Baja

2024.05.10. 09:47

Másfélmillió forinttal károsította meg a mesekönyvet vásároló családokat egy nő

A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki közel két év alatt 120 gyanútlan vevőt csapott be azzal, hogy népszerű mesekönyveket és diafilmeket úgy árult előre fizetéssel a közösségi oldalon, hogy azokkal sosem rendelkezett.

Baon.hu

Az ügy vádlottja egy Pest vármegyében élő nő, aki 2021 októbere és 2023 augusztusa között egy közösségi oldalon mesekönyveket, diafilmeket, diavetítőket és képregényeket hirdetett meg úgy, hogy azok valójában sosem voltak a birtokában. A hirdetéseire szerte az országból jelentkező vevőkkel a nő egyeztetett, melynek során a vételárat előre utalással kérte rendezni. Ehhez időről-időre új bankszámlákat adott meg.

mesekönyv, vásárlás, átverés, bűnügy
Másfélmillió forinttal károsította meg a mesekönyvet vásároló családokat egy nő
Forrás:  shutterstock.com / illusztráció

A gyermekeik vagy unokáik számára könyvet vásárolni szándékozók jellemzően fejenként 10-30 ezer forintot fizettek a csalónak, azonban hiába várták az ígért csomagot.

A nő 120 vevőt összesen mintegy másfél millió forinttal károsított meg. Ennek egy részét a csaló a károsultak többszöri felszólítására még a vádemelést megelőzően megtérítette.

Az ügyészség 120 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolta meg a nőt. A Bajai Járásbíróság büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – a nő bűnösségét a váddal egyezően megállapította és vele szemben 2 év fogházbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A döntés jogerős, azt mindenki tudomásul vette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában