért, hogy a jó közérzetét segítsem érzelmileg és fizikailag, hogy a szülés-születés különleges napja olyan legyen, amire szívesen emlékeznek majd a gyermek minden egyes szülinapján, mert az biztos, hogy újraélik, és nem csak azt az egy napot határozza meg. Ezért nem mindegy! – mondta Némáné Ella.

Minden nőnek jár egy dúla, aki kéri

Több kutatás is igazolja a dúlai szolgálat jó hatásait. Dr. Marshall Klaus gyermekgyógyász és neonatológus professzor vezette be a dúlaszolgálatot az Egyesült Államokban a jó tapasztalatok alapján. Több mint kétezer megfigyelést végzett kétféle csoporttal. Mindkét csoport komplikációmentes várandósságot követő, hagyományos szülészeti ellátást kapott. Az egyetlen különbség az volt, hogy az egyik csoportban dúla is jelen volt a szülésnél az egészségügyi szakemberek mellett. Az eredmény: a dúla által is kísért szüléseknél a vajúdás időtartama 25 százalékkal lerövidült, a császármetszések száma 50 százalékkal csökkent, 40 százalékkal kevesebbszer kellett oxitocint, 30 százalékkal kevesebbszer gyógyszeres fájdalomcsillapítást, 60 százalékkal kevesebbszer pedig epidurális érzéstelenítést használni, valamint gátmetszést végezni. Dúlák jelenlétében az apák is sokkal aktívabbak voltak, jobban bevonódtak a folyamatba. A szülést követően az anyák kevesebb szoptatási gonddal küszködtek, kevésbé voltak aggodalmasak, és a gyermekágyi depresszió is ritkábban fordult elő körükben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában