felújítás

2018.07.18. 07:00

Befejezték a templom külső tatarozását Szabadszálláson

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be a hálaadó vasárnapi szentmisét a Lisieux-i Szent Teréz katolikus templom külső tatarozási munkáinak befejezésével.

Lencsés P. Anna

A hálaadó szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Lencsés P. Anna

A szentmise kezdetén, a templomszentelő imádság után körbejárták a templomot. – Széppé tesszük az Isten házát, ami szintén kell, de az igazi ékesség a templomba járó, imádkozó ember – emelte ki prédikációjában Bábel Balázs érsek.

Kiss József, a szabadszállási gyülekezet plébánosa köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a templom külsejének megszépüléséhez. Mint mondta, időszerű volt a felújítás, amelyhez a hívek 1 millió 640 ezer forintot gyűjtöttek össze az évek során. Az önkormányzat több dologban segített, a pályázaton kívül a templom környezetének rendezésében is részt vállalt. A pályázat­írás az igazi ökumenizmust példázza, mivel a református egyház gondnoka, Holczmann Mihály készítette el az Emberi Erőforrások Minisztériumához szóló pályázatot, amellyel kilencmillió forintot nyertek el. A Kima Stúdió Budapestről mérnöki munkákban segített térítés nélkül. Szabóné Boros Erika, a képviselő-testület tagja vitte a projektet. Ezek a plébános szerint mind példázzák az összefogás, a közösségben gondolkodás erejét.

A hálaadó szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be
Fotó: Lencsés P. Anna / Petőfi Népe

A kivitelező Aszódi Imre vállalkozó volt, aki a plébános meggyőződése szerint nemcsak kötelességből, hanem szívvel-lélekkel végezte el a feladatot. A festés Szabó Balázs munkáját dicséri. – Jó látni, hogy együtt örülnek velünk, akik látják a megszépült templomot – zárta szavait Kiss József plébános, majd az egybegyűltek elismerő tapsa mellett ajándékkal is megköszönte a felsoroltak munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában