bács-kiskun

2018.01.18. 06:52

Tavaly ilyenkor már tombolt az influenza, szerencsére most még nincs járvány

Egyelőre nincs influenzajárvány Bács-Kiskun megyében – ezt mutatják az adatok, és ez a lapunk által megkérdezett háziorvosok tapasztalata is. A védőoltást most többen vették fel, mint az elmúlt években, az ingyenes vakcinák 53 százalékát beadták a ­háziorvosok.

Hraskó István

A tavalyi nagy influenzajárvány idején dr. Zsámboki János kecskeméti felnőttháziorvost is rengeteg beteg kereste fel

Fotó: Bús Csaba

2018 második hetében, azaz múlt héten összesen 69 beteg fordult influenzaszerű tünetekkel (magas láz, köhögés, rossz közérzet, fejfájás) a figyelőszolgálatban részt vevő háziorvosokhoz.

Ez jóval kevesebb, mint tavaly, amikor ilyentájt már ötször ennyi pácienst regisztráltak, egész pontosan 341 főt. Mindezek miatt kijelenthető, hogy jelenleg az influenza­aktivitás Bács-Kiskunban alacsony, nem éri el a járványküszöböt – kaptuk a tájékoztatást a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályától. A betegek közel 35 százaléka 14 év alatti gyermek, 32 százaléka a 15-34 éves korcsoportból kerül ki, míg a 35-59 évesek aránya 29 százalék, a 60 fölöttieké pedig 4 százalék.

Az influenzaszezon kezdete óta 10 „gyanús” betegtől származó légúti mintát vizsgáltak meg, ebből 1-nél igazolták az influenza B ­(Yamagata) vírus jelenlétét. Kilenc mintánál negatív volt az eredmény. Így ugyan rákérdeztünk a mostanság sokat emlegetett ausztrál influenza feltűnésének esélyére, veszélyére, hogy kell-e emiatt aggódni megyénkben, de a kormányhivatal közölte, ilyen adatok birtokában csak jóslásokba bocsátkozhatnának.

A tavalyi nagy influenzajárvány idején dr. Zsámboki János kecskeméti felnőttháziorvost is rengeteg beteg kereste fel
Fotós: Bús Csaba

A lakosság átoltottsága javult tavalyhoz képest. Bács-Kiskun megyének, pontosabban az itt praktizáló háziorvosoknak általában 67–68 ezer térítésmentes influ­enza elleni oltóanyagot biztosítanak, ezt kérhetik az arra jogosultak doktoruknál. Két éve, a 2015/2016-os szezonban 32.017 fő adatta be magának a vakcinát, egy éve pedig még kevesebb. A mostani szezonban viszont eddig 36.004 fő, ami 53 százalékos arány a korábbi 47 százalékhoz képest (és ez tovább javulhat, hiszen az oltást még most is fel lehet venni).

A háziorvosoknál nincsenek tömegek az influenza miatt – derült ki a Petőfi Népe körkérdéséből.

A Széchenyi sétányon rendelő dr. Bogárdi Mária felnőttháziorvostól megtudtuk, nála influenzára utaló tünetekkel nagyon kevés beteg jelentkezett az elmúlt hetekben, inkább a felső légúti, huruti panaszok (és a hányással, hasmenéssel járó gyomor-­bélrendszeri fertőzések) a gyakoriak. 2500 fős praxisában körülbelül 300 térítésmentes védőoltást adott be az arra jogosultaknak, ezt egy átlagos mennyiségnek tartja.

A doktornő véleménye szerint idén a média jól teljesített, azaz a híradások kellő mértékben felhívták a figyelmet az oltás fontosságára – amit egyébként Bogárdi Mária is szokott hangsúlyozni pácienseinek.

– Szeretnék minél több embert beoltani, de nem mindenki hagyja magát – ezt már a Czollner téren praktizáló dr. Palotai Ferenc mondta érdeklődésünkre. Ő 120 ingyenes vakcinát kapott, de ebből még csak 30-35 fogyott el. A Czollner téri rendelőben is a meghűléses felső légúti megbetegedések viszik most a prímet, az influenza még nem ütötte fel a fejét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában